Elég volt az "etetés"-ből
A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) valamennyi munkavállaló nevében tiltakozik a kormány 2010. évi személyi jövedelemadó változása következtében bekövetkezett nettó bércsökkenés ellen.
2010. február 8. 16:27

A VDSZ működési területén a munkavállalók a hét második felében kapták meg ez évi első fizetésüket és a hozzá tartozó számfejtési igazolást. Ezen dokumentumokból egyértelműen kiderül, hogy a VDSZ korábbi érvelése beigazolódott, hogy az adójogszabályok változása következtében sokkal szélesebb munkavállalói réteg nettó jövedelme csökkent 2009. évhez képest.

Ezzel párhuzamosan a béren kívüli juttatások rendszerébe tartozó melegétkeztetéssel kapcsolatos APEH állásfoglalás mérhetetlen károkat okoz –
elsősorban a kisjövedelműek körében – azzal, hogy teljes mértékben korlátozza
az elfogadóhelyek körét, az APEH állásfoglalása olyan drasztikus  elfogadóhelycsökkenést eredményezhet, amellyel az alacsony keresetűek ismételten hátrányt szenvedhetnek.

Ezért a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége követeli, hogy a miniszterelnök és a szakszervezeti
konföderációk is kezdeményezzék az Országos Érdekegyeztető Tanács rendkívüli összehívását és a fenti problémákat tűzze napirendre.

Továbbá a VDSZ kezdeményezi, hogy az ágazati szakszervezeti szövetségek közös összefogással adjanak hangot a jelenlegi állapot azonnali módosítására.

Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége

gondola
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Incze László, a szenvedélyes múzeumszervező (2.)
    Erdély mindmáig – és bizonyára mindörökre – leggazdagabb miniatürizált népviseleti gyűjteményét valamiképpen együtt kellett tartani és megmenteni.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó