Steiner: Demszky Gábornak felelőssége van
Az MSZP fővárosi frakcióvezetője szerint Demszky Gábornak politikai és jogi felelőssége is van a BKV-botrányok kapcsán; Steiner Pál hétfőn újságíróknak ezzel kapcsolatban leszögezte: a főpolgármester felettese volt a helyetteseinek.
2010. február 8. 14:22

Steiner Pál megismételte korábbi kijelentését, miszerint "nyilvánvaló, hogy a főpolgármesternek van politikai felelőssége, és mint szolgálati felettes, jogi felelőssége is van" a BKV-botrányok kapcsán. Szerinte nem elfogadható, hogy Demszky Gábor azt nyilatkozza: nem tudott ráhatni a főpolgármester-helyettesek tevékenységére és hogy nem volt tudomása arról, miként látták el a feladatukat.

Demszky Gábor felettese volt a főpolgármester-helyetteseknek, így ha bármelyikkel szemben kifogása volt, azt meg kellett volna fogalmaznia, és használnia kellett volna a rendelkezésre álló eszközrendszerét - szögezte le a szocialista fővárosi frakcióvezető.

Megismételte azt is, hogy a közüzemi vállalatok szakmai felügyeletét két főpolgármester-helyettes látta el, Hagyó Miklós (MSZP) és Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ).

Arra a kérdésre, hogy le kellene-e mondania Demszky Gábornak, azt válaszolta, hogy a nevében nem tud nyilatkozni, de ő a város vezetője és mérlegeli, mit kell tennie.

MTI nyomán
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
A két kaszás kijár neki, miután éltének évtizedei alatt annyiszor el akarták kaszálni, és, ha színműveinek hazai, azaz magyarhoni sorsát vesszük alapul, ez évtizedeken át sikerült is.
  • Volt egyszer egy puccs
    Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó