Dávid Ibolya megmondta Orbánnak, kitől kell rettegnie
Az MDF az egyetlen párt, amelynek megvalósítható programja van, és annak megvalósítása azt az eredményt hozza, amit a párt ígért – jelentette ki Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje programadó és évértékelő beszédében vasárnap Budapesten.
2010. február 8. 09:35
Bokros Lajos kiemelte: Magyarországon ma nagyon kevesen fizetnek egyedileg nagyon sok adót. Ez alakított ki egy adóelkerülésre ösztönző magatartást, ezért az a megoldás, hogy több embernek kell egyedileg kevesebb adót fizetnie. Hangsúlyozta azt is: okos államra, emellett pedig erős társadalomra, erős demokráciára, valamint erős vállalkozásokra van szükség. Az MDF miniszterelnök-jelöltje szerint erős jegybank kell, amely ellensúlya lehet egy rossz költségvetési politikának. Felhívta a figyelmet a munkahelyteremtés fontosságára is.

Ma Bokros számít Orbán kihívójának

Dávid Ibolya szerint az MDF politikai üzenetei nem kampányszlogenek. Ma Bokros Lajos számít Orbán Viktor kihívójának - mondta a párt elnöke vasárnap Budapesten. A pártelnök kiemelte, hogy Magyarország sorsa saját polgárai kezében van. Az elmúlt nyolc év alatt utat tévesztett a politika, a mindenkori ellenzék és a mindenkori kormánypártok színjátéka tette tönkre – jelentette ki, hangsúlyozva azt is, hogy kiüresedett a szabad vállalkozásra épülő piacgazdaság, az adórendszer ugyanis az ügyeskedést támogatja.

A miniszterelnök-jelöltnek szüksége van egy csapatra, és ez a csapat a Magyar Demokrata Fórum – hangoztatta Dávid Ibolya, aki hosszan sorolta Bokros Lajos érdemeit. A pártelnök felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar demokrácia válságban van, majd azt mondta: kevesen vannak olyanok a teremben, akiket ne ért volna el bármilyen rágalomhadjárat.

Dávid Ibolya beszélt arról is, hogy az állam nem mindenható, és ott van szükség az aktív részvételére, ahol tényleg rászorul a gazdaság. Az eseményt megnyitó Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője azt mondta: komoly idők komoly emberekért kiáltanak, akik nem árulnak zsákbamacskát. Ilyen komoly ember Bokros Lajos, és ilyen komoly program az MDF programja – tette hozzá. A szónoki pulpitust – amelynek elején „A minőség” felirat olvasható – a terem közepére helyezték, előtte foglal helyet a közönség. A pulpitus mögé állították az MDF új, tulipánnal borított plakátjait, amelyen a „Magyarok. Demokraták. Függetlenek.” felirat olvasható.
MTI
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Incze László, a szenvedélyes múzeumszervező (2.)
    Erdély mindmáig – és bizonyára mindörökre – leggazdagabb miniatürizált népviseleti gyűjteményét valamiképpen együtt kellett tartani és megmenteni.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó