MSZP-s börtönválogatott – 2
Folytatjuk viszonylag részletes listánkat. A névsor csupa szocialistából áll, közös bennük, hogy mindannyian „pártunk és kormányunk” embereként ütköztek össze a hatályos magyar törvényekkel – nagy többségük gazdasági bűncselekményekbe keveredett. Van köztük egészen pitiáner is, aki a saját anyját lopta meg.
2010. február 6. 11:13
Kapcsolódó cikkeink
> MSZP-s börtönválogatott – 1

Deme Gábor:
Az MSZP csepeli szervezetének tagját a Csepeli kettősgyilkosság miatt előzetes letartóztatásba helyezték, mert brutálisan meggyilkolta az iskola igazgatóját és egyik tanárát.
Deme Gábor a kerületi önkormányzat pénzügyi bizottságának tagja, valamint a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola elbocsátott gazdasági igazgatója.

Gulyás G. Gábor:
Egy korábbi ingatlan-adásvételnél nem tájékoztatta megfelelően a vevőt a lakás tulajdoni viszonyairól. Kiderült, az eladó nem a tulajdonos volt, és a vevőnek négy év után el kellett hagynia az ingatlant. Az ügyben a Fővárosi Bíróság 2007-ben jogerős ítéletben kötelezte Gulyás Gábort 5 millió 800 ezer forint kamatokkal növelt összegének és a perköltség megfizetésére, ami azóta se történt meg. Az ügyvédet kizárta soraiból az ügyvédi kamara, mert megkárosította egy rokkantnyugdíjas ügyfelét. Az ügyészség elévülés miatt nem emelt vádat.

Gyarmati Mihály:
Jogerősen 800 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság a kétrendbeli, hamis tanúzással vádolt Gyarmati Mihályt, az MSZP megyei irodavezetőjét.

Hámori Csaba:
Az Esztergomi Városi Bíróság nem jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Hámori Csabát, az egykori Kommunista Ifjúsági Szövetség utolsó elsőtitkárát, az MSZP baloldali tömörülés platformjának volt alelnökét.
Az MSZP politikusa társával együtt egy éjszakai vadászaton szándékosan emberre fogta vadászfegyverét még 2005 őszén.

Hering Gyula:
Pécsi MSZP-s képviselő. 1981-ben száz nyugatnémet márkát lopott anyjától, emiatt egy év börtönbüntetésre ítélték. Jó magaviselet miatt kilenc hónap elteltével szabadult.



(A szerkesztőség köszönetét fejezi ki a szorgalmas adatgyűjtőnek.)

 

Gondola
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó