Járai: Jobb gazdaságot kell felépíteni, és erről meg kell győzni a befektetőket
A legtöbb finanszírozó csak a gazdaság számait és a folyamatokat figyeli. A befektetők viszont már nem hiszik el azokat az ígéreteket, hogy a következő három évben minden megfelelően alakul. - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Járai Zsigmond.
2010. február 2. 11:42

Azok a finanszírozók, akik alaposan ismerik a magyar valóságot, örülni fognak, hogy végre valószínűleg olyan kormány alakul, amely nagy társadalmi támogatottságot élvez, és a nehéz dolgokat is keresztül tudja vinni - mondta Járai Zsigmond korábbi jegybankelnök.

A CIG Pannonia Életbiztosító Zrt. felügyelő bizottságának elnöke elmondta: a legtöbb finanszírozó csak a gazdaság számait és a folyamatokat figyeli, és az Egyesült Államokból nézve csekély változás, hogy Magyarországon új kormány alakul. A befektetők viszont már nem hiszik el azokat az ígéreteket, hogy a következő három évben minden megfelelően alakul.

Remélni lehet, hogy a finanszírozóknak lesz néhány éves türelmük kivárni, amíg Magyarországon a folyamatok jobbra fordulnak - hangsúlyozta Járai Zsigmond, aki szerint mindez jelentősen függ a Nemzetközi Valutaalaptól, hiszen ha meg lehet győzni az IMF-et, akkor erre más finanszírozók is figyelni fognak. Jobb gazdaságot kell felépíteni, és erről meg kell győzni a befektetőket.

Fotó: OrientPress Hírügynökség

InfóRádió
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Incze László, a szenvedélyes múzeumszervező (2.)
    Erdély mindmáig – és bizonyára mindörökre – leggazdagabb miniatürizált népviseleti gyűjteményét valamiképpen együtt kellett tartani és megmenteni.
  • Drága Nellikém!
    Két nap óta reggeltől estig a Klábrédiót hallgatom. Különösen tetszik, hogy csak független szakértőket szólaltatnak meg.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó