Szent
István ünnepén a katolikus szertartás a homokra és a sziklára épült házra
támadó vihar példabeszédével emlékezik meg államalapító királyunkról. Szent
István életműve egyfelől tartós, másfelől rendre megtagadják az utódok. Mai
államunk ez utóbbira példa.
Így
kezdődik a mai
Magyarország alkotmánya:
„1949. évi
XX. törvény
A MAGYAR
KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA
A többpártrendszert, a
parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba
való békés politikai átmenet elősegítése érdekében az Országgyűlés – hazánk új
Alkotmányának elfogadásáig – Magyarország Alkotmányának szövegét a következők
szerint állapítja meg:”
A szöveg
első ránézésre is átmeneti. Többedik ránézés megértjük: kétszeresen is az.
Egyrészt mert „politikai átmenet elősegítése érdekében” hozták, másrészt mert „hazánk
új Alkotmányának elfogadásáig” tartó időszakra szánták.
Fontos ez?
– kérdezhetné valaki.
A válasz
kegyetlen: talán a legfontosabb. A mai Magyarország ugyanis homokra épült struktúra.
A „homok”
a mai lakosság lelkisége. Az a tény, hogy a minimális közmegegyezés sincsen meg
a mai magyarok között.
A
világtörténelem tanúsága szerint az adott állam lakosságának lelki-akarati
közösségét, bizonyos kérdésekben tapasztalható egységességét az adott etnikum
vallási egysége határozta meg. A legtovább működő államok elsöprő többsége
istenkirályság volt, teokrácia.
Ma az
emelkedő nemzetek ugyanígy vannak ezzel, persze mutatis mutandis.
Vegyük az
Egyesült Államokat. Ott az alkotmányt kétségbe vonni nem lehet, az elnököt is
móresre tanítja Harrison Ford; persze filmen, de az üzenet minden amerikai
polgár számára egyértelmű, és megkérdőjelezhetetlen.
Vannak
országok, amelyek a mai napig szerepeltetik Alkotmányuk bevezetőjében Istent;
más országok magasztos közös eszményeket rögzítenek.
Ellentmondást
nem tűrően kemény például Románia alkotmánya, amelynek 1 §-a így szól:
1. szakasz
– A román állam
(1) Románia szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállam.
Kicsit
lejjebb pedig ez áll:
7. szakasz – A külföldi románok
Az állam támogatja az ország határain kívüli románokkal való kapcsolattartást,
és cselekszik az etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk
megőrzéséért, fejlesztéséért és kifejezéséért, tiszteletben tartva annak az
államnak a törvényeit, amelynek az állampolgárai.
A román
alkotmány egész első fejezete a román nemzeti egységet és a román állam
egységét, sérthetetlenségét definiálja. Egyébként a román történelem sem szól
másról Trianon óta, függetlenül a mindenkori kormányok ideológiai
különbözőségeitől. A király ugyanazt akarta, mint a kommunisták: egységes,
minél nagyobb Romániát és román nemzetet.
Mi a
helyzet minálunk?
Az elmúlt
húsz év közpolitikájában a határig („ad absurdum”) vittük el a közéletet.
Gyurcsány Ferenc annyiban volt a legmeghatározóbb politikusa az elmúlt
évtizedeknek, hogy működésével kikényszerítette a döntéshelyzetet.
Ha azt
akarjuk, hogy Magyarország legyen és megmaradjon a következő nagyobb kataklizma
után is, akkor a közeli jövőben el kell döntenünk, hogy mik a magyarság és
Magyarország senki által meg nem kérdőjelezhető közös eszmei, erkölcsi alapjai.
Ezek nagy
szavak, valóban. Viszont ezek nélkül a nagy szavak nélkül Magyarország az marad,
amivé az elmúlt nyolc év tette: az egymás minél trükkösebb kifosztására szakosodott
„bandák” terepe. Ahol törpe cézárok érhetnek el átmeneti sikereket, amíg a
plebsnek kenyeret és cirkuszt tudnak nyújtani, és ahol a szorgalmas munkavégzés
és a törvénytisztelet no meg a korrekt adózás csak egy eszement kisebbség „hóbortja”,
önpusztító görcse.
A
következő négy évben a közös alapok lerakását nem lehet megspórolni. Az állam
akkora gazdasági slamasztikában van, hogy ha az új országgyűlésben helyet
foglaló politikai erők nem lesznek képesek egyezségre jutni, akkor a magyar
állam összeomlása elkerülhetetlen.
Vagy
lerakják az alapokat, vagy a magyarság sorsa szánalmas vergődés lesz csupán a jövő
évtizedekben.