„A java csak a választások után jön, amikor az egzisztenciális bizonytalanság megindítja majd a bűnbakkeresést” – mondta egy csúcsértelmiségi, elítélően említve a bűnbakkeresést. Mintha a börtönöket szerte a földkerekségen a bűnbakkeresők áldozatai töltenék meg.

Sátoraljaújhelyen tölti esztendők óta büntetését egy nem magyar állampolgárságú férfi, aki állítólag legalább tizenkét embert megölt. A nevét már csak azért sem szabad említeni, mert ködös, mennyi gyilkosságot bizonyítottak rá. A tizenkettes szám egy, az üggyel foglalkozó volt rendőrtől származik. Jó néhány gyilkosságot egyértelműen be is bizonyítottak: azokat valóban elkövette. Mindenesetre a mostani kormánypártok mögött ügyködő értelmiségi holdudvar logikája szerint ez a bűnöző a tárgyaláson szemrehányást tehetett volna az ügyésznek vagy a bírónak, mondván: Maga bűnbakkereső!

Hiszen miért kell a múltban vájkálni?

Meghalt tizenkét ember. Na és? – vethette volna fel a bűnöző. Miért kell emiatt egy embert meghurcolni? Miért kell kérdésékkel zaklatni, miért kell a részletekben tobzódni? És utána miért kell a szabadságától megfosztani vagy két évtizeden át azt, aki életben maradt? Hiszen a múlt elmúlt…

Inkább fordítsuk figyelmünket a jövő felé…

Ma például a kormánypártok által is elismert tény, hogy 2002-ben, amikor a liberális-szocialista koalíció átvette a kormányzást, az államadósság hazai össztermékhez viszonyított aránya 52 százaléknál tartott.

Bőségesen megfelelt a maastrichti követelményben foglalt maximum 60 százaléknak. Ma ellenben ez az arány már a 70 százalék táján jár. Nyolcévi kormányzás egyik tragikus következménye ez, és mindaz, amivel ez jár ma és a következő évtizedekben…

Tudjuk, személyesen ki volt a kormányfő, és annak ki volt a koalíciós helyettese 2002 nyarától. Tudjuk, ki vette át a kormányzást 2004 nyarának végén, és azt is, kiknek a segítségével, és ki volt – maradt – az ő koalíciós helyettese. Tudjuk, kik követték a „végig hazudtuk az elmúlt másfél-két évet” vezérelvű politikát. Tudjuk, kik vezényeltek gumilövedékes sortüzet az alkotmánysértő hazugságpolitika ellen tüntetőkre.

Tudjuk, hogy ezek a személyek az adófizetők pénzén „nyaraltak” télen is – olykor aludtak is – a parlamentben, és vettek föl milliós nagyságrendű költségtérítést, hogy terepjárójukkal az agglomerációból megközelíthessék az Országházat.

Egyértelmű a személyes felelősség.

Éppen úgy, ahogyan a sátoraljaújhelyi rab esetében.

Ez utóbbit bíróság elé állították. És az illető nem hangoztatta azt a hajmeresztő indokot, mely szerint az ügyész vagy a bíró bűnbakkereső lenne. Ebben szellemileg toronymagasan a kormányzati „értelmiségi” holdudvar fölé emelkedett. Gyilkosságaival családokat tett tönkre. Az életben maradt családtagok elvárták, hogy a jogállamiság érvényesüljön – még akkor is, ha a halottakat nem lehet föltámasztani.

Ők bűnbakot kerestek volna?

Most „egzisztenciális bizonytalanságok” várhatók a „végighazudtuk az elmúlt másfél-két évet” politikája miatt. Az ország jövőjét „elk…ták, nem kicsit, nagyon.” Miközben bezsebelték a pénzt.

Csak sejthetjük, kiknek és miért érdeke mégis, hogy összemossák a bűnbakkal – a bűnöst.