Egy nyájas olvasóm az elmúlt héten azt a kérdést szegezte nekem, hogy hol a Fidesz programja és miért nem azt olvasgatom inkább? Mert olvasóm, aki állítása szerint nem szimpatizánsa a Jobbiknak, a radikálisok programjáról szóló szösszenetemtől rettenetesen felháborodott.

A Jobbik programját azért lapoztam át, mert kíváncsi voltam rá. Ellentétben a Fidesz programjával, ami még nincs közkézen, de amire azért nem vagyok kíváncsi, mert politikájuk fő irányvonalait bárki ismerheti. Egyébként nevetségesnek találom, hogy 2006 után valaki még mindig programot követel a pártoktól, és komolyan úgy tesz mintha valamit is számítana.

Két okból sem számít. Először is mert ki a fene állampolgár az aki program alapján szavaz?  

Másodszor melyik az a párt, amelyik tökéletesen megvalósítja azt amivel kampányolt?

Az állampolgár nem olvas programokat, internetezik, megnézi a híradót, elolvassa az újságot, és aztán ettől szinte függetlenül, néhány fülébe ragadt mondattal felvértezve hite és kedve szerint dönt. Hangulati elemekkel inkább meggyőzhető, mint érvekkel.  

2006-ban a szocialisták pedig végképp bebizonyították, hogy nyugodtan lehet programot hazudni. Csak egy példája, hogy kampánycélból törvényileg garantáltak adócsökkentést, amit az állami adóhivatallal reklámoztattak, majd kormányra kerülve visszavontak.

Az, hogy a Fidesz annak idején jól kormányozhatott, abban a Bokros-csomagnak is része volt. De semmire sem mentek volna, ha nincs akaratuk és szakértelmük. Megkezdték a társadalom alapjának renoválását a családtámogatásokkal, erősítették a középosztályt, támogatták a hazai vállalkozásokat. Gazdasági és társadalompolitikájukat racionális alapokra építették. És távoztukban sem fosztogatták az államkasszát. Az elmúlt évek alatt a Fidesz is változott, néha nem éppen előnyére, mégis egészen biztos vagyok benne, hogy tudnak és akarnak országot építeni, mert már bebizonyították. Nem kell hozzá a programjukat elolvasnom. A többi pártot is be lehet mérni az eddigi tevékenységük alapján, egyedül a Jobbik-programmal muszáj ismerkedni, mert akik írták a semmiből jöttek, hirtelen.

Érzésem szerint a Jobbikra azok szavaznak, akik hisznek a diktatórikus tündérmesékben, az MDF-SZDSZ katyvaszra azok, akik hisznek a kísértetekben, az MSZP-re azok, akik semmiből sem tanulnak, a Fidesz-KDNP-re meg azok, akikben van (maradt) némi józanság. Az LMP már a névválasztásával is mesél, mert bizony hiába mondja, hogy lehet más a politika. Nem lehet. És ez éppen miattunk van így. Amíg a korrupcióval és a protekcióval az a legnagyobb bajunk, hogy minket senki nem korrumpál, és a húgunkat nem tudjuk jó munkahelyre beprotezsálni, addig itt nem lesz változás. A szokásos ügymenet része marad, és innen az is szép mutatvány lenne, ha az állami elosztás nem szülne több nyomort és felszámolna belőle valamennyit.

Csodákat lehet várni, csak elég ritkán történnek. Az érdekvédelemnek a legkevésbé hatékony módja, ha Morvai Krisztina az EP-ben kikapcsolt mikrofonnal ágál. Demokrácia van, fintoroghatunk, hogy a politikusaink mutyiznak, de tudomásul kell venni, hogy ez a dolguk. Egyetlen döntésnél is több érdek kerül szembe egymással. A politikusnak pedig az a feladata, hogy a képviseltjei érdekeinek megfelelő, lehető legjobb kompromisszumot megtalálja és megkösse. Ez pedig nem megy úgy, hogy valaki óriásnak álmodva magát berúgja az ajtót és ordítozik a másik vagy kétszáz másik érdekelttel. Eredményt csak favágó munkával, tárgyalások sorozatával, kölcsönös engedményekkel, sokszor apró lépések megtételével lehet elérni.

Ezért nem tetszik a Jobbik, mert tudathasadásos programja szerint minden gazdasági racionalitást nélkülözve, és Magyarországot nagyhatalomnak képzelve politizálna. Ha tudna, de nem tud. Azt meg én nem tudom, hogy tündérkedésük tudatos megtévesztés, vagy igazi naivitás, de bármelyik is, egyikből sem kérek. Magyarországnak nem mesékre és szegénylegénynek öltözött mesemondókra van szüksége, hanem kipróbált, jó politikusokra, akik már letettek valamit az asztalunkra.