Minél magasabb rendű egy faj, annál kevesebb utódot hoz világra, és annál tovább neveli. Az élővilág alaptörvénye, hogy minden egyed a fajért van, sőt mondhatjuk, hogy az élővilág törvénye szerint a faj előbbrevaló az egyednél.

Az emberiségre mint az élővilág részére is érvényes ez a szabály. Ám nem érvényes egy-egy nációra; törzsre, nemzetségre – amint más fajok esetében sem.

A köztünk lappangó nácizmus kedvéért muszáj kitérnünk arra, hogy Hitler és szellemi atyamesterei ezen ponton tértek le a tudományosságról: Azt tételezték, hogy az egyik nemzet „felsőbbrendű faj” – ez tudománytalan, ezzel nem lehet mit kezdeni. Azonban súlyosan sérti az élővilágot, aki nem vesz tudomást a nemzedékek egymás iránti felelősségéről. Ez a felelősség egyirányú az élővilágban: az előző nemzedék felel a következőért. A szülő az utódért.

Az emberfaj esetében sincsen alapvetően máskén: biológiai parancs, hogy meg kell szülni a következő nemzedéket. Az pedig már a humanizmus többlete, amit az ókorban így summáztak: Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú életű legyél a földön!

A nemzedékek közti együttműködésről hazánkban mostanában főleg mint „nyugdíjkérdésről”, legújabban mint „nyugdíjkatasztrófáról” beszélnek. Ezeken a hasábokon szándékosan kerülünk minden napihírt, mélyebb kapcsolatokra, hosszabb lélegzetű folyamatokra figyelünk.

Anélkül tehát, hogy a nyugdíjvita konkrétumairól szólnánk, elvszerűen kell leszögeznünk: ha a nemzedékek közti szolidaritás megrendült – felrúgták avagy elpárolgott –, akkor az első hibát bizonnyal az idősebb nemzedék követte el. Szintén doktrína gyanánt leszögezhetjük, hogy a nyugdíj ellentétes a biológia parancsaival; a szociális érzék parancsa, nem a természeté. Erkölcsi imperatívusz, nem pedig természeti.

Azonban a társadalmi jelenségek (az emberi cselekedetek) nem írhatják felül a biológia törvényeit. A biológia (és a belőle kinövő társadalom) pedig nem lépheti át az élettelen természet törvényeit, például a fizika vagy a kémia szabályait. A cián öl, nem lehet törvénnyel megtiltani. A nyugdíj annak jár, aki eleget tett a természet alaptörvényének: fölnevelte a következő nemzedéket.

Kemény probléma ez itt, Magyarországon. Nálunk 1957 óta nem születik meg a szükséges számú gyermek, sőt bizonyos argumentumok mentén akár húsz-huszonöt évvel korábbi dátumot is mondhattunk volna. Ha azt akarjuk, hogy legyen a magyar nemzetnek jövője, akkor sokasodnunk kell. A szülőképes korú nőknek legalább kettőt-hármat kell szülniök, a szinten tartáshoz. Ha nemzeti gyarapodást akarunk, akkor négyet-ötöt.

Ennek a kritériumnak ma csak a cigányság felel meg. Nekik van is jövőjük. Aktuálisan azt láthatjuk, hogy az MSZP most rétegpárttá kívánja pozicionálni magát. Minden erejével igyekszik a nyugdíjasok kegyeit elnyerni. Azonban nagyon rossz politikai opció, ha a következő Országgyűlés mondjuk három rétegpártból állna. Az MSZP a nyugdíjasok, a Fidesz a derékhad, a Jobbik meg a huszonéves korosztály pártjaként.

Magyarország jövője szempontjából most volna itt az ideje az őszinte beszédnek: nyugdíjasok, nem olyan a kormánya egyetlen országnak sem, amelyik a nyugdíjak védelmére esküszik föl. Ellenkezőleg: Magyarországnak olyan kormányra van szüksége, amelyik az iskolákra és az újszülöttekre teszi föl az életét. Ez nem a nagymamák meg nagypapák széplelkűségének a kérdése. Ez a magyar nemzet élethalálharcának a kérdése. Vajon megértik-e ezt a nyugdíjasok? Vagy eladják a jövőt egy tál lencséért?