Minél magasabb rendű egy faj, annál kevesebb utódot hoz világra, és annál tovább neveli. Az élővilág alaptörvénye, hogy minden egyed a fajért van, sőt mondhatjuk, hogy az élővilág törvénye szerint a faj előbbrevaló az egyednél.
Az emberiségre mint az élővilág részére is érvényes ez a szabály. Ám nem érvényes egy-egy nációra; törzsre, nemzetségre – amint más fajok esetében sem.
A köztünk lappangó nácizmus kedvéért muszáj kitérnünk arra, hogy Hitler és szellemi atyamesterei ezen ponton tértek le a tudományosságról: Azt tételezték, hogy az egyik nemzet „felsőbbrendű faj” – ez tudománytalan, ezzel nem lehet mit kezdeni. Azonban súlyosan sérti az élővilágot, aki nem vesz tudomást a nemzedékek egymás iránti felelősségéről. Ez a felelősség egyirányú az élővilágban: az előző nemzedék felel a következőért. A szülő az utódért.
Az emberfaj esetében sincsen alapvetően máskén: biológiai parancs, hogy meg kell szülni a következő nemzedéket. Az pedig már a humanizmus többlete, amit az ókorban így summáztak: Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú életű legyél a földön!
A nemzedékek közti együttműködésről hazánkban mostanában főleg mint „nyugdíjkérdésről”, legújabban mint „nyugdíjkatasztrófáról” beszélnek. Ezeken a hasábokon szándékosan kerülünk minden napihírt, mélyebb kapcsolatokra, hosszabb lélegzetű folyamatokra figyelünk.
Anélkül tehát, hogy a nyugdíjvita konkrétumairól szólnánk, elvszerűen kell leszögeznünk: ha a nemzedékek közti szolidaritás megrendült – felrúgták avagy elpárolgott –, akkor az első hibát bizonnyal az idősebb nemzedék követte el. Szintén doktrína gyanánt leszögezhetjük, hogy a nyugdíj ellentétes a biológia parancsaival; a szociális érzék parancsa, nem a természeté. Erkölcsi imperatívusz, nem pedig természeti.
Azonban a társadalmi jelenségek (az emberi cselekedetek) nem írhatják felül a biológia törvényeit. A biológia (és a belőle kinövő társadalom) pedig nem lépheti át az élettelen természet törvényeit, például a fizika vagy a kémia szabályait. A cián öl, nem lehet törvénnyel megtiltani. A nyugdíj annak jár, aki eleget tett a természet alaptörvényének: fölnevelte a következő nemzedéket.
Kemény probléma ez itt, Magyarországon. Nálunk 1957 óta nem születik meg a szükséges számú gyermek, sőt bizonyos argumentumok mentén akár húsz-huszonöt évvel korábbi dátumot is mondhattunk volna. Ha azt akarjuk, hogy legyen a magyar nemzetnek jövője, akkor sokasodnunk kell. A szülőképes korú nőknek legalább kettőt-hármat kell szülniök, a szinten tartáshoz. Ha nemzeti gyarapodást akarunk, akkor négyet-ötöt.
Ennek a kritériumnak ma csak a cigányság felel meg. Nekik van is jövőjük. Aktuálisan azt láthatjuk, hogy az MSZP most rétegpárttá kívánja pozicionálni magát. Minden erejével igyekszik a nyugdíjasok kegyeit elnyerni. Azonban nagyon rossz politikai opció, ha a következő Országgyűlés mondjuk három rétegpártból állna. Az MSZP a nyugdíjasok, a Fidesz a derékhad, a Jobbik meg a huszonéves korosztály pártjaként.
Magyarország jövője szempontjából most volna itt az ideje az őszinte beszédnek: nyugdíjasok, nem olyan a kormánya egyetlen országnak sem, amelyik a nyugdíjak védelmére esküszik föl. Ellenkezőleg: Magyarországnak olyan kormányra van szüksége, amelyik az iskolákra és az újszülöttekre teszi föl az életét. Ez nem a nagymamák meg nagypapák széplelkűségének a kérdése. Ez a magyar nemzet élethalálharcának a kérdése. Vajon megértik-e ezt a nyugdíjasok? Vagy eladják a jövőt egy tál lencséért?
- ajánlatunk
- Földrengés pusztított Olaszországban
- BL-győztes a Chelsea
- Költözés és kisállat az első
- Paradigmaváltásra van szükség a közpénzügyekben
- A fogyasztóvédők a külföldiek anyanyelvén is tájékoztatnának
- Mit tesz a kormány a zsebszerződések felszámolásáért?
- Feljelentett képviselők
- Percenként és üzenetenként kétforintos távközlési adó
- Országgyűlés: Azonnal, de rögtön!
- Fesztivál a pásztorélet és juhtartás jegyében Túrkevén
- Talált tárgyakat árvereznek a milánói repülőtéren
- A távközlési adóról dönt a parlament
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Nem csak az eper
- Heller, a hazug
- Elbocsátó szép üzenet - Fellegi Tamás levele Orbán Viktornak
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként... - Ottlik, százasAz Iskola a határon-t ezerféleképpen lehet olvasni, használni. Kétszer ugyanúgy sohasem.















