Hogy ki barát és ki ellenség e hazában, azt el lehet dönteni egy politikai királyvizes próbával is. Ennek a neve a „nemzeti minimum”.

 Mindazok, akik eleve elzárkóznak a „nemzeti minimum” létjogosultságától is, nos, ők elvszerűen ellenségei Magyarországnak. Mert ez az ország (még) magyar. A magyar nemzet országa, amelynek a nemzeti minimumot tiszteletben tartó állama, azaz adókból fenntartott intézményrendszere kell legyen.

 Ma az iménti (kissé körülményesen leírt) alapeszme sincsen meg a gyakorlatban. Ám – mint sorozatunk elején jeleztük – most nem a mával, hanem a holnappal foglalkozunk.

 Tehát a nemzeti minimum.

 A nemzeti minimumot Szabó Dezső definiálta: „minden magyar felelős minden magyarért.”

 Ha olyan vezetése lesz Magyarországnak, amelyik ezt az iránymutatást tetteiben is és gondolkodásában is felvállalja, akkor lehet számítani arra, hogy idővel ismét emelkedő pályára állunk. Nagyon fontos a harmónia a vezetés fejének és kezének működésében. Nem elég, hogy nemzeti felelősséggel gondolkozzék, úgy is kell cselekednie. És nem elég „nemzeti tetteket” végrehajtani; ha hiányzik mögülük a nemzet sorsát, értékeit és érdekeit mérlegen tartó bölcsesség, akkor az egész nem ér semmit.

 Hogy ez utóbbira példát mondjunk: nem elég kordába szorítani a globáltőkét kies hazánkban, az csak akkor ér valamit, ha a magyar fejlődést szolgáló gazdasági-jogi-társadalmi-erkölcsi környezetet teremt vele a kormány.

 Mi hát a nemzeti minimum érdemi tartalma?

 A részletes válasz előtt érdemes végiggondolnunk az előbbi példának folytatását. Azzal nem oldunk meg semmit sem, ha például korlátozzuk a méltán „nemzeti utálattal” övezett kereskedőláncok magyarnyomorító beszerzési és szavatosságmegkerülő gyakorlatát, meg kivetjük rájuk is a magyar kereskedőkre kivetett adókat. Ezzel megteremtünk egy feltételrendszert, ami korrektebb a mostaninál. Ám a nemzeti minimum ez esetben egyszersmind azt is kell jelentse:  magyar cég sem szegheti meg a szavatossági rendelkezéseket, és magyar cég sem nyomoríthatja meg a magyar termelőket.

 Talán e fentebbi példából is kitetszik: a nemzeti minimum végeredményben erkölcsi minimum.

 A Szabó Dezső-i felelősség azt jelenti, hogy minden magyar köteles a másik magyarral az erkölcsi normák messzemenő tiszteletben tartásával eljárni. Lehet persze erre azt is mondani, hogy ez általános emberi kötelesség, nincsen ebben semmi plusz, semmi „magyar”.

 Szerintünk viszont van.

 Nevezetesen Kölcsey Ferencre hivatkozunk (ha már közelg a Himnusz születésnapja), aki pontosan mutatott rá Parainesisében, hogy az emberi tehetség kicsinyke lámpás, nem világíthatja be az egész földet.

 De a minden magyartól elvárható minimum, hogy lelkében felelősséget érezzen az összes többi magyarért, hogy az ő gondjukat a magáénak is érezze, és a tehetségétől elvárható módon segítsen a többi magyaron; legalább azzal, hogy nem árt nekik, nem csapja be és használja ki őket.

 Ha eddig eljutnánk, már óriásit lépnénk előre.