Provident, a szegények bankja
2010. január 11. 10:33
„Szegény embereknek pénzt adni, ráadásul biztosíték nélkül, viszont magas kamat fejében, és a visszafizetésért hetenként gyötörni őket, ez mind a program szokatlanságának a jele.” 

Fentieket Ujlaky András a Kiútprogram Nonprofit Zrt. (szegények bankja) igazgatója nyilatkozta az ÉS-ben. És bár ez nem szép egy igazgatótól, de Ujlaky András hatalmasat tévedett.

Ez a modell nagyon sok szegény és jómódban élő magyar ember számára ismerős, de még az újságok is megírták. Ugyanis a hetes kölcsönökkel házaló, fedezetet nem kérő, a hiteleket keményen behajtó, és ennek okán porig gyalázott Provident bank tevékenysége hajszálra megegyezik a szegények bankjának csúfolt állati fura pénzügyi intézmény működési terveivel.

Néhány ponton azért mégis eltérő. A licenc Indiából származik, ott Nobel-békedíjas lett az ötletelőből. Az alap, hogy 5 mélyszegénységben élő szerencsétlennek kell csoportot alakítania és ismertetni egymással a vállalkozási terveiket, a többieknek ezt jóvá kell hagyni, ezután kezdődik a hitelfelvétel. Először az első ember vesz fel hitelt, és már a következő héten törlesztenie kell. Ha nem fizet az első, a második nem kap hitelt és így tovább, a csoport vezetője az ötödik ember. Hogy hogyan áll fel a sorrend arra nem derült fény a cikkből, csupán arra, hogy a bank a csoportban található szerencsétlenektől várja, hogy az előttük levő, nem fizető egyedre nyomást gyakoroljanak. A hitelfelvétel során a terepmunkások intenzív kapcsolatot ápolnak a mélyszegényekkel, azután pedig a nyakukra járnak a törlesztőrészletért.

Különösnek tűnik a terepmunkások kiválasztási elve is. Diplomásokat válogatnak, olyanokat, akik nem rendelkeznek munkatapasztalattal, mert az olyan rettenetes dolog, hogy rontaná a terepmunkások hozzáállását.. Ujlaky szerint azért, mert aki egyszer már valahol dolgozott az furcsállaná a szükséges és elvárt munkamódszereket. Eszerint még a Providentnél gyakorlatot szerző „terepmunkások” is álmélkodnának. Mivel a cikk teljes homályban hagyott afelől, hogy mik azok a módszerek, jobb híján a kiválasztás magyarázatát kezdtem furcsállni.

Viszont a sok furcsaság után már nem is csodálkoztam azon az állításon, hogy nem fizetés esetén sem megy a végrehajtó a mélyszegények matracaiért. A program magyarországi adaptálásának végeredményét így már el is tudom képzelni; öten összefognak, elfogadják egymás terveit. Az első felveszi a hitelt, amit aztán együtt elisznak a kocsmában, majd a végén nyomásgyakorlás jogcímén jól elagyabugyálják egymást, kicsit később meg a terepmunkást.

Ez annál is inkább tűnik valószínűnek, mert Ujlakyék célcsoportja tulajdonképpen a cigányság, elképzelésük szerint az ő integrálásukkal megszűnnek az előítéletek, mert ma a többség „ingyenélőként és potenciális bűnözőként” tartja számon a cigányokat. De ha vállalkozót csinálnak belőlük mindjárt mindarra képesek lesznek, mint szerencsésebb körülmények közé született társaik.

Ez több ponton vitatható tétel, de nézzünk csak egyetlent: a szerencsésebbek legalább tanultak valamit, a szerencsétlenek meg éppen kijárták az általános iskolát. Ettől még lehetne kiváló teknővájó, vagy kosárfonó, de tekenőre nincs kereslet, sőt bármi másra is alig. Arról nem beszélve, hogy a bank úgy képzeli: a segélyről lemondva, a cigányember kiváltja a vállalkozói papírokat, és néhány nap múlva már fizeti vissza a kölcsönt a banknak, az államnak meg az adót, és közben inaszakadtáig dolgozik.

Nem akarnék a cigányok védelmére kelni, de talán nem kellene ilyen mértékben lebecsülni őket. Ki az a hülye cigány, aki a biztos segély helyett keményen akar dolgozni, egy csakis kockázati elemeket tartalmazó semmilyen sikerrel nem kecsegtető vállalkozásban? Továbbmegyek, én sem lennék olyan hülye.

Ujlaky igazgató a munkájáért nem fogad el fizetést, csupán a költségeit térítik meg, ugyan nem tudni, hogy az miből áll és hány forint lehet, de szerintem még így is túlfizetik. Az igazgató már a cikk elején kijelentette, hogy nem szeretik a szegények bankja elnevezést, mert az tartalmaz „valami lekicsinylő attitűdöt, leereszkedést”. Pedig nem is a név lekicsinylő, hanem az elképzelés.

Koronics Márton
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó