Bár államkincstári gazságokra rávilágítva a tavaszi helycserés támadás után epedező állampolgári vágyat kívánom érthetővé mentegetni, mégis hadd szóljak előtte néhány mondatot egy másikról.

Nem kell valami bonyolultra gondolni, annyi történt csak, hogy a rovatom szombatról hétfőre került át. Ami sok szempontból kényelmesebb, de egy szempontból mégis kényelmetlen. Kényelmetlen azért, mert szombaton jobban szeretem osztani az észt, senki nem foglalkozik vele, ellentétben a hétfővel, amikor a kiéhezett újságíróhad, meg az internetes hozzáféréssel rendelkező munkavállaló lecsap az új publicisztikákra és hírekre, és csúnyán szembesítik a cikkírókat a butaságukkal. No nem a sajátjukkal természetesen, hiszen az olvasóközönség hétfőn is okosabb, mint bármelyik publicista, így számomra véget ért egy idilli korszak, a nyugalom ideje. De nyugodt vagyok, mert a nagyképű észosztogatást továbbra is garantálni tudom. Lássuk hát az első hétfőit.

Először is kénytelen vagyok bevallani, hogy a probléma, amit felvetek, teljes egészében a barátom elbeszéléséből származik. Mindennapos történet, ezért kellene legalább ennek az egynek a végére járni.

A barátom nagykorú gyermeke skizofrén, tehát rokkantnyugdíjat és emelt szintű családi pótlékot kap. Októberben azonban a családi pótlék kézbesítése elmaradt. A barátom telefonált és ügyintézett, amikor is kiderült, hogy a felnőtt gyermek azért nem kapja a pótlékot, mert az államkincstár orvosi bizottsága nem vizsgálta meg az ügyét, és nem bólintott rá a jogosultságára.

A dolog azért érdekes, mert a gyermek nemrég vett részt a kötelező orvosi felülvizsgálaton a szokásos bizottság előtt, és mivel a tudomány mai állása szerint a skizofrénia nem gyógyítható, a bizottság úgy ítélte meg, hogy marad a rokkantnyugdíj.

De össznemzeti értelmi képességünk legjavát hordozó jogalkotóink belepöktek a látens munkavállaló bizniszébe. Időközben az államkincstárnak is csináltak orvosi bizottságot, amely családi pótlék szempontjából vizslatta volna a skizofrén rokkantnyugdíjast. Aki azonban nem jelent meg előttük, tekintve, hogy egy árva értesítést sem kapott a legújabb bizottságosdiról.

Miután tisztázódott a félreértés, a gyermek egy magamutogatás alkalmáért esedezik a hivatalnál, de az államkincstár orvosi bizottsága a bűnös bűnhődjön elvét korrektül alkalmazva a mai napig nem adott neki egy fél időpontot sem. Talán februárban lesz esedékes, így mindenki jól jár, aki addig meg nem hal. Eddig a családi pótlékot visszamenőlegesen hat hónapig fizették ki, most már csak 2 hónapra van visszafizetési jótállás. Egy hónap kifizetését megspórolja magának az állam, és ha netán még nyárig is el tudja húzni a felülvizsgálatot, az aztán igazán ütős lenne.

Leginkább a rokkantnyugdíjasnak, mert havi 50 ezer forint után havi 30 ezerből kigazdálkodni az életben maradásához szükséges minimumot, megtanítja majd arra, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék. Az említett nagykorúnak szerencsétlenségére van családja, akik ahelyett, hogy éhen halasztanák, vigyáznak rá. Szerencsére rengetegen élnek egyedül, akiknek ezzel a rendelkezéssel nincs esélyük az életre, így hamarosan találkozhatnak a Teremtőjükkel.

Odafent aztán arról is elmélkedhetnek majd, hogy vajon kik és mikor találták ki ezt a bizottságot, hány ilyen állt fel stikában, az érintetteket miért nem értesítették róla, mi a fenéből és mennyire fizetik meg az orvosokat, hány ilyen semmirevaló szervezet van még, de legfőképpen: ellentétes szakorvosi vélemény esetén egy harmadik bizottság dönt, vagy egyszerűen lelövik az alkalmatlankodó rokkantnyugdíjas gonosztevőt?

A barátom ügyintézései közben állandóan a tűzzel játszik, hiába mondom neki, hogy vigyázzon az epés megjegyzéseivel, mert még értő fülekre talál. Az államkincstár alkalmazottjától megkérdezte ugyanis, hogy a fenébe nincsen a BKV-nak is egy orvosi bizottsága, hiszen a rokkantnyugdíjasoknak nyugdíjas bérlet jár, és ennek a juttatásnak az elbírálása nyilvánvalóan a BKV-orvosok illetékességi körébe kell tartoznia. Erre az ügyintéző kerek perec megmondta, hogy a BKV-nak nincs olyanja. Nesze nekünk, hiába a szakmai jogalkotás még sincs rend és igazság. Némely hivatal szert tehet orvosi bírálóbizottságra, némelyik meg anélkül tengeti céltalan, ám legalább rendkívül ártalmas életét. Persze lehet, hogy csak nekem fáj a hivatali bizottságtalanság, pedig jogalkotóink simán kompenzálták a sérelmeket a milliós tanácsadói szerződések kifizetésének lehetőségével.

És mégis, amikor a hálátlan ember fejlődésének tetőpontján végre felismeri, hogy belőle bizony sose lesz bizottság, hanem csakis rokkantnyugdíjas vagy rokkant munkavállaló, elkezdi várni azt a tavaszi helycserés támadást

Hát reménykedjen.