Rosszkedvünk telét éltük az elmúlt jó néhány évben. Legyen már végre másként!

Legyen e tél a jókedvünkké!

Fenyegessen egy újabb ukrajnai gáz- vagy olajcsapelzárás – piha! Mi az nekünk! Tavaly és tavaly előtt is át-, sőt túléltük.

Tavaly éppen azon morfondíroztunk ilyentájt, miféle világot forr ki az idő.

Arra jutottunk, hogy mind abszurdabbat és mind olajozottabbat. Gázosabbat.

Mert – elemeztük az ilyenkor tél-víz idején már szokásos helyzetet – jöhetne éppen a gáz s az olaj, de mégsem jön.

Mind nyilvánvalóbb, hogy „Ukrajna, amelyet a ”híd” szerep betöltésére talált ki a nemzetközi politikai élet az Oroszország Birodalom és Európa nyugatibb fele között, mindinkább a „zsilip” szerepében tetszeleg. Hol átengedi az országán átáramoltatott és megcímzett gáz adagokat, hol nem. Hol csökkenti annak volumenét, hol meg elzárja a csapot.”

Tavalyi jelentések arról számoltak be, hogy egyes országok, így Görögország, Bulgária már alig, vagy egyáltalán nem részesül az orosz Gazprom gázából. Egy, a Balkán felé irányuló szállításokat biztosító terminál akkor már le is állt.

„Ami minket illet, itt sem megy minden olajozottan” - állapítottuk meg rezignáltan. Putyin legjobb magyar tanítványa országának - hazánknak – komoly hiánnyal kellett szembenéznie az elmaradt gáz-kontingensek okán.

Az EU küldöttséget indított Ukrajnába a gázszállításokban jelentkezőanomáliák tisztázására és a helyzet rendezésére. Az ukrán nemzeti gázvállalat illetékesei az EU illetékeseit az oroszokra mutogattak: nem Ukrajna, hanem éppen az orosz Gazprom moldvai egysége csapolja meg a Dél-Európa felé irányuló gázszállítmányt. A Gazpromnak természetesen ezzel ellentétes volt a véleménye.

Akkor Putyin legjobb magyar tanítványa úgy informálta kormányát és népét, hogy alapvetően „nincs gáz”. Felkészültünk az eseményekre, és utasítást adott a tartalékok megnyitására.

Ma Gyurcsány legjobb honi tanítványa mondja ugyanezt. Akkor arról értesülhettünk, hogy hazánk több, mint hárommilliárd köbméter földgázt tárol. Ezen felül stratégiai tartalékként ötszázmillió köbméter gázkészlettel rendelkezik. Aztán jött a józanító pofon: e hírt követő éjszaka elrendelték a gázfelhasználás ipari korlátozását.

Idén az a hír járja, tisztázták az orosz-ukrán gáz- és olajszállítási vitát.

Mi kilenc hónapra elegendő tartalékkal rendelkezünk – közli a magyar kormányfő. Nem kilenc napra elegendővel, mint az 1990-es taxis-blokádot kiváltó válság előtt.

Sokan emlékszünk a rendszerváltás első hónapjaira: az első szabadon választott kormány még a 100. munkanapját sem jegyezhette, mikor az akkori Szovjetunió beszüntette az olajszállítást. Ugyanakkor a világpiacon – az éppen aktuális öböl-válság okán – felszöktek az olajárak. A magyar energiagazdálkodás egyik pillanatról a másikra vészhelyzetbe került. Az első demokratikusan választott miniszterelnök kormánya éppen azért kényszerült a benzin áremelésére, hogy mérsékelje az erősen fogyó készlet felhasználását, s hogy alapot halmozzon fel más piacról való szénhidrogén beszerzésére.

De most nem kilenc napunk, de kilenc hónapnyi fórunk van. Éppen annyi, amennyi idő alatt egy új élet megfogan, magzatként kifejlődik, és világra jön.

Minden okunk megvan tehát arra, hogy jókedvünk teléről beszéljünk.

Tavaly január elején egy másik reményünkkel kívántunk Boldog Új Évet.

A kívánság a propos-ját egy 2008. december végi zeneakadémiai eset szolgáltatta. A koncerten a minket helyeinkre vezető jegyszedőnő – valamilyen oknál fogva – megosztotta velünk azt az élményét, melyben ide jövet a 70-es trolibuszon részesült.

- Képzeljék – suttogta – egyszer csak hátul a trolin valaki hangosan elkiáltotta magát – „Gyurcsány mentes Boldog Új Évet!” Majd kisebb hatásszünetet tartva hozzá tette:

Az egész tömött troli harsányan helyeselt.

Tavaly még nem is annyira a közlés körülményei – Zeneakadémia, koncert – gondolkoztatott el. Még csak nem is a közlés tartalma, a Gyurcsány-mentesség kívánása. Az usherette politikai színvallásának módja foglalkoztatott, aki „pontosan úgy viselkedett, mint ötvenöt évvel ezelőtt, a Rákosi-diktatúrában. Közlését előadva úgy óvatoskodott, mint a Kádár-korszak elején, a kivégzések éveiben, 1957-58-ban. Természetébe úgy beléette magát a félelem, hogy attól már egy olyan szabad, európai uniós, képviseleti demokráciában sem képes megszabadulni, amelyben ma és itt van szerencsénk élni.”

E félő, de véleményformáló idős hölgy és a 2008-as december végi 70-es trolibusz közönségének kívánsága azóta teljesült. Már az óesztendő jó fele is Fletó-mentesre sikeredett. Minden remény meg van rá, hogy az Új Év nagyobbik hányadában Böszme legjobb honi tanítványától is megszabadulunk.

Jókedvünk telét éljük.

Csak egy a baj ezzel a jókedvünk telével. Az, hogy mindez megint színtiszta lélekölő politika. Pedig az Ó esztendőt búcsúztatni s az Újat köszönteni nem politikai csatározások emlegetésével illik.

Majd két és félezer évvel ezelőtt ezt fogalmazta meg Anakreon. Megfellebbezhetetlen gondolatát Radnóti Miklós szedte időmértékes magyar sorokba:

"Gyűlölöm azt, aki telt kupa mellett, bort iszogatván háborút emleget és lélekölő viadalt.

Kedvelem azt, aki bölcs, és Aphrodité meg a Múzsák szép adományairól zengve szeretni tanít.”