Egy hete, az utolsó szó jogán beismertük: nincsen sok értelme abban reménykedni, hogy akár a legnyilvánvalóbb igazságok átugorják a tudati ingerküszöböt.

 Szép, mondhatni tankönyvi igazolását adta ennek a fekete megállapításunknak a hétvége. Nem sokkal azután, hogy Navracsics Tibor ellenzéki parlamenti vezető súlyos kritikával illette a kormányt (azt mondta, „a kormányzati politika gyakorlatilag teljesen széthullott ebben a félévben”) – na szóval röviddel az interjú közzététele után a kormányszóvivő így reagált:

 „Az ország jó úton is van, ezt még a vak is látja. Ha következő kormány ezen az úton halad tovább, akkor 2011-től már beindulhat a növekedés, és Magyarország és a magyarok ismét a régió éllovasai lehetnek. Ehhez az szükséges, hogy bárki alakítson is kormányt, ezen az úton menjen tovább szigorúan, fegyelmezetten”.

 Lehet-e még bármiről beszélgetni ekkora divergencia esetén? Amikor nincsenek, évek óta nem születnek megfogalmazott kérdésekre adekvát válaszok…

 A Magyarországon pillanatnyilag praktizáló politika elveszítette létalapját. Már nem artikulálja a társadalom problémáit, és nem cselekszi meg azt, amiért tulajdonképpen fizeti a nép: nem ad választ a problémákra.

 Évek óta, pontosabban 2001 óta folyik a primer indulatgerjesztés. A politikai erők egyre tudatosabban és sikeresebben törekszenek a lehető legszélesebb tömegek „megszólítására” – ám ezen széles tömegek fejét üresnek tételezik, és céljuk a lehető legbutább, egyszersmind a legkevésbé figyelő rétegeket is a maguk oldalára vonni, a maguk nótájára hangolni.

 Ebben a küzdelemben az MSZP nem eredménytelenebb a Fidesznél. Ha az utca emberével beszélünk, azt tapasztaljuk: nem a Fidesz érveitől foszlott el a kormányzat iránti megértő attitűdje, hanem mert ez a kormányzat nem teljesíti azt, amit ígért.

 Mit ígért ez a kormányzat? Pénz ígért; hogy adni fog, mégpedig osztogatni. Munkával nem riogatott ez a kormányzat, csak pénzzel. „Jóléti rendszerváltásra” szavazott a többség, és szerette is ezt a mostani kormányerőt – amíg az adott, munkát pedig nem követelt meg.

 A szamárbőr mostanra elfogyott. A hitel kimerült, a takaró végére értünk.

 A leválthatatlan nép nem a Fideszt szerette meg az elmúlt években – az MSZP-re haragszik, mert elzárta a pénzcsapokat.

 Ez a leválthatatlan nép – lélekszámát momentán valahol az 5,5 millió körüli tehetjük, túlzás nélkül – most a szocialisták ellen fog szavazni. Vagy úgy, hogy elmegy és voksol a Fideszre vagy a Jobbikra, vagy úgy, hogy otthon marad.

 És akkor jöhet egy új kormány; hogy Fidesz–KDNP-koalícióval vagy még több frakcióval, az teljesen mindegy. Az MSZP egyik nagy, szegfűszín álma szerint Orbán koalícióra fog kényszerülni vagy a Jobbikkal vagy valamelyik más frakcióval, praktikusan az MDF-fel – és ekkor győzött a hatalomban volt-maradt posztkomcsi elit.

 Igen ám, de mi van, ha mégis magában győz a Fidesz–KDNP együttes?

 Akkor megkezdik a kormányzás teljes szétverését. Minél rosszabb állapotban lesz az ország tavasz végére, az MSZP-nek annál jobb.

 Ez esetben ugyanis a leválthatatlan népből milliók lesznek igencsak fogékonyak az MSZP jóléti rendszerváltást sürgető politikájára a nyár végétől.

 Magyarország 2010 végén minden bizonnyal ott fog tartani, ahol most, csak minden rosszabb lesz egy kicsivel. A szocialisták és sajtójuk sajnálni fogják a hirtelen szemükbe tűnő nyomort, és követelni fognak a világon mindent. A csúnya polgári kormányzat meg szégyellheti magát, amiért szívja a nép vérét.

 Van-e kiszállás ebből a mókuskerékből? Ahogy egy hete kérdeztük: vajon akarja-e tényleg a többség Magyarország talpra állítását? Akarja-e azon az áron, hogy most néhány évig nehezebb lesz? Mert az lesz, kétségkívül. Csakhogy amíg a politikai pálya nagyobbik felén uralkodik a gátlástalanság, addig a magyar társadalom morális erején fordul meg minden.

 Ha már az állam nem segít, marad az önerőre támaszkodó társadalom. Jövőre kiderül, mennyit érnek a mai magyarok.