Új Wass Albert-kötet a Krátertől
Kétszáztizenkét novellát tartalmaz a vaskos kötet, amelynek végigolvasása után megállapíthatjuk: Wass Albertet nemcsak regény- és közírói munkássága, hanem novellái alapján is előkelő helyen kell számon tartanunk a múlt század magyar irodalmában.
2009. december 23. 18:31

Wass Albert először a novellákban, a novellák által talál rá a próza széles országútjára. Megtalált és kimondott életsorsok történetei, többnyire drámai pillanatai, rejtőző majd ki-kitárulkozó vallomások teszik kortársai között már fiatalon mesterek társává s elismert mesterré. 28 évesen egyenrangú tagja az Erdélyi Helikonnak. Prózaírói képességére figyel fel Bánffy Miklós és Kuncz Aladár, ezáltal köt barátságot Tamási Áronnal, Nyirő Józseffel, Berde Máriával és Indig Ottóval; Makkai Sándor is e kvalitását hangsúlyozza. A lapok rendszeresen közlik, a harmincas évek második felétől reprezentatív antológiák szerzői közé kerül. A legjobb erdélyi írókat képviseli az Erdélyi Köszöntő antológia magyarországi körútján. A novellistát (is) tartós és osztatlan elismerés fogadja.

1934–36 közt különleges, élet- és létfaggató paraboláira is érvényes a költő Pilinszky János felismerő jellemzése: „érzékeny, szemlélődő lélek, mondatai az álom varázslatával hatnak, mégis fegyelmezett, szigorú stílus ez. Emberek, városok és tájak tűnő hangulata él soraiban, mellékesen, mert csak egy fontos: a pillanat, mikor minden mulandó értéket és értelmet kap, csak egy pillanatra, de ennek a pillanatnak emléke – múlhatatlan.”

Ugyanebben az időben már a havasi és városi ember ellentéte, a mezőségi románság, magyarság, szászság és zsidó világ is hiteles képekben ábrázolódik novelláiban. Különböző nézőpontú írói beállításai, a korszak szimultán és polifon előadásmódja kiemeli kortársai közül a még ifjú írót.

A front, a 2. világháború Erdélyének és Magyarországának tragédiáját fájdalmas realizmussal örökíti meg a Valaki tévedett című kötet novellasorozatában. A Te és a világ epigrammatikus történetei filozófiai tágasságukkal emelkednek ki a háború utáni időszak prózájából.

Tömörsége és bölcsessége sok későbbi magyar írónak előlegezi meg stílusirányát (Örkény István, Mészöly Miklós stb.)

A világirodalomban is otthonos írót látomásos alkata teszi alkalmassá, hogy realista és parabolisztikus munkáiban az emigrációs sors nagy kérdéseit és a nemzetrészeire szakadt magyarság előtte kimondhatatlan igazságait fedeztesse föl olvasóival. Erkölcsi igényességében itthoni írótársai közül leginkább Sántha Ferenchez hasonlíthatóak 60-as és 70-es évekbeli novellái. Életművét egyrészről lírai vallomásossággal megírt Voltam című könyvének tervezett darabkái és egyfajta belső miszticizmus csodálatos novellái zárják le. Az utóbbi novellákat Csoda történt címen foglalja magába a kötet záró ciklusa.

212 novella. Ha Wass Albert nem lett volna kiváló költő, nagyszerű regényíró és oknyomozó közíró, akkor novellista hagyatéka önmagában is helyet biztosítana neki a 20. századi legkiválóbbak magyar irodalmában.

Turcsány Péter
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó