Március 15-én, az első nagy forradalom dicső napján az emlékezet gyönyörű zászlaja lengte körül Zöldhajút. (Még ifjú titánként, midőn meg akarta hódítani a világot, híres ember akart lenni, országot építő, zöldre festette a haját, hogy "más" legyen. A haja elment, a szín ráragadt.) Ősei összes lázadása visszaköszöntött rá, midőn fölvonták a Parlament előtt az ország zászlaját. Hosszú beszédeket is mondtak, de ezekre Zöldhajú nem emlékezett. Egyedül Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét ismerte föl messziről az elnökség díszes gyülekezetéből, őt is csak azért, mert nő. Zöldhajúnak különös érzéke volt, arra, hogy a liberális és szocialista ismerősei közül elsőként a nőket ismerje föl.

Élete legnagyobb csalódásaként rögzítette, midőn a nemzeti ünnep előtt pár nappal azt olvashatta, hogy (a rendszerváltás hajnalán, akkori kebelbarátjától a legjobban irigyelt szépség) Ungár Klára elismerte: csak a nők érdeklik!

- Megnyílt az ég! És még feleségül akartuk venni! Ennyire rosszak voltunk? Ennyire csalódást okoztunk? Vagy nem láttuk az éjszakától a napot? – roskadt magába Zöldhajú.

Zöldhajú soha nem tagadta: a pártállam utolsó éveiben virágokat álmodott Ungár Klára homlokára és szíve vérzett mikor lemondani kényszerült róla. Tán vigaszként, másnap már Judit asszonynak vitte volna a csokrot. Reménytelenül. Csehák magasan járt, az előző kormányban is, és a romjain fölépülő MSZP-ben is. Korábban szakszervezeti vezérek csapták neki a szelet, az új világban pedig a régi MSZMP budapesti pártbizottságának kiválósága, Békesi László kérte meg a kezét. Igent mondott. Ha tudták volna a bulvár újságírók, szenzációt kavartak volna belőle, nem is akármilyet: párttag létükre, katolikus szertartás szerint, Kőszeg mellett egy kápolnában titokban, de ifjonti hévvel esküdnek egymásnak örök hűséget!

- Nem csak én, a firkászok is elmulasztották. A Parlament legelegánsabb asszonya volt. Lépése lebegett, csípője ringott, ruhája oly finom, a beszéde kedves, az elméje fényes és meggyőző. Soha meg nem értem, mitől esett bele, mint ló a gödörbe, abba a kopasz, ámbár fölöttébb okos pártmogulba. Lehet, hogy hiányzott belőlem a hatalom, a szakszervezet, a párt, a bank, meg a kormány? Ámbár, ha verseket írok hozzá, talán…- meditált Zöldhajú.

Még Lányi Zsoltnak, a kisgazdák derék, szép szál emberének, ’kinek nem illett dicsérő szót kiejteni a szocialistákról, még neki is csorgott a nyála, midőn Csehák Judit után nézett a parlament folyosóján - pedig nem szenvedett hiányt vidéki és újpesti szépasszonyokból.

- Istenem! Ha rásegítenél! – súgta szerényen Zöldhajú fülébe. - Legalább egyszer! Visszatérne, mint darázs a mézre, és soha nem felejtené…

De hát nem segítette rá! Még a Kisgazdapárt mindenható elnöke, Torgyán József sem.

- A bolsiknak rendelte az Úr! Pedig nem is biztos hogy Békessynek nagyobb van, mint nekem… – legyintett keserűen Lányi.

- Hol vannak a T. Házból a szép lányok? – sóhajtott Zöldhajú. - A szocialisták új nagyasszonyát, Szili Katalint már régóta a sál díszíti, a Demokrata Fórum elnökét, Dávid Ibolyát fodrászok és a kozmetikusok igazgatják, a szabaddemokraták szószólójába, Béki Gabriellába már tíz évvel ezelőtt is legfeljebb a pártbéliek szerettek bele, a Fidesz mosolygós ifjú tündére, Selmeczy Gabriella pedig szerelmesen férjhez ment. És mily csodásan lebbent, lebben szőke haja - szél sem kell hozzá…

- Most már csak álmomban mosolyog rám – mélázott a múlton Zöldhajú, midőn jeles napilapunk első oldalán viszontlátta egykoron barátjától oly nagyon irigyelt Ungár Klárát.

- Hogy lehet változni ennyit? - tárta szét a kezét Zöldhajú. - A rendszerváltás hajnalán elvált érett ifjú asszony, gyönyörű gyerekkel. És nem volt egészséges férfi, ’ki nem kívánta volna simogatni enyhén vörös haját, érinteni duzzadó mellét és ingerlő kerek tomporát. És az eszébe, értelmébe is mennyien beleszerelmesedtek! Most pedig ötvenhez közeledve, befutottan, mindene megvan, élhetne, mint hal a vízben, mégis bejelenti:

- Egyszerűbb, ha én mondom, hogy homoszexuális vagyok, mintha nekem mondják mások!

Tény: ő az első politikus Magyarországon, aki a nyilvánosság előtt beszélt az önként vállalt  homoszexualitásáról. A szabad demokraták szószólója 1990-ben a Fidesz, 1994-ben pedig az SZDSZ színeiben szerzett parlamenti mandátumot. Most is meghatározó alakja.

Horn Gábor SZDSZ-es ügyvivő szerint a szexuális irányultságáról való beszéd mindenkinek szíve joga. Nem lát összefüggést Ungár bejelentése és az SZDSZ kampánya között, amelyben a 44 kérdésből hét foglalkozott a melegek jogaival. „Olyan országban akar élni, ahol az ilyen megnyilatkozásoknak nincsen következménye. Úgy érzi, ha őszinte, támadhatatlanná válik…”

Zöldhajú azonban leragadt a múltnál. Neki is volt ismerőse, még barátja is, akiről úgy tudta, hogy melegebb égtájakra vágyik, ha beivott, aludt a kisszobában is, de előre közölte vele:

- Hozzám úgy se mersz érni, de ha a gyereket megérinted, lelőlek!

Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt középkorú, több gyermekét féltő elnöke is hasonlóképpen vélekedett, csak szolidabban:

- Mi nem árulunk zsákbamacskát, mi azoknak a támogatására számítunk, akik úgy gondolják, hogy a teremtés és a természet rendje szerint a házasság egy férfi és egy nő között áll fönn. Aki pedig azt szeretné, hogy a tizenéves fia első szexuális tapasztalatait egy szakállas bácsitól szerezze, szavazzon nyugodtan az SZDSZ-re…

Támogatót is kaptak meleg eszményeikhez a liberálisok, - a fiúnak született, de nőnek álcázott Terry Black, előadóművész személyében. Minden közszolgálati tévé előben közvetítette nyilatkozatét:

- Amennyiben nem mond le Semjén Zsolt az Országgyűlés emberi jogi bizottságának alelnöki posztjáról, a közeljövőben nyilvánosságra hozok egy listát, ami a homoszexuális és pedofil politikusok neveit tartalmazza. Vannak szép számmal…

Nem tette!

Éjfél is elmúlt, mikor Zöldhajú betért a melegek kávézójába, hogy megnézze a tévé által oly lármásan beharangozott Ungár Klára monológját az egyneműek dicséretéről. Az asztaloknál párosan ültek. Liberálisan: férfiak a férfiakkal, nők a nőkkel. Szemük a képernyőn.

Pezsgőt bontottak, de tévedtek. Klára nem vetkőzött le, s figurákat sem mutatott be. Csalódva távoztak.

- A nők azért mások! – mondta búcsúzóul Zöldhajúnak a pincérnő. - Nem tudjátok, mi lakozik bennük. És azt sem, hogy miért pártolnak annyian át. Egészségesen kívánjátok őket, de mire a bugyijukhoz értek, már csak magatokra ügyeltek. Ha szerencsétek van, öregségetekre rájöttök, hogy érdemes lett volna elidőzni az arcokon, csodálni a szemeket, Felvidéknek nevezni a nyak tájékát, Erdélynek a domborodó mell vonulatát, és hazatérésnek a köldök alatti mennyország bejáratát.

- Édes ég! Langyos ég! Ha ez igaz, akkor nincs értelme azon csodálkozni, hogy kutyát sétáltatnak, és már álmukban sem mosolyognak ránk… - mondta Zöldhajú és gyengéden kezet csókolt a pincérnőnek.