Az MSZP elkezdte a háborút
2009. december 14. 09:23

Nyakó szóvivő szíves közléséből Luca napján értesülhetett az ország (a világ nem, őket erről valamiért elfelejtik tájékoztatni), hogy „Mától áprilisig nincsenek Mesterházysták, Szilisták vagy Gyurcsányisták, csak MSZP-sek, akik egy emberként beálltak Mesterházy Attila mögé. Egy emberként, mert egy demokratikus pártban az érvényes szavazatok 90 százalékát megkapni, az ezt jelenti. Minden más adat téves, vagy megtévesztő. A kongresszus fordulópont az MSZP nehéz évében: összezárunk, rákapcsolunk.”

 Kilencedik hónapja írjuk ezt a sorozatot, és az MSZP hétvégi listaállító, miniszterelnök-jelöltet megnevező kongresszusa után mérleget kell készítenünk.

 „Demokráciánk megy a lecsóba” – ezzel indítottuk ezt a folyamot, március 16-án. A jelek szerint – legnagyobb sajnálatunkra – nem tévedtünk. „Az évek óta gerjesztett Orbán-gyűlölet az MSZP tagságát velőig áthatotta. Ráadásul ez a politikai vonal a történelemben már számtalanszor bebizonyította, hogy a hatalom megtartására minden eszközt hajlandó bevetni.” Ezt írtuk március 16-án, és ez tegnap jövőszervező elvvé jegecesedett ki az MSZP-ben.

 Tegnap kimondhatta a szóvivő: nincsenek mesterházysták, szilisták vagy gyurcsányisták, csak MSZP-sek, akik egy emberként beálltak Mesterházy Attila mögé (a helyesírási hibákat kijavítottuk, elvégre mi nem vagyunk MSZP-szóvivők, nekünk illik tudnunk írni).

 Március 23-án, az akkori MSZP-kongresszus fejleményei láttán írtuk ezt: „Miféle anyagból gyúrták az MSZP tagságát, hogy ilyen képtelen romboló politikára adják áldásukat? Miféle hamistudat munkál ezekben az emberekben? A magunk részéről egyetlen magyarázatot látunk: Ezek megmaradtak kommunistának. Harcot folytatnak mindenki ellen, aki nincs velük. Mi-tudatuk önmagukig terjed. Régen ezt osztályharcnak hívták. Most minek kell nevezni? Polgárháborúnak?”

 Akkor Gyurcsány átmenetileg kivonult a kulisszák mögé – ám ez csak színház volt (ezt is megírtuk akkor). A kilenc hónapi átszervezés végére – ugyanaz jött elő, ami mindig benne volt ebben a pártban: a kommunista esszencia.

 A teljes pártvezetés önmagában látja a jövőt, és a Fideszben, Orbán Viktorban a múltat. Ez a lelkület a legtökéletesebben Apró Antal 1956. október 6-ai beszédében fogalmazódott meg. Gyurcsány Ferenc felesége nagyapjának a szájából: ők, a kommunisták jelentik a garanciát arra, hogy a kommunisták által elkövetett jogtiprások nem ismétlődhetnek meg többé. Persze maga Apró követelte leghangosabban a forradalmárok mielőbbi eltiprását másfél hónappal később – és ez a mai MSZP fejében is így működik.

 Elvégre azért kell nyerniük jövőre, hogy kivezessék az országot a válságból, amibe – ki más? – Orbán Viktor és a Fidesz taszította. És ezt is elhiszik maguknak.

 Az EP-választás előtt ezt írtuk: „Két csoportba sorolhatók azok, akik az MSZP-re voksolnak június 7-én. Az egyik társaság a mostani hatalom haszonélvezőiből és családtagjaikból áll. A másik a megtévesztett tömegekből. Ez utóbbiaknak kellene végre elfogyniuk az MSZP mögül. Ha az MSZP néhány ezer vokssal, ami gyakorlatilag nulla voksot jelent, zárná a választást, az volna a megnyugtató a jövőre nézvést.”

 Ismert, félmillió voksot kaptak – a „megtévesztett tömegek” kifejezés nem üres kategória. A közvélemény-kutatások szerint már ismét nő a számuk.

 Az EP-vereség óta eltelt idő arra volt jó az MSZP-nek, hogy helyrefésülje a megtépázott önbizalmát. Az elmúlt hónapokban lelkileg fölkészült rá, hogy bármilyen eszközzel megőrizze a hatalmát jövőre.

 Megírtuk: „MSZP! Sorakozó!” – Gyurcsány elhitette velük, hogy ők a fejlődés letéteményesei (Marx–Lenin elmélete az élcsapatról), és egyre inkább elhitetik önmagukkal, hogy bármi áron, de meg kell menteniük a „demokráciát”. Mert ha veszítenek, akkor elvész a „magyar demokrácia”. Mit is mondott a miniszterelnök-jelöltjük?

 „Az MSZP, a baloldal, de az egész magyar demokrácia szempontjából meghatározó lesz a 2010-es parlamenti választás. A kérdés az, hogy megőrzi-e Magyarország azokat a demokratikus értékeket, amelyeket az elmúlt húsz évben együtt felépítettünk. Megerősítette korábbi ígéretét, hogy nagyon kemény ellenfele, de nem ellensége lesz a demokratikus jobboldalnak, viszont kérlelhetetlen ellenfele lesz a szélsőjobboldalnak.”

 Világos beszéd: jövőre bármilyen eszközzel meg fogják védeni a hatalmukat. Elvégre ők mondják meg, hogy ki jobboldali és ki szélsőjobboldali.

 Az MSZP lelkében fölkészült, hogy eltapossa a rivális politikai argumentációkat. Ők már 1956 novemberénél tartanak. Most már csak egy Kádár kell nekik, aki magára vállalja a gyilkos döntés lelki terhét, mert ahhoz elsöprő többségükben gyávák.

 Az a kérdés, vajon van-e ilyen erős ember, ilyen önjelölt politikai messiás az MSZP-ben. Ámbár: kérdés ez?

Nyiri János
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó