A „megfiatalodott” MSZP győzni indul
2009. december 7. 09:30

Még 72 óra sem telt el a két esemény között.

 Először megjelent az MSZP fővárosi vezetése, Lendvai Ildikó pártelnökkel kiegészülve a (nekik nem Szent) Gellért téren, és bejelentette. Bejelentette, hogy az MSZP – idézzük – „Lehet a kampányban miniszterelnök-jelöltként a jövő emberét felmutatni, de fel lehet a múlt emberét is, a politikai veteránt.”

 Mielőtt bárki félre készült volna érteni a fiatalság és a veteránság pártmegfelelőit, Lendvai azonmód hozzátette: „Mi az előbbi utat választjuk.”

 Adva van tehát a jövő pártja, amely felmutatja a jövő emberét – persze óvatos duhajok, csak „miniszterelnök-jelöltként”.

 Két nappal később az MSZP választmánya megnevezte az országos lista első száz helyén a jelölteket. Tessék figyelni, a hamvas ifjú, Mesterházy Attila után így következnek a „jövő emberei”: 2. Lendvai Ildikó, 3. Kovács László, 4. Gyurcsány Ferenc, 5. Botka László, 6. Szekeres Imre, 7. Kiss Péter alelnök, 8. Simon Gábor, 9. Lamperth Mónika, 10. Ujhelyi István, 11. Hiller István, 12. Molnár Csaba, 13. Puch László, 14. Juhász Ferenc, 15. Veres János, 16. Vadai Ágnes, 17. Varga László, 18. Bárándy Gergely, 19. Szűcs Erika, 20. Szabó Imre, aztán az állítólag biztos befutó 75. helyig befértek még olyan reményteljes fiatalok, mint Wiener György, Budai Bernadett meg Szilvásy György.

 Két nyilvánvaló szervező elv van az MSZP mostani választási felkészülésében: 1. a régi MSZMP-vezetésben elsajátított tapasztalatok (még inkább a megszerzett kapcsolatok) nélkülözhetetlensége, és 2. az elmúlt öt (figyelem, nem nyolc!) évben vállalt részvétel.

 Magyarán az MSZP két arcot őriz önmagából: a régi Kádár-pártét és a Gyurcsány-kormányét.

 Az elmúlt hónapokban valószínűleg bemérték azt is, hogy ez nem vesztő stratégia. És ennek mentén fejlődnek most harcvonalba. Eredményesnek ígérkező kétfrontos hadművelet bontakozik ki a szemünk előtt.

 Egyfelől bemutatkozik a Magyar Szocialista Párt, a megújult, a modern. Ez a párt a jövő záloga, az európaiság hordozója, a szegények gyámolítója. Persze nem elvtelenül, mert egyidejűleg támogatni fogja a dolgozókat is, és megvédi a kisembert. Ennek keretében össze lehet hangolni a cigánygyűlölő rasszizmust a nagyvonalú szociálpolitikával, ahogyan ezt Teleki elvtárs is vázolta emlékezetes dolgozatában…

 Közben változatlanul építik a másik miniszterelnök-jelöltet: Bajnai Gordont. Bajnai Gordonnak meghagyták az „igazmondó őszinte ember” szerepét. Ő az, akinek a szakszerűségéhez kétség nem fér. Ő az, aki megmenti a hazát (hogy mitől, az nem kérdés).

 A Fidesz birkózzon csak Mesterházyval. Szaladjon az ígérgető szoci jelöltek után. De ha ígérni merészel valamit, akkor majd jön az igazmondó Bajnai miniszterelnök, és hűvösen, megfellebbezhetetlenül elmagyarázza, hogy az miért lehetetlen.

 Ha a Fidesz Bajnait bírálja, akkor az MSZP szépen néz kerek szemekkel, hogy hát ez a szakértői kormány csak a válság miatt van, ugye, és az MSZP majd a válság után szociálisan fog kormányozni, mert szociálisan érzékeny ő.

 Lendvai Ildikó be is jelentette a fenti koncepciót a (nem Szent) Gellért téren:

 „Minden nehézség és közös kínlódás ellenére büszkék vagyunk az elmúlt nyolc év eredményeire, vidéki és városi építkezéseire, illetve arra, hogy sikeresen orvosoltuk a válságot, úgy, hogy mindeközben a legnehezebben élőkre is tudtunk figyelni.”

 Mesterházy Attila, miniszterelnök-jelölt viszont arról beszélt, hogy „olyan kampányra van szükség, amely az emberek mindennapi problémáiról szól, ami nem olyan témákat feszeget, amelyektől úgy érezhetik az emberek, a politika a fejük fölött dönt”.

 Azután ezzel folytatta: „ezért örülök annak, hogy az MSZP budapesti szervezete is egy olyan koncepciót érez magáénak, amelyben az kerül előtérbe, mit gondolnak a budapestiek a városról, mit vélnek megoldandó kérdésnek. Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy számos sikerrel büszkélkedhetnek a helyi szervezet tagjai –többek között –, az ő javaslatukra került az Országgyűlés elé a távhő áfájának őt százalékra való csökkentése.”

 Tehát a borzalmas költségvetés a kormány felelős politikája, az osztogatás és jótékonykodás az MSZP szociális érzékenysége.

 Így áll föl a kétszólamú szoci kórus, és szépen húzza majd hozzá a zenét a balmédia. A vörös testvérek nyelve kétágú, mint a kígyóé.

Nyiri János
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó