
A Kráter Műhely Egyesület és Könyvkiadó (KME) Wass Albert
könyveinek kiadásával nemcsak kultúrtörténetet, de úgy látszik, jogtörténetet
is ír. A Fővárosi Ítélőtábla 2009. december 1-jén hozott ítélete feltette az
i-re a pontot a Czegei Wass Foundation (CzWF) kontra Kráter Műhely Egyesület,
ill. Szász Lóránt kilenc éve folyó perének ügyében.
Legutóbb, 2009. februárjában a Fővárosi Bíróság Szász
Lóránt amerikai kártérítési perének folyományaként (nem jogerősen) 2008. június
5-től eltiltotta a KME-t a kiadói jogok és járulékai gyakorlásától. Ezért ebben
az időszakban új Wass-könyvet nem láthattunk a Krátertől. Ugyanakkor az akkori ítélet jogszerűsítette a KME minden
korábbi tevékenységét.
A CzWF nem, a KME és Szász Lóránt fellebbezett, és a
kereset elutasítását kérték. A Fővárosi Ítélőtábla 2009. december 1-jén hozott
ítélete visszamenőleg is tisztázta a KME helyzetét: bebizonyosodott, hogy az
Egyesület minden tekintetben ártatlanul sodródott bele a két jogtulajdonos
vitájába.
A KME 1993-tól majd 2002-től folyamatosan egyértelmű
szerződések alapján, „jogtisztán” jelentette meg a nagy erdélyi író munkáit, fordításokkal is hazahozva az USA-ban írt közéleti
és politikai, ill. regényírói hagyatékát. 60-nál is több megjelentetett kötet
fűződik a Kráter nevéhez – képeskönyvtől a tanulmánykötetig, kisiskolás kortól
az egyetemi szintig. A Kráter Műhely Egyesület egyfajta irodalmi mozgalommá
terebélyesítve végezte eddig is a munkáját; bár akaratlanul perbe és viszályba
keveredve, rágalmak, állítólagos adósságaikról szóló tévhírek ellenében;
azonban semmilyen, munkájukat akadályozó tényező sem tántorította el őket a
hivatásukká tett ügytől.
A Fővárosi Ítélőtábla igazságot szolgáltatott
a KME számára minden korábban felmerült jogi váddal szemben. Nyugodtan
dolgozhatunk tovább, igazunk tudatában azért, hogy kulturális
egyesületükhöz hasonlóan Wass Albertet is minden földi ítélőszék felmentse a
megalapozatlanul hozott halálos ítélettől és rá szórt rágalmaktól; nyugodtan
dolgozhatnak tovább, hogy Wass Albertet és nemzetet szolgáló írói erkölcsét
valóban írásai és írásművészete alapján ítéljék meg.
A belső szilencium idején is nagyszerű szerkesztői munkát
végzett a kiadó csapata: Turcsány Péter és Kovács Attila Zoltán szerkesztésében
elkészült, és még karácsony előtt kiadásra kerül Wass Albert – Nagy novelláskönyv címen összegyűjtött,
magyarul írott novellaválogatása. Az Egyedül
a világ ellen c. feledhetetlen ifjúsági regény, Hangya János grafikus
negyven illusztrációjával, az író születésének 102. évfordulóján, 2010. januárjában
kerül kiadásra. További grafikusok is dolgoznak Wass Albert gyerekkönyvei,
meséi és mondái képeskönyvsorozatain.
A bírósági ítéletet kivonata később kerül a nyilvánosság
elé.
Pomáz, 2009. december 2.
Turcsány Péter
- ajánlatunk
- Száztíz-százhúsz volt Malév pilóta már a Wizz Air-nél, a Ryanair is toboroz
- Orbán évértékelője: "mérföldkőhöz érkeztünk"
- Patrióta Európa Mozgalom - magyar civilek európai mozgalmat indítottak
- Olyan titkos volt a záradék, hogy Gyurcsány sem tudott róla?
- Megmaradhat a Puskás Stadion, de közben felépülhet az új
- Fukuyama nem tágít - és "elképedt"
- Parlamenti vizsgálóbizottságok - Vöröslött az iszap... I.
- A volt honvédelmi miniszter tudott a korrupcióról
- Továbbra is tart a növekedés
- A stressz is okozhat tartós köhögést
- Belpolitikai válság Romániában
- A cambridge-i professzor elítéli a 168 Órát
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Liptai Claudiát elrabolták
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Gyurcsány száműzne
- Rendteremtés a múltban
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- A DK megrendeli Orbántól Gyurcsányék "hibalistáját" is
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Bírságot kap, akinek csúszós marad a járdája
- Havi félmillióért árulja testét VV Zsuzsi
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
- Incze László, a szenvedélyes múzeumszervező (2.)Erdély mindmáig – és bizonyára mindörökre – leggazdagabb miniatürizált népviseleti gyűjteményét valamiképpen együtt kellett tartani és megmenteni.
- Drága Nellikém!Két nap óta reggeltől estig a Klábrédiót hallgatom. Különösen tetszik, hogy csak független szakértőket szólaltatnak meg.















