
A
ferencesek nyolcszáz éves jubileuma alkalmából világszerte folytatódnak az ünnepi
megemlékezések. Peruban például Köztársasági Becsületrendben részesítették a
rendet. A díj átadása során elhangzott méltatás szerint Szent Ferenc a „béke
apostola” volt, és követői, a ferencesek rendkívül értékes munkát végeztek az
országban 1531-ben történt megtelepedésük óta. Az elismerést átvevő Emilio Carpio Ponce, a Tizenkét Apostolról
Nevezett Ferences Rendtartomány provinciálisa kijelentette: a díj ösztönzést
jelent a perui ferenceseknek, hogy új lendülettel folytassák sok évszázados
evangelizációs, kulturális és karitatív tevékenységüket. A latin-amerikai
ország életében Szent Ferenc fiai a kezdetektől fontos
szerepet játszottak. Peruban ma is 270 ferences tevékenykedik, köztük a magyar Zserdin Antal Gellért püspök. A
latin-amerikai ország népessége 28 millió, 88 százaléka katolikus.

A rend
pápai jóváhagyásának nyolcszázadik évfordulóján az izraeli Ramlehben, ahol
vegyesen élnek zsidók és palesztinok, novemberben utcát neveztek el a ferencesekről,
aki 1296-ban telepedtek meg a Tel Aviv közeli városban. A tűzijátékkal
egybekötött ünnepség végén műsort adtak a kisváros ferencesek vezette iskolájának
diákjai. Így már nemcsak Pest büszkélkedhet Ferenciek terével vagy Pécs a
Ferencesek utcájával, hanem az izraeli város is.

A
Szentföld keresztény emlékeinek megőrzése mindig fontos feladata volt a
ferenceseknek. Maga a rendalapító is elzarándokolt ide. A 13. század óta jelen
van itt a rend, és érdemeik elévülhetetlenek a szent helyek gondozásában. Napjainkban
184 ferences szerzetes tartozik a Szentföldi Kusztódiához, és Jézus földi
életének szinte valamennyi helyszínén ők fogadják a zarándokokat. Két magyar
ferences pap, Szabó Xavér és Nagy Endre folytat jelenleg biblikus
tanulmányokat Jeruzsálemben.
- ajánlatunk
- Földrengés pusztított Olaszországban
- BL-győztes a Chelsea
- Költözés és kisállat az első
- Paradigmaváltásra van szükség a közpénzügyekben
- A fogyasztóvédők a külföldiek anyanyelvén is tájékoztatnának
- Mit tesz a kormány a zsebszerződések felszámolásáért?
- Feljelentett képviselők
- Percenként és üzenetenként kétforintos távközlési adó
- Országgyűlés: Azonnal, de rögtön!
- Fesztivál a pásztorélet és juhtartás jegyében Túrkevén
- Talált tárgyakat árvereznek a milánói repülőtéren
- A távközlési adóról dönt a parlament
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Nem csak az eper
- Heller, a hazug
- Elbocsátó szép üzenet - Fellegi Tamás levele Orbán Viktornak
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként... - Ottlik, százasAz Iskola a határon-t ezerféleképpen lehet olvasni, használni. Kétszer ugyanúgy sohasem.















