Folyamatosan igyekszünk elhessegetni a rémképet, miszerint az MSZP tisztességtelen eszközökkel készül politikai hatalmát megőrizni jövőre, de sajnos nap nap után érkeznek azok a hatások, amelyek ennek ellenkezőjét sugallják.

Most éppen Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltté emelése kapcsán érezzük a velünk élő kommunizmus illatát.

Mesterházy mögé ugyanis teljes egységben fölsorakozott a hétvégén az MSZP minden irányzata, maga a jelölt pedig – háborút ígért:

„Mindenkinek kötelessége és felelőssége egy izzó, forró kampányt csinálni, fogalmazott a politikus, ugyanis ez a meccs még nincsen lefutva.”

Természetesen reméljük, hogy túlzunk, és Mesterházyék csupán harsány (utcai?) izzásra és forróságra gondolnak. Legyen szabad azonban néhány apróságot fölemlítenünk a múlt ködéből.

 

Az MSZP kommunista párt

 

Rút történelemhamisítás volna elfelejteni például, hogy a Magyar Szocialista Párt nem más, mint a marxista-leninista Magyar Szocialista Munkáspárt utolsó párthatározatainak egyike.

Az MSZMP Központi Bizottságának utolsó két ülésén (1989. szeptember 12–13-án és 25-én) az október 6-ára összehívott XIV. kongresszust készítették elő. Ennek részeként megtárgyalták az MSZMP Programnyilatkozatát, amelynek III. része az „Új szocialista pártot” címet viseli.

Az „Új szocialista pártról” szóló programnyilatkozat-tervezet ezzel kezdi: „Reformtörekvéseink legfontosabb mozzanata és záloga pártunk újjáalakítása. Ezt fejezze ki a párt nevének megváltoztatása is.”

Az „új” párt nevét – alternatíva gyanánt – már az október 6–10-ei kongresszus programjáról és az alapszabályról is határozó – szeptember 12–13-ai KB-ülésen rögzítették; a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnevezés akkor született.

Az új párt alapvonásainak vázlatában az első – ismételjük meg: az első! – attribútum a következő: „baloldali szocialista párt, amely a maradandó szocialista és kommunista alapértékek szintézisét, a fejlődőképes, környezet- és emberbarát társadalom céljait követi”. A továbbiakban kiemelten egyetlen eszmekört említ: „Szellemiségének gyökerei a marxi eszmerendszerhez nyúlnak vissza” – márpedig azt talán még az MSZP-ben sem vitatják, hogy Marx a kommunista eszme alapjait rakta le.

Az MSZMP tehát az MSZP-t stratégiai megújulásnak szánta, mégpedig azzal a céllal, hogy a „maradandó” marxi eszmerendszert, azaz a kommunizmust megőrizze.

Márpedig a marxizmus egyik alapköve az a tézis (önhit?), hogy a kommunisták állnak a fejlődés élvonalában, ők az emberiség egyetlen a jövőt tisztán látó csoportja, és ebből az önhitből vezették le később, hogy a kommunistákat mindenféleképpen megilleti a hatalom, sőt senki más nem jogosult „a világ rendjéből következően” a hatalomra.

Ez él most is az MSZP-ben, és amikor Mesterházy Attila arra szólítja föl övéit, hogy „mindenkinek kötelessége és felelőssége egy izzó, forró kampányt csinálni” – akkor nincs okunk nyugalomra.

Az MSZP, miután önző és dilettáns politikájával a társadalmat hatalmas válságba sodorta, az államot pedig kifosztotta, a júniusi EP-választási veresége után az elmúlt hónapokban ismét meggyőzte önmagát arról, hogy uralma az egyetlen történelmileg helyes uralom, és hogy minden más megoldás csak rosszabb lehet, Fidesz-diktatúra, Jobbik-fasizmus, holokauszt, fehérterror stb.

 

Az MSZP és a fegyveres szervezetek

 

Ha visszalapozunk az MSZMP „önmegújító” cselekedeteihez 1989-ben, akkor azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a KB még a korábbi, szeptember 12–13-ai ülésen foglalkoztak a fegyveres erőkben és testületekben lévő MSZMP-vel. A vonatkozó dokumentum első mondata: „A fegyveres erőkben és testületekben mintegy 40 000 párttag dolgozik.”

Ez sok mindent megmagyaráz.

Sokat elárul ez a mondat is: „1990. január 1-től az MSZMP költségvetéséből kell biztosítani a fegyveres pártszervezetek működési feltételeit (személyi költségek, propagandaanyagok, közlekedési, hírközlési kiadások stb.), mert a tervezett szabályok szerint az állami költségvetésből élő szervek sem anyagilag, sem más módon nem támogathatnak pártokat.”

Vagyis az MSZMP idejekorán fölkészült a „saját fegyveres pártszervezetei” ellátására.

Ne felejtsük el, hogy ezekben a napokban írták alá (csonkán, az SZDSZ és a Fidesz nélkül) a „Nemzeti Kerekasztal” megállapodásait. Ugyancsak ezekben a napokban (szeptember második felében) kezdte az SZDSZ és a Fidesz a népszavazási kampányát, amely a „négyigenes” népszavazáshoz vezetett.

A négy igen egyike az MSZMP fegyveres pártszervezetének, a Munkásőrségnek a feloszlatását célozta. A Munkásőrséget a magyar lakosság osztatlan undorral viselte mindig, tagjai mindenekelőtt személyes előnyökért léptek be a szervezetbe, tulajdonképpen minden munkásőr a Kádár-rendszer kishaszonélvezője volt (munkaidő-kedvezmény, fegyvertartási jog; gyors előremenetel a hivatali ranglétrán, könnyebb útlevélhez jutás, kisebb stiklik (pl. zugszeszfőzés) nyomtalan elsikálása stb.).

Nos, ezt a Munkásőrséget az MSZMP ritka fegyelmezetten és gyorsan tüntette el a látható világból. Még a négyigenes népszavazás előtt, ám a fent említett párthatározatok megszületése után, az Országgyűlés október 17–20-ai ülésén jogutód nélkül megszüntették.

Ám nincs okunk azt hinni, hogy a „fegyveres pártszervezetekre” vonatkozó, fentebb említett határozatot ne hajtották volna végre, vagyishogy a munkásőrség ténylegesen légneművé vált volna.

 

Például a taxisblokád

 

Idősebbek még ól emlékeznek a taxisblokádra, amely nyilvánvaló sokszoros bűncselekmény volt, a szabadon választott Antall József kórházi kezelésének idejére szervezve, és amelynek kivizsgálását Göncz Árpád megakadályozta.

Fiatalabbak nem is nagyon tudják, miről beszélünk most, de az idősebbek véleménye egyértelmű. Nagyon is valószínű az a felfogás, miszerint a taxisblokád a Munkásőrség egyik tervének végrehajtása volt, amely eredetileg arra az esetre készült, ha Budapesten „ellenforradalmi zavargás” tört volna ki. A tervet valójában sosem kellett megvalósítani, és később minden letagadható volt. Ugyebár 1990 októberében már nem volt Munkásőrség, a taxisok csupán a benzináremelésen felbőszült állampolgárok voltak és így tovább.

 

A privatizáció

 

Az új rendszerben a „fegyveres pártemberek” idővel „őrző-védő” cégeket alapítottak, és ők lettek a „menedzserek”. Most csupán ifj. Apró Antalra utalunk, aki az állambiztonság magas rangú tisztjéből lett vállalkozó „polgár”. Amikor Orbán Viktor kormányra került, és az őrzésvédelem feladataira állami céget alapítottak (Defend Kft.), akkor a baloldal azonnal nekiesett a Defendnek.

Vajon miért? Ugyan kiket zavart, hogy az Orbán-kormány nem akart „civil vagyonvédőket” eltartani, s helyettük egy állami céggel védette az állami vagyont?

Hogy is mondta Mesterházy?

„Mindenkinek kötelessége és felelőssége egy izzó, forró kampányt csinálni, fogalmazott a politikus, ugyanis ez a meccs még nincsen lefutva.”

Hát csak készüljetek, fiúk! A meccs bizony nincsen lefutva, nagyon nincsen lefutva.