
Budapesten ma közel 30 kortárs
galéria működik, amelyek a kortárs művészeti intézmények mellett igen jelentős
részt, áldozatot vállalnak a hazai kortárs művészet népszerűsítésében, és,
ami a legfontosabb, a művészek karrierjének következetes, hosszú távú
építésében. Ezt a kivételes, ám költséges, időt és energiát nem kímélő
szerepvállalást ma Magyarországon, a nemzetközi gyakorlathoz hasonlóan csak a
kortárs magángalériák szervezeti rendszere képes vállalni, és hatékonyan
működtetni.
Egy professzionális kortárs
galéria esetében közel sem csak a művek értékesítéséről, a kiállítások
szervezéséről van szó. A művészek menedzselésével
párhuzamosan a műgyűjtők és a közönség további „művelése” is a galériák
feladatkörébe tartozik, az intézmények mellett. A nemzetközi megjelenést
illetően nagyrészt szintén a magángalériák vállalnak oroszlánrészt, hiszen
csak ők hivatottak megjelenni a jelentős nemzetközi művészeti vásárokon.
Örvendetes, hogy − többek között a Visitors Program (OKM) eredményeként, az
NKA támogatása mellett –
a magángalériák anyagi vállalásának jóvoltából már az idén is számottevő
sikereket könyvelhet el a kortárs művészeti szcéna. De a jövőre nézve is
jelentős számú magyar megjelenés várható a nemzetközi művészeti,
műkereskedelmi arénában. A gyűjtőkör bővítésén túl ez a szereplés új
nemzetközi kapcsolatokat és további lehetőségeket hozhat magával,
mindemellett az országimázs tekintetében is jelentős szerepe lehet. A
nemzetközi vásárokon keresztül pillanatnyilag a hazai magángalériák töltik be
a leghatékonyabb szerepet
A Galériák Éjszakája (Gallery Night)
többek között ezekre a lakásokban vagy utcára nyíló terekben működő
kiállítóterekre, magánvállalkozásokra szeretnék felhívni a közönség
figyelmét. Az intézményeket reprezentáló Múzeumok Éjszakájához, a Falk Miksa
utcai Műgyűjtők Éjszakájához vagy a FalkArt rendezvényeihez hasonlóan a Galériák Éjszakáját
Gallery Night) is
szeretnénk rendszeresíteni, és szezononként két-két alkalommal megrendezni. A
jövőben várhatóan harmincnál is több kortárs magángalériában nyílik majd
lehetőség hangulatos esték (vagy reggelik) alkalmával beszélgetésre,
ismerkedésre, barátkozásra, előadások meghallgatására, művészekkel és más
szakemberekkel történő találkozásra. Ezek a rendezvények egyrészt
hozzájárulhatnak a kortárs művészet és a közönség között fennálló távolság
áthidalásához, a válaszfalak leomlásához, hiszen napjaink művészete
mindenkié, azt mindenki egyaránt értheti, élvezheti, és élete részévé teheti.
Másrészt a galériák eme példás összefogása bizonyítja, hogy a többi világvároshoz
hasonlóan ma már Budapest is egy olyan jól működő galériahálózatot tudhat
magáénak, amely felkarolta és közös ügyének tekinti
Résztvevő galériák
- ajánlatunk
- Száztíz-százhúsz volt Malév pilóta már a Wizz Air-nél, a Ryanair is toboroz
- Orbán évértékelője: "mérföldkőhöz érkeztünk"
- Patrióta Európa Mozgalom - magyar civilek európai mozgalmat indítottak
- Olyan titkos volt a záradék, hogy Gyurcsány sem tudott róla?
- Megmaradhat a Puskás Stadion, de közben felépülhet az új
- Fukuyama nem tágít - és "elképedt"
- Parlamenti vizsgálóbizottságok - Vöröslött az iszap... I.
- A volt honvédelmi miniszter tudott a korrupcióról
- Továbbra is tart a növekedés
- A stressz is okozhat tartós köhögést
- Belpolitikai válság Romániában
- A cambridge-i professzor elítéli a 168 Órát
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Liptai Claudiát elrabolták
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Gyurcsány száműzne
- Rendteremtés a múltban
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- A DK megrendeli Orbántól Gyurcsányék "hibalistáját" is
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Bírságot kap, akinek csúszós marad a járdája
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
- Incze László, a szenvedélyes múzeumszervező (2.)Erdély mindmáig – és bizonyára mindörökre – leggazdagabb miniatürizált népviseleti gyűjteményét valamiképpen együtt kellett tartani és megmenteni.
- Drága Nellikém!Két nap óta reggeltől estig a Klábrédiót hallgatom. Különösen tetszik, hogy csak független szakértőket szólaltatnak meg.















