
Nyissuk ki a szlovák történelemkönyvet az ó- és középkornál!
A Római Birodalomról, a keltákról, gótokról, longobárdokról olvashatunk bennünk, azonban annál szűkszavúbbak a hunokat és kvádokat illetően, majd megint bővebben foglalkoznak a szláv-avarokkal, akiket a történetírás folyamán elszlávosítanak. Kiemelt szerepet azonban csak az a Nagymorva Birodalom, illetve a másik igen híres (sic!) Nyitrai Fejedelemség kap, amely tekintetében tényként kezelik a valószínű, feltehető, talán és esetleg adatokat is.
A kereszténység, Szent István király idején történt felvételéről a magyarokhoz hasonlóan vélekednek a szlovák tankönyvek is, de visszatekintve a szlovák nép teljes beolvasztásáról, és elnyomásáról beszélnek, legitimálva ezzel a re-szlovakizáció fontosságát. (Itt azonban logikai bukfenc van… mert akkor a kereszténységtől mint a magyarság által rájuk kényszerített tehertől is meg kéne válniuk, amihez az alkotmány és a kettős kereszt köti őket.)
A történelmi csúsztatások, és színezések feltehető célja, hogy táptalajt biztosítsanak a szlovák nemzeti identitás (negatív identitás) kialakításához, amely a román történetíráshoz hasonlóan, bizonytani szeretné az ősszlovákok létezését, és az azóta tartó jogfolytonosságot, illetve a szlovákok magyar nép általi több évszázados elnyomását.
Hol vannak kettős mércék?
A Nagymorva korszak, illetve az avarok szerepének megítélésén túl, komoly ellentmondás fedezhető fel az újkori történetírásban. A reformkor, majd az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc ideje ezek közé tartozik. Ezt követően folyamatosan fellelhetők a kettős mérce esetei. A Jozef Miloslav Hurban által a bécsi udvartól kapott pénzen felállított „szlovák önkéntesek” a szlovák nemzet függetlenségéért vívott küzdelemben hősként szerepelnek, de arról nem tesznek említést, hogy legalább 15-20 ezer szlovák harcolt a szabadságharc oldalán. Ide sorolható még a magyarosító kiegyezés, amely idején mégis megalakulhatott a szlovák kulturális élet motorja, a Matica Slovenská (Szlovák anyácska). Kettős mérce vonatkozik az iskolabezárásokra is: „Legnagyobb zsarnokságnak tüntetik fel, hogy a magyar kultuszminiszter betiltott három szlovák gimnáziumot az ott folyó pánszláv propaganda miatt, arról viszont nem tanítanak a könyvekben, hogy 1920 után körülbelül 500 magyar iskolát zártak be.”
Hasonló az esete Dél-Szlovákia 1938-as horthysta fasiszta megszállásának is, midőn a Tiso vezette szlovák hadserege 1939-ben Hitler oldalán történt bevonulása Lengyelországba (a lengyel iskolák azonnali megszüntetésével, és a zsidó lakosságának többségének deportálásával) nem kap elég figyelmet a sorok között. Azonban Edvard Beneš 1945 utáni dekrétumait – mind a mai napig – a legnagyobb természetességgel kezelik.
Mihályi Molnár László írásának rövid összefoglalója magyarázatul szolgál annak, miért is van akkora jelentősége a békés szlovák-magyar együttélés jövőbeni megvalósításában annak a történész bizottságnak, amely két ország közös történelemkönyvén dolgozik. Ugyanakkor az is jól látható, hogy mennyire teljesíthetetlennek tűnik ez a munka ebből a nézőpontból, hiszen egymásnak ellentmondó álláspontokat kell közös nevezőre hozni. A lecke tehát fel van adva!
Annyi azonban biztos, egyik fél sem várhatja a változásokat csak a nagypolitikától, hanem az átlagember, és átlagdiák szintjén tanárokként, szülőkként kellene tennie magyarnak, szlováknak azért, hogy békés együttélés, és egymás iránti érzelmek más formát ölthessenek a jövőben. A kérdés csak az, hogy milyen áron lehet majd elérni a közös nevezőt, és hogy egyáltalán lesz-e kellő (politikai) akarat erre?
- ajánlatunk
- Lehet-e más az ellenzék?
- Gyurcsányék "elhagyott robbanó böröndje" - leállt a Malév
- Ausztriában is mentősáv
- Európa is a fagy szorításában
- A közös Európa eszménye - ugyan már, Miniszter Úr!
- 1 millió 238 ezer magyar él Romániában
- Szükség van nemzeti légitársaságra
- Magyar Filmművészek Szövetsége: érvényesíteni akarjuk a "szakmai értékrendet"
- "A cél, hogy mindenkit megvédjünk"
- Jövedelempótlékkal kompenzálhatják a kismamákat
- A 4K! nem támogatja a "Békamenetet"
- Jöttek, mentek, maradtak - A legnagyobb trauma az MSZP-t érte
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- Gyurcsány elvette a táblát...
- A "Dohányon vett kapitány" - Bokros "igazi konzervatív" kritikája
- Liptai Claudiát elrabolták
- Az unió talán nem is európai
- Billary Klinton levele Magyarországhoz
- Kit képvisel az Európai Unióban Bokros Lajos?
- Gyurcsány száműzne
- Hová menjen Göncz Kinga?
- Alkotmány- és plágiumvadászok
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Liptai Claudiát elrabolták
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- VV Verát tízmilliós pornós szerződés várja kint
- Gyurcsány száműzne
- Halottasbicikli eladó!
- A "Dohányon vett kapitány" - Bokros "igazi konzervatív" kritikája
- Bokros Lajos pakkolA 2010-es választások idején az akkori MDF miniszterelnök-jelöltjeként azzal sokkolta a polgárokat, hogy pakkjából salsa-táncosnőket bontott ki.
- Áttört a korrupciófrontHiába telt már el tizenhat év: a suskus, a mutyi napvilágra kerül. A korrupt politikus lelepleződik akkor is, ha az ügyészség már nem tud vele mit kezdeni.
- Rendteremtés a múltbanGondoljon bele a dolgok rendjébe, s rájön, az egyetlen dolog amit alakíthatunk: a múlt.
- Incze László arca kapcsolataink visszapillantó tükrében (1.)Azt is tudtuk, hogy a hamis dogmákra alapozott iskolai történelemoktatással torkig van.















