Gyurcsánnyal és Lendvaival is egyeztetett Zuschlag az eljárás során?
Egyeztetett a büntetőeljárás alatt Gyurcsány Ferenccel és Lendvai Ildikóval, kézbe kapta lehallgatási jegyzőkönyveit, a rendőröknek pedig minden lépéséről előre tudott Zuschlag János, az ellene indult büntetőper egy kedden meghallgatott tanúja szerint - jelenti a HavariaPress.
2009. október 27. 15:22
A volt szocialista politikus büntetőügyében kedden a vádlott egy olyan lakóparki szomszédját hallgatták ki a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon, aki elmondása szerint jóban volt Zuschlaggal és sok mindent hallott tőle a büntetőügyével kapcsolatos dolgokról. Elmondta például, hogy Zuschlag közölte vele: tisztában van azzal, hogy lehallgatják a telefonját, s úgy fogalmazott, hogy ezt magától az operatív csoporttól tudja, amely a lehallgatását végzi.

A tanú szerint a politikus még arról is beszélt, hogy rendszeresen kezébe kapta lehallgatások anyagát - írott vagy elektronikus formában -, sőt nevetve említette, hogy ezekből az operatív tiszt bizonyos terhelő mondatokat ki is húzott.

A tanú arról is beszélt, hogy tudomása szerint Zuschlag Gyurcsány Ferenccel és Lendvai Ildikóval is egyeztetett az eljárás során, a rendőröket illetően pedig azt állította, hogy minden lépésükről előre tudott.

A tanú elmondta, hogy Zuschlag a nevén lévő gödöllői építési telket 30 millió forintért vette meg valakitől, akinek aztán fél év múlva már 46 millióért számlázták vissza ugyanazt az ingatlant. A tanú szerint e tranzakcióra azért lehetett szükség, hogy így próbáljanak magyarázatot adni Zuschlag kiemelkedő vagyoni helyzetére - hiszen a kérdéses időszakban már vagyonosodási vizsgálat is folyt vele szemben.
Havaria Press nyomán
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó