
Az orosz „reformcárnak” a mai bolgár parlamenttel átellenben lévő emlékműve talapzatán ez áll: „A Felszabadító cárnak - a hálás Bulgária”.
Mozgókép kattintással: http://www.youtube.com/watch?v=zZSork7L6Hg
A bolgár fővárosban nemcsak II. Sándor impozáns lovas szobra árulkodik a bolgárok oroszok iránti hagyományos rokonszenvéről. Nem túlzás azt állítani, hogy a belváros majd minden második-harmadik utcájának névadója egy-egy olyan orosz tábornok vagy hadvezér, aki az 1877-1878-as orosz-török háború ütközeteiben öregbítette hírnevét.
A lengyelek az orosz expanziós politika úttörőiként, elnyomóikként ismerték meg ezeket a katonákat, így Kwa¶niewski, amikor lengyel államfőként néhány éve a rendszerváltás utáni Szófiába érkezett, a rövid belvárosi séta után kezdte nagyon rosszul érezni magát. Őszintén szólva, még az oroszok számára sem szokványos a „háborús romantika” e bolgár fajtája, hiszen a cári Oroszországban volt ugyan ennek némi divatja, de a húszas évek Szovjetuniójában e „hős” orosz hadvezéreket háborús gyújtogatókként ábrázolták. A Pokrovszkij-féle történésziskola az orosz imperializmus megvalósítóit látta bennük, ezért sem az ő szobraiknak, sem pedig II. Sándor cáréinak nem „kegyelmeztek”, holott a földreformot bevezető cár tevékenységében a bolsevikok fedeztek fel „haladó” vonásokat is. (II. Sándor szobrából egy sem maradt Oroszországban. Szófia mellett viszont még Helsinkiben van belőle egy, ráadásul ott is központi helyen.)
Az 1878 júliusában befejeződő berlini kongresszus a bolgárok számára kevesebbet adott, mint az 1878. márciusának elején San Stefanoban aláírt orosz-török egyezmény, amelynek értelmében Nagy-Bulgária megalakításáról volt szó. Az oroszok iránti népi szimpátia ugyan töretlen maradt, de az 1880-as évek közepére az orosz-bolgár viszony megromlott. Bulgária mind az első, mind a második világháborúban nem az oroszok oldalán lépett be, viszont az 1877-78-as háború emléke meghatározó maradt. Talán ennek köszönhető, hogy a bolgár értelmiség nagyobbik része még ma sem „felejtett el” oroszul, amiben szerepe lehet annak is, hogy Oroszország Bulgária egyik legfontosabb külkereskedelmi partnere.
Mozgókép kattintással :
http://www.youtube.com/watch?v=UDQU8Mn8miY
A bolgár humán értelmiség egyik
törekvése napjainkban, hogy rávegye az oroszokat, lássák be, hogy ők is szlávok,
vagyis európaiak, mint a bolgárok, és ne eurázsiai jellemvonásaikat hangsúlyozva
építsék az új orosz államot. Egyik
gyakorlati haszna ennek a sajátos viszonynak, hogy a Szófiai Kliment Ohridszkij
Egyetemen szervezett kétnapos konferencián például nem volt szinkrontolmácsolás,
ami – a bolgárok jó orosztudásán kívül - azért sem okozott gondot, mivel az
idelátogató orosz kutatók megtanultak bolgárul.A német és osztrák multinacionális
vállalatok és pénzintézetek mellett szembeötlő a Lukoil jelenléte. A
szénhidrogének behozatala biztosítja Oroszország számára az első helyet Bulgária
importjában, de az utóbbi négy évben jelentős orosz működő tőke is érkezett az
országba. A szolgáltatások árai átlagosan 30
százalékkal lehetnek kisebbek a magyarországiaknál. A Szófiai Kliment Ohridszkij
Egyetem közvetlen szomszédságában a 13. századi orosz hadvezérről elnevezett
Alekszandr Nyevszkij székesegyház előtti parkban 90 euróért lehet kapni
Napóleon, II. Miklós és II. Sándor cáré mellett Lenin, Sztálin és Hitler
kicsinyített mellszobrát. Nincs megtiltva az sem, hogy a
főváros szívében hivatalos pénzváltóban drasztikus árfolyam-különbözettel
váltsák át az ember pénzét, és ha utána reklamál, lobogtatva a számlát, amit ott
kapott, hogy „ácsi, kérem vissza a pénzt!”, komplexusok nélkül fognak
üvöltözni vele. Talán már Romániában és Oroszországban is „kiment a
divatból” ez az attitűd. (A cím, amit mindenképpen érdemes elkerülni:
Szófia, Vitosa körút 3.) A
mozgóképes felvételen a pénztárosnő már higgadtan viselkedik: http://www.youtube.com/watch?v=YiULL3Wgj3M Ez a fajta tevékenység legális,
elfogadott. De találni olyan pénzváltót is, ahol korrektek. (A
bankjegy-automatákat sem tudom ajánlani, mivel „sápjuk” az átváltáskor
kifejezetten ijesztő. Eurót érdemes vinni – készpénzben és azt
átváltani.) A konferencia egyik tanulsága,
hogy a 19. század orosz gondolkodói Bulgáriában legalább annyira népszerűek,
mint Oroszországban, ezért is volt érdekes, hogy Tyina Georgijeva kritikus könyvet írt az 1830–50-es évek orosz
szellemi életéről, benne a nemcsak magyarra, hanem bármilyen más nyelvre nehezen
fordítható orosz „hivatalos népiség” tanáról. Georgijeva a konferencián a
19. századi, bevallottan reakciós Konsztantyin Leontyjev (1831–1891)
munkásságáról adott elő, aki az 1890-es évekre a pravoszláv
kulturrusszizmus érdekében elfordult a (pán)szláv gondolattól, mivel azt a
III.Napóleon-féle liberális kozmopolitizmus válfajának
tartotta.
Georgijeva szerint Leontyjev néhány észrevétele a későbbiekben igaznak bizonyult.
Mozgókép – kattintással:
http://www.youtube.com/watch?v=MzksWMH2pSM Leontyjev olyan orosz államot
akart, amely nem nemzeti, hanem vallási alapokra épül és ebben az esetben úgy
gondolta, hogy Oroszország képes lesz majd vonzerőt gyakorolni a kelet-európai
szláv nemzetekre is. Mert az 1890-es években úgy látta, hogy Oroszország erre –
képtelenné vált. Én azt vizsgáltam, hogyan
változott az orosz külpolitikai gondolkodás a Habsburg Monarchián belüli
Magyarországgal kapcsolatban. Utaltam arra, hogy viták vannak arról, milyen
mértékben tekinthető, illetve mikortól mind a Habsburg Monarchia, mind pedig a
Romanovok állama birodalomnak illetve nemzetállamnak, és milyen volt nemzeteik
befolyása a külpolitikájára. Hogyan változott egymásról alkotott képük és ez
mennyire szűkítette akciószabadságukat a 19. század második felében? Jelena Rudaja, az Orosz Tudományos
Akadémia Oroszországi Történettudományi Intézetének munkatársa a II. Miklós cár
idején kialakult brit-orosz kapcsolatokat vizsgálva arra a következtetésre
jutott, hogy az orosz önkényuralom megdöntése után a bolsevik vezetés olyan
politikát folytatott, amely Ázsiában fenyegette a brit pozíciókat, holott London
Oroszországgal kapcsolatos politikájában mindig is ezt szerette volna
elkerülni. Mozgókép – kattintással:
http://www.youtube.com/watch?v=W2ASisoRW6s
A szófiai egyetem tanára, Kiril
Csukanov azt mutatta be, hogy a második világháború során a bolgár karikatúrák a
Szovjetuniót vérengző diktatúraként ábrázolták, hangsúlyozva, hogy nincs nemzet,
amelynek jót tenne rendszere. A legtöbb külföldi vendég
Oroszországból érkezett. Tatyjana Volokityina, az Orosz Tudományos
Akadémia Szlavisztikai Intézetének munkatársa „A sztálinizmus
Kelet-Európában. Vitás kérdések” címmel tartott előadásában arról beszélt,
hogy a második világháború után a kelet-európai blokk helyi kommunista pártjai
számos esetben igyekeztek „az oroszok nyakába varrni a felelősséget”,
ráadásul olyankor is, amikor akciószabadságot kaptak a moszkvai központtól,
ami ma is nehezíti egy-egy konkrét esetben a tisztánlátást. Ilyen volt Rajk
László vagy Nagy Imre, de Rudolf Slánský ügye is, ahol a repressziót minden
esetben a helyi kommunisták kezdeményezték és az oroszok inkább csak
jóváhagyták. A bolgár Szaska Milanova Georgi
Dimitrov naplóbejegyzései alapján kísérte nyomon a szovjet-bolgár
viszonyt. Az orosz vendégek igen érzékenyen
reagáltak az Oroszország birodalmi jellegével kapcsolatos fejtegetésekre.
Érdekes módon nem is annyira a Szovjetunió birodalmi jellege vált ki
érzékenységet, amelyet inkább totalitárius államként jellemeznek Oroszországban.
Jelena Rudaja a
mozgóképen –
kattintással: http://www.youtube.com/watch?v=WLqkFSNhFOE
A vita során én a 19.
századi orosz expanzióval kapcsolatban arra mutattam rá, hogy különbség volt
Oroszföld és Oroszország között. Oroszországban, vagyis az Orosz
Birodalomban a 19. század közepén az oroszok kisebbségben voltak, és számukra az
európai terjeszkedés feltételei jónak látszottak ugyan, de az oroszok itteni
expanziójának nem volt megfelelő gazdasági megalapozottsága. Az orosz
külpolitika mind ilyen, mind pedig expanziós tekintetben eltért a Habsburg
Monarchiáétól, amely balkáni expanziós politikájának egyik fő bázisát – paradox
módon – éppen az „oroszok barátai”, a Monarchia szláv lakói adták, míg a
magyarok fékezték. Mindkét birodalomban a szlávok voltak tehát a birodalmi
terjeszkedés szorgalmazói, viszont a Monarchia terjeszkedését az oroszok a
németeknek és a magyaroknak tulajdonították. Őket is hibáztatták
érte. Andrássy Gyula közös
külügyminiszter, aki 1877-78-ban többször is sürgette az Orosz Birodalom elleni
háborút, miközben határozott ellensége volt a Monarchia balkáni
terjeszkedésének, mert az a szláv elem növekedését eredményezte volna. A válság
kezdetekor például Bosznia-Hercegovinát a legszívesebben odaadta volna a
szerbeknek. Végül is a magyar elitnek, így Andrássy Gyulának is nem kis szerepe
volt abban, hogy 1878 után a Habsburg Monarchia ne „annektálja”, hanem
csupán megszállja, vagyis „okkupálja” Bosznia-Hercegovinát. Mozgókép
kattintással: http://www.youtube.com/watch?v=rOrN2FpASMU&NR=1
A Monarchia expanziójának a
kérdésében így a hagyományosan oroszellenesnek számító magyarok végül ugyanazt
akarták, mint amit az oroszok. Azt, hogy a Monarchia ne terjeszkedjen a
Balkánon. A konferencián részt vevő kutatók
olyan részkérdésekkel is foglalkoztak, mint a Szovjetunió Besszarábiával
kapcsolatos politikája. A szovjet-kínai, a szovjet-amerikai, szovjet-japán
viszonyról és a peresztrojka történetéről is hallhattunk
összefoglalót. Ugyancsak a konferencián mutatták
be Jordan Bajev könyvét, amelynek címe: A KGB Bulgáriában.
A kötet mellett dokumentum-gyűjtemény is segíti a tájékozódást. Egy
parlamenti döntés következtében csupán 2006 óta tudtak hozzáférni azokhoz a
dokumentumokhoz, amelyekhez korábban nem tudtak, és ebből a szempontból a többi
közép-kelet-európai országhoz képest lemaradásban voltak. Részletesebben kattintással:
http://www.youtube.com/watch?v=D3skx6428LA Bajev szerint a bolgár és a
szovjet titkosszolgálat közti „testvérinek” mondható együttműködés azért
is érdekes, mivel a kelet-európai tömböt alkotó többi országra, így
Magyarországra vonatkozó információt is találhatunk benne. Cvetan Radulov „Európa- és
Amerikaellenesség, avagy orosz globalizáció” címmel tartott
előadást. Yorgos Hristidis a görög-orosz
kapcsolatok poszt-szovjet időszakát dolgozta fel. Az övé volt az egyetlen angol
nyelvű előadás. A Németországban élő Rumjana-Mityijeva-Mihalkova a szláv
gondolat és a nemzeti kultúra viszonyát elemezte a mai Bulgáriában. Oroszország energiapolitikájáról,
Oroszország és a NATO, Oroszország és az Európai Unió viszonyáról, továbbá
Oroszországnak a Sanghaji Egyezményhez való csatlakozásáról is
hallhattunk. Kolléganőm, Darina
Grigorova a „poszt-szovjet” orosz történetírásról tartott előadást,
és bírálta Medvegyev orosz elnök idei májusi lépését. Az
orosz elnök ugyanis olyan bizottságot alapított, amelynek feladata „az Orosz
Föderáció elleni történelemhamisítási kísérletek elleni küzdelem”. Az
oroszokat bosszantja, hogy a sztálinizmust sokan a nácizmussal hasonlítják össze
és hozzák közös nevezőre. „Kár érte” – hangsúlyozta Grigorova -, hiszen
bár ő is úgy gondolja, hogy „a totalitárius diktatúráknak, vagyis a
nácizmusnak és a sztálinizmusnak vannak közös vonásai, de hogy a két rendszer
lényegét tekintve hasonló lenne, tudományos szempontból megalapozatlan”.
Ennek ellenére Grigorova úgy gondolja, hogy az oroszok reagálása főként a balti
országok múltértelmezésére - eltúlzott. „Az oroszoknak nem lenne szabad olyan
szintre süllyedniük, hogy adminisztratív bunkósbottal avatkoznak a tudományos
életbe”, hisz Grigorova szerint – „természetes, hogy a baltiak a saját
kis komplexusaikkal küzdenek, míg az oroszoknak nincs okuk rá, hogy komplexusaik
legyenek”. Mozgókép kattintással:
http://www.youtube.com/watch?v=S8kfBPr8QZo
„Hagyni kellene őket, hisz így
az orosz döntés csak hangulatkeltésre alkalmas, ami semmi jóra nem vezet.
Ugyanolyan ostobaság ez, mint az ukrán-orosz, vagy a macedón-bolgár
feszültség” – mondta Grigorova. Előadás is volt róla, hogy a Kijevi
Oroszország mennyiben számít a mai ukrán és mennyiben a mai orosz állam
elődjének. Ami Macedóniát illeti, arról
Grigorova elmondta, hogy ennek az országnak a sorsa hasonlít Ukrajnáéra.
Macedónia „múltja bolgár, a jelene macedón, a jövője pedig – a macedónok
számára nem biztató demográfiai mutatók miatt – alighanem
albán”. A tudósítás képekkel: http://www.gecse.com/091016_Bulgaria.htm
- ajánlatunk
- Gyurcsányék "elhagyott robbanó böröndje" - leállt a Malév
- Ausztriában is mentősáv
- Európa is a fagy szorításában
- A közös Európa eszménye - ugyan már, Miniszter Úr!
- 1 millió 238 ezer magyar él Romániában
- Szükség van nemzeti légitársaságra
- Magyar Filmművészek Szövetsége: érvényesíteni akarjuk a "szakmai értékrendet"
- "A cél, hogy mindenkit megvédjünk"
- Jövedelempótlékkal kompenzálhatják a kismamákat
- Meghosszabbították a jelentkezési határidőt
- A 4K! nem támogatja a "Békamenetet"
- Jöttek, mentek, maradtak - A legnagyobb trauma az MSZP-t érte
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- Gyurcsány elvette a táblát...
- A "Dohányon vett kapitány" - Bokros "igazi konzervatív" kritikája
- Liptai Claudiát elrabolták
- Az unió talán nem is európai
- Billary Klinton levele Magyarországhoz
- Kit képvisel az Európai Unióban Bokros Lajos?
- Gyurcsány száműzne
- Hová menjen Göncz Kinga?
- Alkotmány- és plágiumvadászok
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Liptai Claudiát elrabolták
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- VV Verát tízmilliós pornós szerződés várja kint
- Gyurcsány száműzne
- Halottasbicikli eladó!
- A "Dohányon vett kapitány" - Bokros "igazi konzervatív" kritikája
- Bokros Lajos pakkolA 2010-es választások idején az akkori MDF miniszterelnök-jelöltjeként azzal sokkolta a polgárokat, hogy pakkjából salsa-táncosnőket bontott ki.
- Áttört a korrupciófrontHiába telt már el tizenhat év: a suskus, a mutyi napvilágra kerül. A korrupt politikus lelepleződik akkor is, ha az ügyészség már nem tud vele mit kezdeni.
- Rendteremtés a múltbanGondoljon bele a dolgok rendjébe, s rájön, az egyetlen dolog amit alakíthatunk: a múlt.
- Incze László arca kapcsolataink visszapillantó tükrében (1.)Azt is tudtuk, hogy a hamis dogmákra alapozott iskolai történelemoktatással torkig van.















