
Az elmúlt évtizedek során számtalan hazai és külföldi muzsikussal játszott együtt. Néhány héttel ezelőtt annak a Dominic Millernek a társaságában csinált egy akusztikus gitár turnét, aki a nálunk is népszerű előadó, Sting elsőszámú muzsikusa. (Az utazó csapat harmadik tagja az a Kevin Kasting volt, akivel Szabó a most bemutatásra kerülő albumot (is) készítette.)
Azt hiszem, hogy egy akusztikus albumnak nem is lehetett volna találóbb címet adni, mint a Resonance. Az emberek többsége vonzódik a zene rezgéséhez, ugyanis rájöttek, hogy az képes megváltoztatni a fizika és a mentális állapoton túl a spirituális állapotot is. Amikor olyan zenét hallgatunk, mint pl. a Szabó & Kastning duó produkciója, akkor a rezonancia fizikai világában élünk, ahol a hangok kézzelfogható jelleggel bírnak és kapcsolatba lépnek a fizikai és mentális természetünkkel, de ami még lényegesebb érintkezésbe lépnek a bensőnkben lakozó időtlennel.
A Resonance című album a több rétegű albumok közé sorolható. Amelynek van egy „felszíni” – hétköznapi, szórakoztató, de korán sem popularitásra törekvő – része és van egy sokkal mélyebb rétege. Ez utóbbinak köszönhetően ez a zene olyan észrevétlenül hatol az ember tudatába ahogyan ezt a kedvenc étel illata is teszi. De, amíg az utóbbi fizikai, addig az előbbi szellemi éhséget vált ki.
A repertoárban 13 kompozíció kapott helyett – valamennyi az előadó páros saját szerzeménye. Már az egyes számcímek puszta hallatára (pl. az Another Face of the Beauty, a Long Tale of the Ocean, a Two Pilgrims; One Path stb.) is könnyedén beindulhat az ember (spirituális) fantáziája. A szerző-előadók úgy gondolták, hogy egyes témákat érdemes többször is körbejárni, így lett a The Totem-ből kettő, a Tanz Grotesque-ből három tételes mű.
Ez a lemez a kommerszen túli zenei világ egy kis szeletkéjét kínálja a hallgatóknak. Élni kell a felkínált lehetőséggel és ezt a korongot érdemes minél többször pörgetni a lejátszóban.
Közreműködők: Szabó Sándor / 6 és 12 húros bariton gitár, Kevin Kastning / 6 és 12 húros bariton gitár
Kiadó: Greydisc Records
Honlap: www.sandorszabo.com valamint www.kevinkastning.com
- ajánlatunk
- Gyurcsányék "elhagyott robbanó böröndje" - leállt a Malév
- Ausztriában is mentősáv
- Európa is a fagy szorításában
- A közös Európa eszménye - ugyan már, Miniszter Úr!
- 1 millió 238 ezer magyar él Romániában
- Szükség van nemzeti légitársaságra
- Magyar Filmművészek Szövetsége: érvényesíteni akarjuk a "szakmai értékrendet"
- "A cél, hogy mindenkit megvédjünk"
- Jövedelempótlékkal kompenzálhatják a kismamákat
- Meghosszabbították a jelentkezési határidőt
- A 4K! nem támogatja a "Békamenetet"
- Jöttek, mentek, maradtak - A legnagyobb trauma az MSZP-t érte
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- Gyurcsány elvette a táblát...
- A "Dohányon vett kapitány" - Bokros "igazi konzervatív" kritikája
- Liptai Claudiát elrabolták
- Az unió talán nem is európai
- Billary Klinton levele Magyarországhoz
- Kit képvisel az Európai Unióban Bokros Lajos?
- Gyurcsány száműzne
- Hová menjen Göncz Kinga?
- Alkotmány- és plágiumvadászok
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Liptai Claudiát elrabolták
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- VV Verát tízmilliós pornós szerződés várja kint
- Gyurcsány száműzne
- Halottasbicikli eladó!
- A "Dohányon vett kapitány" - Bokros "igazi konzervatív" kritikája
- Bokros Lajos pakkolA 2010-es választások idején az akkori MDF miniszterelnök-jelöltjeként azzal sokkolta a polgárokat, hogy pakkjából salsa-táncosnőket bontott ki.
- Áttört a korrupciófrontHiába telt már el tizenhat év: a suskus, a mutyi napvilágra kerül. A korrupt politikus lelepleződik akkor is, ha az ügyészség már nem tud vele mit kezdeni.
- Rendteremtés a múltbanGondoljon bele a dolgok rendjébe, s rájön, az egyetlen dolog amit alakíthatunk: a múlt.
- Incze László arca kapcsolataink visszapillantó tükrében (1.)Azt is tudtuk, hogy a hamis dogmákra alapozott iskolai történelemoktatással torkig van.















