
- Kapcsolódó anyagok
- > Továbbiak az Indexen
Az Index információi szerint nyolc hónap után újra vezetőváltás lesz a Központi Szolgáltatási Főigazgatóságon, pedig a kormány még az előző, hirtelen igazgatóváltás indoklásával is adós maradt. Schäffer István főigazgató és Kéri Nagy Zsolt közbeszerzési igazgató munkaviszonya januárban szűnt meg, néhány nappal azután, hogy meghirdettek, majd az Index cikke után indoklás nélkül egy tisztázatlan státusú 25 milliárdos Microsoft-szoftver beszerzési tendert. A váltásról csupán szűkszavú közleményt tettek közzé.
A főigazgatói posztot azóta Imre János tölti be, aki a hírek szerint a közeljövőben szintén otthagyja hivatalát. Helyére várhatóan Várbíró Péter ingatlanüzemeltetési főosztályvezető kerül. Imre János a távozás okait firtató kérdésünkre azt közölte, hogy ő nem kezdeményezte kinevezése visszavonását.
Szilvásyné a beszerzésénél, Szilvásy a
vagyonkezelésnél
A
Bajnai-kormány felállása óta a KSZF felügyeletét a Miniszterelnöki Hivatal új
igazgatási szakállamtitkára látja el, aki nem más, mint Csáky Bernadett,
Szilvásy György volt kancellária-, illetve titkosszolgálati miniszter felesége.
Csáky
legalább annyi minisztériumban megfordult már, mint férje. A MeH Kossuth téri
épületébe Veres János mellől, a Pénzügyminisztériumból került, miközben férje,
aki titkosszolgálati miniszterként áprilisig szintén itt dolgozott, a
kormányváltás után átvándorolt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez
főigazgatónak.
A
KSZF főigazgatói posztjára kiszemelt Várbíró Péter is régi ismerőse a Szilvásy családnak.
A 2002 kormányváltás körül megindult köztisztviselői karrierje elején Szilvásy
György mellett dolgozott a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumban.
A szoftverbeszerzés szépségei
Az Index a mostani cikkében hosszan részletezi az MS Office 2007-re történő átállás részleteit.Nem szabad szem elől téveszteni, hogy az MS Office 2007 nem egy közönséges verziófrissítés, mivel az új alapértelmezett dokumentumformátum miatt a csomag a korábbi verziókkal korlátozottan kompatibilis. Ezért a zökkenőmentes kommunikáció érdekében – ha már elkezdték – mindenhol végre kell hajtani az átállást, ami a beszerzésre fordított milliárdok mellett rengeteg oktatási költséggel járna, és újabb évekre blokkolná az olcsóbb lehetőségek bevezetését.
- ajánlatunk
- Lehet-e más az ellenzék?
- Gyurcsányék "elhagyott robbanó böröndje" - leállt a Malév
- Ausztriában is mentősáv
- Európa is a fagy szorításában
- A közös Európa eszménye - ugyan már, Miniszter Úr!
- 1 millió 238 ezer magyar él Romániában
- Szükség van nemzeti légitársaságra
- Magyar Filmművészek Szövetsége: érvényesíteni akarjuk a "szakmai értékrendet"
- "A cél, hogy mindenkit megvédjünk"
- Jövedelempótlékkal kompenzálhatják a kismamákat
- A 4K! nem támogatja a "Békamenetet"
- Jöttek, mentek, maradtak - A legnagyobb trauma az MSZP-t érte
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- Gyurcsány elvette a táblát...
- A "Dohányon vett kapitány" - Bokros "igazi konzervatív" kritikája
- Liptai Claudiát elrabolták
- Az unió talán nem is európai
- Billary Klinton levele Magyarországhoz
- Kit képvisel az Európai Unióban Bokros Lajos?
- Gyurcsány száműzne
- Hová menjen Göncz Kinga?
- Alkotmány- és plágiumvadászok
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Liptai Claudiát elrabolták
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- VV Verát tízmilliós pornós szerződés várja kint
- Gyurcsány száműzne
- Halottasbicikli eladó!
- A "Dohányon vett kapitány" - Bokros "igazi konzervatív" kritikája
- Bokros Lajos pakkolA 2010-es választások idején az akkori MDF miniszterelnök-jelöltjeként azzal sokkolta a polgárokat, hogy pakkjából salsa-táncosnőket bontott ki.
- Áttört a korrupciófrontHiába telt már el tizenhat év: a suskus, a mutyi napvilágra kerül. A korrupt politikus lelepleződik akkor is, ha az ügyészség már nem tud vele mit kezdeni.
- Rendteremtés a múltbanGondoljon bele a dolgok rendjébe, s rájön, az egyetlen dolog amit alakíthatunk: a múlt.
- Incze László arca kapcsolataink visszapillantó tükrében (1.)Azt is tudtuk, hogy a hamis dogmákra alapozott iskolai történelemoktatással torkig van.















