
„Történelmi reménytelenségben,
nemzeti nyelvünk
sok évtizedes üldöztetésében
meggyötört lelkek
lobbannak örömre,
valahányszor kék szárnyú
sirályok kezdenek
immár sok ezer képernyőn
tovaröppenni,
valahányszor családi körökben fölhangzik
a boldog kiáltás: DUNA TÉVÉ!”
(Részlet Sütő András Csoóri Sándorhoz írt leveléből)
Sütő András ezt a mondatot százezrek nevében
fogalmazta meg 1993-ban. Ami évekkel korábban elképzelhetetlennek tűnt,
tizenhét évvel ezelőtt valósággá vált. A Duna Televízió megszületése
egyetlenegy alkotással rokonítható, a Lánchíd megépítésével. Mert ahogyan a
Lánchíd összeköti a Duna két partját, úgy köti össze a Duna Televízió is az öt
földrészen élő magyarságot. A Duna Televízió 1992 karácsony estéjén sugározta
első adását, azzal a hittel és bizonyossággal, hogy az embernek több háza, több
otthona, sőt több hazája is lehet, de nemzete csak egy.
A Duna Televízió, amelyet a történelmi
traumák orvoslásának igénye hozott létre, olyan különleges közszolgálati médium,
amely vigaszt nyújt szétdaraboltságunkért, rá mutat közös szellemi égboltunk
fénypontjaira, mindig, minden esetben keresi a konszenzust és megteremti az
összetartozás érzésének csodáját. Ez a szellemiség nemcsak egyes műsoraira,
hanem az egész műsorfolyamára érvényes. Mély humánuma és művészi tartása tűnt fel
mindazoknak, akik számos nemzetközi és hazai díjjal tüntették ki. Említésre
méltó az Eutelsat-Hotbird műholdas televíziós verseny kétszeri közönségdíja, a
Cannes-i Arany Pálma-díj, a Karlovy Vary Nemzetközi Fesztivál díja, az Európa
Filmdíj, a New York-i Filmfesztivál díja vagy az a sok hivatalos állami
elismerés, amelyeket Romániától Lengyelországig, Olaszországtól Szíriáig
nyújtottak át a mára világhíres Duna Televíziónak.
A Duna Televízió 1996 óta közszolgálati televízió, létjogosultságát éppen a Magyar Köztársaság Alkotmánya erősíti, amely a 6.§-a (3) bekezdésében így fogalmaz: „A Magyar Köztársaság felelősséget érez a határon túl élő magyarság sorsáért, és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatok ápolását”.
A Nemzet Televíziója, amelyik
1999-ben elnyerte a „A világ legjobb kulturális televíziója” UNESCO-díjat, a
kultúra közvetítésével és az objektív tájékoztatással példát mutatott
közszolgálatiságból. Kiegyensúlyozottan gazdálkodik, műsorai magas
színvonalúak, a nézettségi harcban nem hajlandó elvei és a minőség rovására
részt venni. A magyar állam támogatása negyedik éve mégsem emelkedett, még az
inflációt sem követi.
Mi, akik aláírásunkkal erősíteni kívánjuk a Duna Televízió jövőbeli szerepét, kérjük a tulajdonos Magyar Köztársaság Országgyűlését és a mindenkori magyar kormányt, hogy ez a sokat bizonyított nemzeti intézmény ne legyen folyamatosan kiszolgáltatva a politikai széljárásnak, az éves költségvetési vitáknak. Munkáját végre érdemei szerint ismerjék el.
Bangó Margit Kossuth-díjas
előadóművész
Benkó Sándor Kossuth-díjas
előadóművész
Béres Ilona Kossuth-díjas
színművész
Bessenyei Péter
világbajnok, műrepülő pilóta
Bendzsel Miklós címzetes
egyetemi tanár
Bocskay T. József, az
Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség elnöke
Bodor Pál (Diurnus) író
Bodrogi Gyula
Kossuth-díjas színművész
Bogárdi Szabó István, a
Magyarországi Református
Egyház Dunamelléki Egyházkerületének püspöke
Borboly Csaba, Hargita
Megye Tanácsának elnöke
Boross Péter volt
miniszterelnök
Bölcskei Gusztáv püspök, a
Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke
Böjte Csaba ferences
szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke
Bródy János Kossuth-díjas
zeneszerző, előadóművész
Buzánszky Jenő olimpiai
bajnok, többszörös magyar válogatott labdarúgó
Csáky Pál, az MKP elnöke,
Pozsony
Cserhalmi György
Kossuth-díjas színművész
Csíky Boldizsár
zeneszerző, Marosvásárhely
Csoóri Sándor Herder- és
Kossuth-díjas író
Csordás Eörs, a Pázmáneum
rektora, Bécs
Dudás Károly Magyar Örökség-díjas
író, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke
Duray Miklós, az MKP
stratégiai alelnöke, Pozsony
Eszes Béla polgármester, a
Jászsági Önkormányzatok Szövetségének elnöke
Esztergályos Cecília,
színész, Érdemes művész
É. Kiss Katalin akadémikus,
nyelvész
Fabiny Tamás evangélikus
püspök
Ferjáncz Attila, a Magyar
Nemzeti Autósport Szövetség elnöke, örökös ralibajnok
Ficsór József
polgármester, a Kun Összefogás Konzorcium elnöke
Finta József akadémikus, Kossuth-díjas építész
Freund Tamás, Széchenyi-díjas
neurobiológus, akadémikus
Gáncs Péter evangélikus
püspök
Gedei József polgármester,
országgyűlési képviselő
Gergely Gyula a Sevillai
Operaház karnagya
Gryllus Dániel, a Kossuth-díjas
Kaláka Együttes vezetője, Prima Primissima díjas előadóművész
Gyarmathy Dezső
háromszoros olimpia bajnok, vízilabdázó
György Péter esztéta,
egyetemi docens
Halzl József, a Rákóczi
Szövetség elnöke
Hámori József
Széchenyi-díjas biológus, akadémikus
Hámos László, a Magyar
Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) elnöke, New York
Hefty Magda Emmy-díjas
jelmeztervező, Los Angeles
Hoppál Mihály, az MTA
doktora
Huszti Péter Kossuth-díjas
színművész
Illényi Katica
hegedűművész, a Magyar Vöröskereszt Jószolgálati és Kulturális Nagykövete
Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke
Jakubinyi György
gyulafehérvári római katolikus érsek, örmény apostoli kormányzó
Jankovics Marcell
Kossuth-díjas filmrendező
Jókai Anna Kossuth-díjas
író
Józsa László, a Szabadkai
Magyar Nemzeti Tanács elnöke
Kasza József politikus,
közgazdász, volt szerbiai miniszterelnök-helyettes, a Vajdasági Magyar
Szövetség tiszteletbeli elnöke
Kállai Ferenc
Kossuth-díjas színművész
Kányádi Sándor Herder- és
Kossuth-díjas író
Kelemen László zeneszerző,
népzenegyűjtő
Koncsol László
irodalomtörténész, Pozsony
Kovács Frigyes Jászai
Mari-díjas színész, rendező, Szabadka
Kubik Anna Jászai
Mari-díjas színművész
Kulin Zoltán, a
Kárpátaljai Televízió vezérigazgató-helyettese
Lator László Kossuth-díjas
költő, műfordító
Lauer Edit, az Amerikai
Magyar Koalíció tiszteletbeli elnöke, USA
Léner Péter Kossuth-díjas
rendező, a József Attila Színház igazgatója
Markó Béla író, az
Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke
Maximilian Teleki, az
Amerikai Magyar Koalíció elnöke, USA
Mádl Ferenc volt
köztársasági elnök
Magyar György ügyvéd
Melocco Miklós
Kossuth-díjas szobrászművész
Mody István, az UCLA
agykutató professzora, Los Angeles
Molnár Ottó pápai
prelátus, Graz
Moór Marianna
Kossuth-díjas színművész
Novák Ferenc Kossuth-díjas
koreográfus, rendező
Oláh György Nobel-díjas
kémikus, Los Angeles
Petrás Mária kerámikus,
népdalénekes
Pitti Katalin Liszt
Ferenc-díjas operaénekes
Péntek János Kemény
Zsigmond-díjas akadémikus, nyelvész, Kolozsvár
Pomogáts Béla József
Attila-díjas irodalomtörténész
Pozsgai Imre, a filozófiai
tudományok kandidátusa, egyetemi tanár
Raj Tamás történész,
főrabbi
Roska Tamás
Széchenyi-díjas villamosmérnök akadémikus, egyetemi tanár
ifj. Sánta Ferenc Liszt-
és Kossuth-díjas hegedűművész
Stanik István
újságíró, a Román Televízió
Igazgatótanácsának tagja, a Bukaresti Rádió nemzetiségi adásainak főszerkesztője
Sebestyén Márta Kossuth-
és Prima Primissima-díjas
előadóművész
Selmeczi György
Erkel-díjas zeneszerző, karmester
Szabó Sándor, az Amerikai Magyar Református Egyház püspöke,
Kalifornia
Szakonyi
Károly Kossuth-díjas magyar író, drámaíró
Szarka László, a
szlovákiai Selye Egyetem Tanárképző Karának dékánja
Szekeres Zsolt, az
Amerikai Magyar Koalíció igazgatósági tagja
Szili Katalin volt
házelnök, a KMKSZ Állandó Bizottságának elnöke
Szokolay Sándor Kossuth-díjas
zeneszerző
Sztevanovity Zorán
Kossuth-díjas előadóművész
Tamás Gábor, a Magyar Kultúra Lovagja, előadóművész, Stockholm
Tamás Sándor, Kovászna
Megye Tanácsának elnöke
Taróczy Balázs, Wimbledon
teniszbajnoka
Telegdi Magda, EKE Könyvkiadó, Stockholm
Tompa Anna
Batthyány-Strattmann- díjas akadémikus, egyetemi tanár
Töröcsik Mari
Kossuth-díjas színművész
Tőkés László EP-képviselő
Tulassay Tivadar Gábor
Dénes-díjas akadémikus, a SOTE rektora
Vass Lajos, Operaház
főigazgatója
Varga János olimpiai bajnok,
birkózó
Veress Zoltán író, EKE Könyvkiadó, Stockholm
Weisz Péter, a Barankovics István Izraelita Műhely elnöke
Zver Ilona, a Szlovén RTV
vezérigazgató-helyettese
- ajánlatunk
- Gyurcsányék "elhagyott robbanó böröndje" - leállt a Malév
- Ausztriában is mentősáv
- Európa is a fagy szorításában
- A közös Európa eszménye - ugyan már, Miniszter Úr!
- 1 millió 238 ezer magyar él Romániában
- Szükség van nemzeti légitársaságra
- Magyar Filmművészek Szövetsége: érvényesíteni akarjuk a "szakmai értékrendet"
- "A cél, hogy mindenkit megvédjünk"
- Jövedelempótlékkal kompenzálhatják a kismamákat
- Meghosszabbították a jelentkezési határidőt
- A 4K! nem támogatja a "Békamenetet"
- Jöttek, mentek, maradtak - A legnagyobb trauma az MSZP-t érte
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- Gyurcsány elvette a táblát...
- A "Dohányon vett kapitány" - Bokros "igazi konzervatív" kritikája
- Liptai Claudiát elrabolták
- Az unió talán nem is európai
- Billary Klinton levele Magyarországhoz
- Kit képvisel az Európai Unióban Bokros Lajos?
- Gyurcsány száműzne
- Hová menjen Göncz Kinga?
- Alkotmány- és plágiumvadászok
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Liptai Claudiát elrabolták
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- VV Verát tízmilliós pornós szerződés várja kint
- Gyurcsány száműzne
- Halottasbicikli eladó!
- A "Dohányon vett kapitány" - Bokros "igazi konzervatív" kritikája
- Bokros Lajos pakkolA 2010-es választások idején az akkori MDF miniszterelnök-jelöltjeként azzal sokkolta a polgárokat, hogy pakkjából salsa-táncosnőket bontott ki.
- Áttört a korrupciófrontHiába telt már el tizenhat év: a suskus, a mutyi napvilágra kerül. A korrupt politikus lelepleződik akkor is, ha az ügyészség már nem tud vele mit kezdeni.
- Rendteremtés a múltbanGondoljon bele a dolgok rendjébe, s rájön, az egyetlen dolog amit alakíthatunk: a múlt.
- Incze László arca kapcsolataink visszapillantó tükrében (1.)Azt is tudtuk, hogy a hamis dogmákra alapozott iskolai történelemoktatással torkig van.















