Sorozatunk előző részében eljutottunk oda, hogy miért ultima ratio a homoszexuálisok apológiájában, hogy a „Teremtő ilyennek teremtette őket”. A homoszexuálisok két dolgot állítanak szívesen:

1. A homoszexualitást „a fejlett országok” már régen törölték a betegségek listájáról.

2. A homoszexualitás „öröklött génekre” vezethető vissza, a természet adta, a heteroszexualitással egyenrangú és megváltoztathatatlan személyes attribútum.

Az utóbbival folytassuk gondolatmenetünket. Egyelőre egyetlen tudományos munka sem tudta egyértelműen igazolni, hogy a homoszexualitásnak biológiai oka volna sem a genetika, sem az agykutatás, sem a hormonkutatás, sem az ikerkutatás területén. A mai napig érvényes a pszichológia álláspontja, miszerint a szexuális viselkedés tanult viselkedésforma.

A tudományos eredmények azonban eltörpülnek a médián keresztül gyakorolt kommunikációs nyomás mellett. Például valóban sokfelé törölték a homoszexualitást a diagnózislistákról, bár a magyar közvéleményt nem tájékoztatták arról, hogy a törlés az USA-beli fekete polgárjogi mozgalmak eszközeivel és kommunikációs módszereivel lefolytatott „közéleti harc” következménye volt, nem pedig valamilyen tudományos következtetés. A diagnózislisták amúgy is hasonlatosak a gyógyszer-támogatási jegyzékekhez: van az a pénz, amiért egy-egy gyártó „gyógyszere” föl tud kerülni… Gondoljunk csak a Viagrára, micsoda üzlet. S persze a listáról törlésnek is megvannak a maga „feltételei”.

Ez a kommunikációs nyomás pedig évtizedek óta erős, mind ellenállhatatlanabb. Eszközrendszere a szüfrazsettekkel kezdődött, a polgárjogi mozgalmakban erősödött meg, és ma a liberális sajtó legközvetlenebb társa a közgondolkodás kívánt irányú átalakításában.

Lássuk a harcmodort:

Vajon Nádasdy komolyan gondolja?

Az idei Meleg Fesztivált Nádasdy Ádám nyitotta meg. Neki a higgadt, mértéktartó figura volt kiosztva: „Fogalmam sincs, mi a célja a Jóistennek azzal, hogy minden generációban négy százalék körüli homoszexuális szaladgáljon, de – ahogy a püspök úr nemrég (más összefüggésben, de nagyon szépen) mondta: – a legjobb, ha belenyugszunk az Ő akaratába. Vagyis hogy minden generációban, minden országban, minden huszonötödik ember meleg.”

Szép, kulturált mondatok. Minden tudományos alapot nélkülöznek, de sebaj, láttuk már, hogy a tudomány a prekoncepció szolgálóleánya. Vajon mit mondana Nádasdy, ha szembejönne egy másik kulturált úr, és megfelelő környezetben kifejtené, hogy mondjuk Venezuelában nem négy percent a melegek aránya, hanem mondjuk hat? Elszégyellné magát a tévedéséért? Örülne? Nyugodtan mérget vehetünk rá, hogy neki teljesen mindegy, és a gondolatmenetének is teljesen mindegy. Nem akar mást elérni Nádasdy, mint hogy a homoszexualitást természetesnek tekintsük.

Ugyanebben a beszédében Nádasdy azt is kifejtette, hogy „A melegek csoportja más, mint a többi kisebbség, nem örökletes és nem továbbadható, nem tanítható (…) (A melegek) mindegyike egyedül jön létre, saját erejéből kell másodszor megszületnie a felnőtt meleg életre, s mindegyikük más-más utat tesz meg, amíg ebbe a kisebbségbe megérkezik, ahova az ösztönei, a vágyai, az érzelmei, a kötődései a helyét kijelölik.”

Emelkedett mondatok. Mi bajunk lehet velük?

Igazából semmi. Olvassuk gyorsan tovább: „Hölgyeim, uraim (és mindazok, akik e két régimódi kategóriába nem férnek bele): érezzék jól magukat a fesztivál rendezvényein (…), és jöjjenek 5-én, szombaton a Meleg Méltóság Menetébe, hadd lássa a világ vigyázó szeme, hogy ez egy civilizált város, hogy jó érzés melegnek lenni.”

Bár hihetnénk, hogy Nádasdy komolyan beszél.

A Meleg Büszkeség Hete

Mélázzunk Nádasdyn. Ha a meleg úgy születik, akkor mi a fenének büszke rá? Hogy fölismerte önmagát? Mindennapos tapasztalat, hogy az egyik embernek ilyen alkata, tehetsége stb.-je van, a másiknak olyan. Kamaszkorában minden ember megküzd önmagáért. De születési adottságaikkal csak az igen szerény képességű emberek szoktak büszkélkedni, például egy tinilány a mézszőke hajával vagy egy férfiú a méretesebb szerszámával. Bizonyos szint fölött az ilyesmit nem hozza szóba az ember, sem magáról, sem másról.

Félreértés ne essék, az eleven társadalmi működés jele, ha valamilyen összetartozástudat él bizonyos csoportokban, például a Bátaszékiek Asztaltársasága időről időre összejön Budapesten, és vacsora meg egy pohár bor mellett felidézi a régi szép időket odahaza, Tolnában. Természetes emberi igény, ha a melegek időről időre összejönnek, akár egy fesztivál erejéig is. A kérdés, ismételjük, csupán annyi: mire büszkék?

A Meleg Méltóság Menete

Ha hiszünk Nádasdynak, akkor a Meleg Méltóság Menetén jó érzésnek kellene eltöltenie bennünket. Tegyük fel, hogy a melegek (és társaik, a leszbikusok, biszexuálisok és transzvesztiták) tényleg jól érzik magukat.

Kérem, a nyájas olvasót, nézze meg ezt a képet:

Két éve készült, az akkori Meleg Méltóság Menetén.

Nem, a képen nem egy papot látnak, aki a buziságon gúnyolódik.

A képen egy meleget látnak, aki a kereszténységen, a Biblián és a papokon gúnyolódik.

A dolog nem úgy történt és nem úgy történik tizennegyedik alkalommal Budapesten, hogy a homoszexualitás „ellenzői” kigúnyolnák a szegény homoszexuálisokat.

A dolog kivétel nélkül mindig fordítva történik. Biztos igaza van Nádasdy Ádámnak, hogy a Meleg Méltóság Menetének résztvevői jól érzik magukat, ebben nem kételkedünk.

Ámde engedtessék meg nekünk, hogy ne érezzük jól magunkat, miközben ezeket kell elviselnünk Budapest világörökségi főútján.

Amiről szólunk, ismételjük meg: a Meleg Méltóság menete. Miféle méltóság lakik abban, aki így viselkedik? Aki láthatóan sok időt fordít valakinek a kigúnyolására, aki nyilvánvaló módon nincsen ott a menetben.

Igen, ez a meleg, a képen, a heterót gúnyolja. A heteroszexualitás természetességéből űz gúnyt. Miközben elvárja, hogy őt tiszteljék és fogadják el MÁSSÁGában, aközben ő maga gúny tárgyává teszi a MÁSIK másságát.

A Meleg Méltóság Menetét ezért szervezik és tartják meg sokadszor. Hogy vérig sértsék vele a nem melegeket.

Ha a melegek tényleg méltóságot akarnának sugározni, akkor megihletné őket Nádasdy Ádám köszöntője, és megkoszorúznák Thurzó Gábor sírját, vagy meghallgatnák Beethoven IX. szimfóniáját Ferencsik János vezényletével. Közben pedig kulturáltan felöltözhetnének.

És akkor tisztelhetnénk is őket.

Utószó Ékes Ilona kapcsán

Nádasdy a fesztiválnyitó beszédében Ékes Ilonát azért ítéli el, mert a Magyar Asszonyok Egyesülete nevében emelt szót a melegfelvonulás ellen. Nádasdy elvitatja Ékestől és társaitól, hogy ők lennének a magyar asszonyok. A magyar asszonyok az ő anyja meg azok az anyák, akik szeretik a meleg gyermekeiket is, érvel Nádasdy Ádám.

Meghatóan szép gondolatmenet.

A baj csak az vele, hogy Nádasdy nem Ékes Ilonával vitatkozik, hanem azokkal, akik Ékes Ilona augusztus 28-ai sajtótájékoztatóját azonnal és teljes mértékben kiforgatták az eredeti üzenetéből. Idézet következik az MTI (senki által meg nem cáfolt) tudósításából:

„Arra a kérdésre, hogy a homoszexualitást betegségnek gondolja-e, Ékes Ilona azt mondta: mentális sérülésnek tartja. Utalt arra: az eddigi kutatások nem találtak bizonyító összefüggést a genetikai, biológiai okokra, arra, hogy a homoszexualitás az egyes emberekkel született hajlam lenne.” Tehát Ékes Ilona világosan fogalmazott: a homoszexualitás nem betegség, hanem mentális sérülés. Gondoljunk a kezetört gyermekre, el kell-e vinni orvoshoz… de akinek ez a párhuzam erős, az gondoljon a dohányosok hozzáállására a saját szenvedélyükhöz.

Aztán a sajtótájékoztatón Ékes Ilonáék tudományos kutatásokat összegző filmet vetítettek, amelyben kutatók kifejtették: „a homoszexualitás oka a nem megfelelő szülő-gyermek érzelmi kapcsolatban keresendő. A megszólaló szakemberek arról is szóltak, hogy létezik olyan terápia, amelynek a segítségével az érintett, ha akar, változtathat homoszexualitásán. Mint mondták, nem igaz az a sokszor hangoztatott állítás, hogy ne lehetne változtatni a homoszexualitáson.”

Puff neki. Úgy fest, valahol tudósok másként mertek nyilatkozni, mint ahogyan azt a liberális média megengedi nekik. Mondanunk sem kell, a filmből a hazai szoclib média egyetlen tizedmásodpercet sem vett át, sőt még a létezéséről sem tudósított. Még megzavarná a „tudományos” képet, mint Micsurint a génelmélet…

Az is világos (annak, akit érdekel az igazság is), hogy Ékes Ilona nemhogy nem utasította el a meleg embereket, éppen ellenkezőleg, segítő kezet akart nyújtani. Csak éppen beleköptek a kézbe.

És még egy csipetnyi Ékes Ilona: „Kérdésre kitért arra, hogy a homoszexualitást az emberek magánügyének tartja, ám a felvonulást „minden kontroll nélkül” rendezik meg, így ott „nagyon szélsőséges” felvonulók is megjelennek. „Aki provokál, az is tud szélsőséges lenni” – közölte, utalva egyes felvonulók öltözetére, felirataira, amelyek szerinte nem a közterekre, az utcára valók. Ékes Ilona ugyanakkor jelezte azt is, hogy a rendezvényt megtámadókat is szélsőségeseknek tartja, ezek az emberek a provokatív felvonulókkal „egymást gerjesztik”.

Talán nem nagyképűség, ha sok millió felelősségteljesen gondolkodó, gyermeket nevelő magyar szülő nevében kijelentjük, egyetlen meleg pár lakásába sem fogunk behatolni, hogy szexuális vagy világnézeti terápiában részesítsük. Viszont nagyon kérjük, mellőzzék a nem meleg többség szándékos hergelését. Éljék ki magukat ott, ahol ez senkit sem zavar, a lakásukban, házukban, melegbárjukban, bárhol, csak ne közterületen.

(Vége)