Nem évül el a politikusi korrupció
2009. szeptember 3. 08:49
„Egy
müncheni bíróság életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte az egykori náci
Németország hadseregének egyik tisztjét, Josef Scheungrabert. A jelenleg 90
éves férfit azzal vádolták, hogy 14 olasz civil haláláért volt felelős” – adta
hírül a sajtó a közelmúltban.
Felületes
szemlélők rálegyintenek: minek üldözni már egy kilencvenéves aggastyánt. Hát
már régen elévültek azok az ügyek…
Nincs
igazuk.
Maga
az „elévülés” mint fogalom ugyanis meglehetősen vitatható, támadható,
megingatható. Ugyan mért évült volna el például a hírben említett tizennégy
ember halála? Talán közben föltámadtak az olasz civilek?
Nem. A
bűn hatása fennmaradt. A bő fél évszázaddal ezelőtt elkövetett bűnök ma is
benne vannak világunkban. Benne van az elhunyt itáliai civilek fájó emléke
hozzátartozóikban. És „benne van” világunkban az is, ami éppen hogy nagyon is
hiányzik belőle: az ártatlanul megölt olasz civilek teljesítménye, amelyet
kifejtettek volna. Gyermekeik, akiket nemzettek volna. Még örömeik és bánataik
is nyomot hagyhattak volna a kontinensen.
Megölésükkel
azonban szegényedett a földkerekség.
Nem
évült tehát el az elaggott náci bűne. Még akkor sem, ha jogászi okoskodással
ennek ellenkezőjéről is meggyőzhető az emberek kis hányada.
És
éppígy nem évülnek el a politikusi korrupciók sem. Még akkor sem, ha közvetlen
halálos áldozatuk ezeknek a bűncselekményeknek – legalábbis látszólag –
nincsen. A politikusi korrupció ugyanis mérhetetlenül rombol. Megsérti a Ne
ölj! parancsát. Azok élnek vissza ugyanis az emberek bizalmával, akikben
nagyon is bíztak azok, akik döntéshozatalra, törvények megalkotására
megválasztották őket.
Ha egy
terepjárós honatya villát épít az agglomerációban bizonytalan forrásból,
külföldről hozott nemzettársak feketemunkájával, akkor az megsérti a törvényt.
Éppígy áthágja a paragrafusokat az a városvezető is, aki a legközelebbi
tengerparton emeltet luxusvillát tisztázatlan forrásból. És a közautót
használja a tengerpart megközelítésére, mint egy lezüllött dzsentri. Rombolja a
társadalmat az a kultuszpolitikus is, aki – noha gyűrött nadrágos
értelmiségiként indult a törvényhozásba egykor – a főváros előkelő részében
vesz luxusvillát, és annak pénzforrását még csak meg sem próbálja megvilágítani
a nyilvánosság számára.
Durván
megsérti az írott szabályokat is az a szakpolitikus, aki elavult gumigyárat
telepíttet távol-keleti vállalattal Európa közepén, sokmilliárdnyi közpénzzel
támogatva az idegen iparmágnásokat, és még telekspekulációval is előnyökhöz jutva.
Brutálisan
rombolják a társadalmat azok a politikusok, akik amerikai cég ajándékutazását
elfogadva repülnek a tengerentúlra, majd megrendelnek busás felárú termékeket
az utaztatóktól. Ölik az erkölcsöket azok is, akik kakaóbiztos számítógépeket
vesznek sokszoros áron, és a pénzt ehhez az adófizetőktől veszik el.
Elképesztően
nagy kárt okoznak azok a képviselők, akik elengedik a fülük mellett azt, hogy
egy politikus adót csalt, de mivel az az ügy „elévült”, magas posztra
választják, majd évekig ott babusgatják, sőt hazugsághadjárata után is évekig
hatalomban tartják az adóügyeskedőt.
Ezek a
bűnök soha nem évülnek el.
Egy-egy
társadalomnak elemi önvédelemből kell a korrupt politikusokat az első adandó
alkalommal bíróság elé állítani. És érzékeltetni velük is, és az elgyötört
közösséggel is, hogy sokévi alkotmányszünet után is helyreállhat a jogállam.
Lénárt B. Sándor
Címkék:
- ajánlatunk
- Schmitt: Egységes, látható és érezhető a nemzetpolitika
- Férfiágon öröklődik a szívbetegség?
- Megvalósult gyermekkori álom
- „Magyarországon sajtószabadság van”
- Új törvények - A szorgalommal nem volt baj
- Rengeteg madár pusztul el
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Bankárok a Nyugat diktátorai
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Liptai Claudiát elrabolták
napi abszurd
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
megmondó
A két kaszás kijár neki, miután éltének évtizedei alatt annyiszor el akarták kaszálni, és, ha színműveinek hazai, azaz magyarhoni sorsát vesszük alapul, ez évtizedeken át sikerült is.
- Volt egyszer egy puccsÉg a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.















