Magyarságunk államalapító képességei többször is fontossá váltak az elmúlt évezredben. Fenyegetettség, véres támadás, részekre szakadás hívta felszínre az Istentől kapott nemzeti talentumot. Félő, hogy a jövőben újfent szükségünk lesz fentről sugárzott tehetségünkre.

A Szent István-i keresztény államalapítás szükségességét már a nagyapa, Taksony is felismerte, ám a térítők behívására tett kísérletei elvetéltek. Géza fejelem jóval sikeresebbnek bizonyult, ő végezte el fia előtt a munka fáradalmasabb részét. A híres quedlinburgi követjárás 973-ban az akkori Európai Unióba való felvételünket kezdeményezte, és 27 évvel később csatlakozásunk megpecsételődött.

Jókora feszültségekkel járt az a csatlakozás is, három évtizeddel később Imre hercegnek már egy korábbi szövetségesünk katonai támadását is vissza kellett vernie. Ám a friss királyság erősnek bizonyult, az ellenség véres fejjel menekült.

Második államalapítóként IV. Bélát emlegeti a történetírás. Az országból való kimenekülése után visszatérve nagy elszántsággal, hősies erőfeszítéssel erősítette meg az országot a fényes Árpád-házi csillag. A tatár sereg borzalmas pusztításait idegenek behívásával is próbálta enyhíteni.

Az ország három részre szakadása után Erdélyben kristályosodott ki új állam, és a Bethlenek, a Báthoriak zseniális politizálásával tényező is lett a térségben.

A török kitakarodása után Rákóczi egyfajta hadi államot szervezett meg az ország általa elfoglalt részén, melyben az ellenség által megszállva tartott főváros kisebb településekre száműzte az országgyűléseket.

Debrecenbe menekítette a fővárost Kossuth, s trónfosztással is jelezte: új államban gondolkodik.

Vesztes háború után következett egy 133 napos terrorállam, Trianon után pedig a szörnyen megcsonkított területen kellett új magyar államot – király nélküli királyságot – kifejleszteni. Majd 1945 után megszállókkal népesebbé tett bábállam adott életteret nemzettársainknak. A népköztársaságból 1989-ben lett köztársaság, amely mostanra csaknem adósságtengerbe fulladt.

Éppen állami szuverenitásunk korlátozását jelenti, hogy egy bizonytalan hátterű, gyanús célokkal működő, tengerentúli központból irányított pénzügyi szervezet tartja ellenőrzését elemi pénzügyeinken. Az állam hivatalos vezetői iránt soha nem látott bizalmatlansággal tekint a társadalomnak legalább négyötöde: még bűncselekmények gyanúja is rávetül az irányítókra. A vidék és a főváros jelentős részét elönti a bűnözés, és gyakran rasszista – magyarellenes – indulatok is sejthetők ezek hátterében. Seregünk jelentéktelen, rendőrségünket pénzhiány is bénítja, orvosaink jó része eláramlik az országból, a népesség fogy, a demográfiai folyamatokban riasztó belső aránytalanság mutatkozik.

A bajok fő okának sejtik némelyek, hogy valójában nincs magyar állam.

Azaz nincs olyan közhatalmi szervezet, amely a magyar népesség javát szolgálja, amely magyar érdekek szerint keresi a közjót.

Épp akkor hiányzik ez, amikor környezetünkben vad nacionalizmusok keresik az ottani népek javát, s fenyegetik elszakított – és 2004-ben az állam által is eltaszított – nemzettársainkat.

Új államot kell szerveznünk – vélekedik a kiutat keresők része.

Nekünk sikerülhet – bizonyítja az évezred.

Ám egy új államhoz államférfiak is kellenek.

Augusztus 20-án kissé talán tétova, mégis reményteljes bizakodással kérdezzük az ég felé fordulva: Hol vagy, István király? Téged magyar kíván…