„Állami szempontból megbízhatatlanoknak kell tekinteni: a) a német vagy magyar nemzetiségű személyeket” – írta a „köztársasági elnök 1945. május 19-én kelt 5. számú dekrétuma”, azon belül a 4. paragrafus.

A szöveg nem Afrikában fogalmazódott, hanem Európa kellős közepén.

Az a térség, amelyben e konkrét faji kirekesztés törvényerőre emelkedett, akkor az USA, Nagy-Britannia, a Szovjetunió és más államok felügyelete alatt állt. Katonailag éppen a szovjet hadsereg állomásozott ott ideiglenesen, de a nyugat-európai győztesek is jelen voltak.

Ám behunyták a szemüket, befogták a fülüket.

Éppen háború után volt a földrész – mondhatnánk mentségképpen.

Ám a Nyugat hosszú békeévtizedek után, 55 évvel később is behunyta szemét, befogta fülét.

„A Benes-dekrétum nem harmonizál az európai uniós jogelvekkel, így nagyon nehéz elgondolnom, hogy egy ország úgy legyen tagja az Európai Uniónak, hogy az unió jogelveivel élesen szembenálló dekrétumot, jogszabályt fönntart a saját maga jogrendszerében” – mondta az ezredfordulón egy közép-európai miniszterelnök. Hozzátette: „az európai uniós csatlakozástól azt várjuk, hogy ezek törölni fogják automatikusan mind Szlovákia, mind Csehország jogrendjéből a Benesi-dekrétumokat. Ez egy olyan maradványa a XX. századi történelemnek, amit nem szabadna átvinnünk a XXI. századba semmiképpen.”

Nos, a dekrétumok simán átcsúsztak az uniós szűrőn, bele a III. évezredbe.

Holott a benesi dekrétumok nem „csak” rasszista indíttatásúak voltak. Azok rabló, harácsoló jellege az 1945. június 21-én kelt 12. számú förmedvényből domborodik ki: „Azonnali hatállyal és térítés nélkül a földreform céljaira elkobozzuk azt a mezőgazdasági vagyont, amely német és magyar nemzetiségű személyek tulajdonában van, állampolgárságukra való tekintet nélkül.”

Az utóbbi félmondat a „tisztán” rasszista indíttatású kirekesztést még jobban megvilágítja.

És mit szólt ehhez a nagyvilág?

Az ENSZ emberi jogi nyilatkozata csak 3 évvel a benesi dekrétumok után kristályosodott ki. „Visszamenőleg” nem siettek alkalmazni a csehszlovák elvtársak (el is titkolták az emberek elől a nyilatkozatot az egész térségben.)

Ám az uniós csatlakozási tárgyalások idején már – számos hasonló nemzetközi előírással egyetemben – réges-rég hatályban volt az ENSZ-alapokmány, és széltében-hosszában hivatkoztak is rá. Így a 17. cikkely 2. bekezdésére is: „Senkit sem lehet tulajdonától önkényesen megfosztani.”

Mindez azonban nem zavarta az uniós atyákat.

A benesi szörnyűségekhez a csatlakozáskor a brüsszeli központnak egy szava sem volt.

Mint ahogy most is süketnek tetteti magát az egykori maoista által elnökölt uniós vezetőség a ficói dekrétumok: a nyelvterrort bevezető – rasszista indíttatású – paragrafusok ügyében.

Kísértet járja be Európát: Benes kísértete… De nem szövetkezett szent hajszára e kísértet ellen a régi Európának minden hatalma…

Prága legyint, Pozsony vigyorog, Brüsszel szunyókál…

És Budapest? Kényszeredetten ágál. Ám mindenben tartja magát az „uniós jogelvekhez”, az „európai értékekhez”, a „közösség érdekeihez”…

A Medgyessy-Kuncze féle Időkerék rég megállt. Elvtársuk, Marx ebben is tévedett.

Lehet visszafelé forgatni.