„Állami szempontból megbízhatatlanoknak kell tekinteni: a) a német vagy magyar nemzetiségű személyeket” – írta a „köztársasági elnök 1945. május 19-én kelt 5. számú dekrétuma”, azon belül a 4. paragrafus.
A szöveg nem Afrikában fogalmazódott, hanem Európa kellős közepén.
Az a térség, amelyben e konkrét faji kirekesztés törvényerőre emelkedett, akkor az USA, Nagy-Britannia, a Szovjetunió és más államok felügyelete alatt állt. Katonailag éppen a szovjet hadsereg állomásozott ott ideiglenesen, de a nyugat-európai győztesek is jelen voltak.
Ám behunyták a szemüket, befogták a fülüket.
Éppen háború után volt a földrész – mondhatnánk mentségképpen.
Ám a Nyugat hosszú békeévtizedek után, 55 évvel később is behunyta szemét, befogta fülét.
„A Benes-dekrétum nem harmonizál az európai uniós jogelvekkel, így nagyon nehéz elgondolnom, hogy egy ország úgy legyen tagja az Európai Uniónak, hogy az unió jogelveivel élesen szembenálló dekrétumot, jogszabályt fönntart a saját maga jogrendszerében” – mondta az ezredfordulón egy közép-európai miniszterelnök. Hozzátette: „az európai uniós csatlakozástól azt várjuk, hogy ezek törölni fogják automatikusan mind Szlovákia, mind Csehország jogrendjéből a Benesi-dekrétumokat. Ez egy olyan maradványa a XX. századi történelemnek, amit nem szabadna átvinnünk a XXI. századba semmiképpen.”
Nos, a dekrétumok simán átcsúsztak az uniós szűrőn, bele a III. évezredbe.
Holott a benesi dekrétumok nem „csak” rasszista indíttatásúak voltak. Azok rabló, harácsoló jellege az 1945. június 21-én kelt 12. számú förmedvényből domborodik ki: „Azonnali hatállyal és térítés nélkül a földreform céljaira elkobozzuk azt a mezőgazdasági vagyont, amely német és magyar nemzetiségű személyek tulajdonában van, állampolgárságukra való tekintet nélkül.”
Az utóbbi félmondat a „tisztán” rasszista indíttatású kirekesztést még jobban megvilágítja.
És mit szólt ehhez a nagyvilág?
Az ENSZ emberi jogi nyilatkozata csak 3 évvel a benesi dekrétumok után kristályosodott ki. „Visszamenőleg” nem siettek alkalmazni a csehszlovák elvtársak (el is titkolták az emberek elől a nyilatkozatot az egész térségben.)
Ám az uniós csatlakozási tárgyalások idején már – számos hasonló nemzetközi előírással egyetemben – réges-rég hatályban volt az ENSZ-alapokmány, és széltében-hosszában hivatkoztak is rá. Így a 17. cikkely 2. bekezdésére is: „Senkit sem lehet tulajdonától önkényesen megfosztani.”
Mindez azonban nem zavarta az uniós atyákat.
A benesi szörnyűségekhez a csatlakozáskor a brüsszeli központnak egy szava sem volt.
Mint ahogy most is süketnek tetteti magát az egykori maoista által elnökölt uniós vezetőség a ficói dekrétumok: a nyelvterrort bevezető – rasszista indíttatású – paragrafusok ügyében.
Kísértet járja be Európát: Benes kísértete… De nem szövetkezett szent hajszára e kísértet ellen a régi Európának minden hatalma…
Prága legyint, Pozsony vigyorog, Brüsszel szunyókál…
És Budapest? Kényszeredetten ágál. Ám mindenben tartja magát az „uniós jogelvekhez”, az „európai értékekhez”, a „közösség érdekeihez”…
A Medgyessy-Kuncze féle Időkerék rég megállt. Elvtársuk, Marx ebben is tévedett.
Lehet visszafelé forgatni.
- ajánlatunk
- Schmitt: Egységes, látható és érezhető a nemzetpolitika
- Férfiágon öröklődik a szívbetegség?
- Megvalósult gyermekkori álom
- „Magyarországon sajtószabadság van”
- Új törvények - A szorgalommal nem volt baj
- Rengeteg madár pusztul el
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Bankárok a Nyugat diktátorai
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Liptai Claudiát elrabolták
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Volt egyszer egy puccsÉg a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.















