„A Bajnai-kormány által
meghozott intézkedések eredményeként a hazai össztermékhez mért
államadósság-arány a következő tíz év során 80 százalékról 60 százalékra
javulhat” – jelentette ki Simor András jegybankelnök 2009. június 19-én.
Az államadósság-arány 2001-ben még 52,1
százalékon állt. Mint maga az Államadósság Kezelő Központ (AKK) írja: „… a
2001-es 52,1 százalékos szintről 2006-ra 65,6 százalékra emelkedett az
államadósság nemzeti jövedelemhez viszonyított nagysága.”
A hét (7)
év alatt okozott kárt tehát tíz (10) év alatt lehet részben helyrehozni a
jegybankelnök szerint.
Az utóbbi
hét évben kormányon voltak:
Pető
Iván, Gyurcsány Ferenc, Kuncze Gábor, Veres János, Medgyessy Péter, Fodor
Gábor, Eörsi Mátyás, Lendvai Ildikó, Kóka János, Bajnai Gordon, Magyar Bálint,
Draskovics Tibor.
Szavazataikkal
támogatták az eladósodást:
Alexa György, Alföldi Albert, Arató Gergely, Dr. Avarkeszi
Dezső, Baja Ferenc, Dr. Bakonyi Tibor, Balogh József, Dr. Balogh László,
Barabásné Czövek Ágnes, Dr. Bárándy Gergely,
Dr. Baráth Etele, Bedő Tamás, Béki Gabriella, Bókay Endre, Boldvai
László, Borenszki Ervin, Botka Lajosné, Dr. Botka László, Dr. Bőhm András, Burány Sándor, Dr. Buzás Péter, Dr.
Csákabonyi Balázs, Dr. Csiha Judit, Csizmár Gábor, Csontos János, Dr. Czinege Imre, Deák Istvánné, Demendi László, Dr. Demszky Gábor, Dér
Zsuzsanna, Donáth László, Ecsődi László, Érsek Zsolt, Dr. Faragó Péter, Farkas
Imre, Fedor Vilmos, Fetser János, Filló Pál,
Fogarasiné Deák Valéria, Földesi Zoltán, Frankné dr. Kovács
Szilvia, Gál J. Zoltán, Dr. Gál
Zoltán, Dr. Garai István Levente, Gazda László, Geberle Erzsébet, Dr. Gedei József, Dr. Gegesy Ferenc, Godó
Lajos, Gőgös Zoltán, Szekeres Imre, Göndör István, Gulyás József,
Gúr Nándor, Gusztos Péter, Gy. Németh
Erzsébet, Gyárfás Ildikó, Dr. Gyenesei István, Gyula Ferencné, Hagyó Miklós, Dr. Hajdu Attila, Hajdu László, Halmai Gáborné, Dr. Hankó
Faragó Miklós, Hárs Gábor, Dr. Havas Szófia, Herbály Imre, Dr. Hiller István,
Horn Gábor, Horváth Csaba, Dr. Horváth Klára, Hunvald György, Dr. Ipkovich
György, Iváncsik Imre, Dr. Jánosi György, Jauernik István, Dr. Józsa István, Juhász Ferenc, Juhász
Gábor, Dr. Juhászné Lévai Katalin, Káli
Sándor, Dr. Kálmán András, Dr. Kapolyi László, Kárpáti Tibor, Dr.
Karsai József, Katanics Sándor, Dr. Katona Béla, Dr. Kékesi Tibor, Keleti
György, Keller László, Kis Péter László,
Kiss Ferenc, Kiss Péter, 1990-94, Dr.
Kis Zoltán, Kocsi László, Dr. Kolber
István, Kormos Dénes, Korózs Lajos,
Koscsó Lajos, Kovács Kálmán, Kovács Tibor, Dr. Kozma József, Kőhegyi István,
Dr. Kökény Mihály, Kránitz László, Laboda Gábor, Lakos Imre, Dr. Lamperth
Mónika, Dr. Legény Zsolt, Lénárt László, Lombos István, Lukács Zoltán, Mandur
László, Márfai Péter, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Dr. Mester László, Mohácsi József, Molnár Albert, Dr. Molnár Csaba, Molnár Gyula, Dr. Molnár
Lajos, Molnár László, Molnár Zsolt, Nagy Imre, Nagy Jenő, Nagy László, Nyakó
István, Nyul István, Oláh Lajos, Orosz
Sándor, Paizs József, Pál Béla, Pál Tibor, Papp József, Perjési Klára, Podolák
György, Puch László, Rába László, Rákóczy Attila István, Rónavölgyi Endréné,
Rózsa Endre, Sándor István, Sándor Klára. Schiffer János, Schvarcz Tibor,
Schwartz Béla, Simon Gábor, Simon Gábor, Sós Tamás, Steiner Pál, Suchman Tamás,
Szabadkai Tamás, Szabados Ákos, Szabados József, Szabó Éva, Szabó György, Szabó
Imre, Szabó Lajos, Szabóné Müller Timea, Szabó Vilmos, Szabó Zoltán, Szakács
László, Szép Béla, Szili Katalin, Szirbik Imre, Szűcs Erika, Tasnádi Péter, Tóth András, László, János, Tóbiás József, Tompa Sándor, Tóth András,
Bertalan, Tóth Gyula, Tóth István, Dr. Tóth József, Tóth József, Tóth Károly,
Tóth Tiborné, Török Zsolt, Tukacs István, Ujhelyi István, Vadai Ágnes, Varga
László, Varga Zoltán, Varju László,
Vastagh Pál, Vécsi István, Végh Tibor, Velez Árpád, Velkey Gábor, Veres János,
Veress József, Vidorné dr. Szabó Györgyi, Vitányi Iván, Vojnik Mária,
Warvasovszky Tihamér, Wiener György, Winkfein Csaba, Zatykó János.
A legfőbb
ügyész neve: Kovács Tamás.
- ajánlatunk
- Schmitt: Egységes, látható és érezhető a nemzetpolitika
- Férfiágon öröklődik a szívbetegség?
- Megvalósult gyermekkori álom
- „Magyarországon sajtószabadság van”
- Új törvények - A szorgalommal nem volt baj
- Rengeteg madár pusztul el
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Bankárok a Nyugat diktátorai
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Liptai Claudiát elrabolták
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Volt egyszer egy puccsÉg a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.















