Feladta a leckét a legfőbb ügyésznek egy újonnan megválasztott pártelnök az Európai Unió egyik tagországában. Rögtön megválasztása után bocsánatot kért a tagállam lakóitól. „Azt mondta, sajnálja azokat a korrupciós ügyeket, amelyekben az elmúlt tizenöt évben a párt érintett volt, amelyekkel besározták a szabadelvű eszmét” – jelentette a sajtó.

Igen, azok a szörnyű korrupciós ügyek…

Még 2004 augusztusában a tagállam akkori miniszterelnöke egy liberális lapnak nyilatkozva bejelentette: „Az a párt tele van korrupciós ügyekkel.” Később egy populista tévériporternek ezt a tényállítást megismételte.

Majd néhány nap múlva már nem ő volt a kormányfő.

A „korruptpárt” mint elnevezés mindamellett ráragadt a politikuscsoportra. S valóban: egyfajta korrupciótrianon, amit elkövettek 15 év alatt. A kilencvenes évek kezdetén még gyűrött nadrágú értelmiségiek mára az előkelő negyedben, vagy az agglomerációban szereztek, illetve építtettek fényűző villákat. Hogy miből, azt nem óhajtották tisztázni, s akik kérdéseket tettek föl, azokat jogi gengszterizmussal terrorizálták. 

Határozottan fel fog lépni a korrupció ellen – mondta az új pártelnök -, még akkor is, ha „nagy érdemeket szerzett régi tag” a tettes.

A kijelentés önmagában bátor, akkor is, ha a megvalósításba már esetleg beletörik a bicskája.

Mint tudjuk: a korrupció életveszélyes.

Mármint annak, aki le akarja leplezni. Könnyen ciántablettát ajánlhatnak a kísérletezőnek mostanában. Egy nagy öreg már le is hülyézte a pártelnököt.

Egy másik nagy öreg azonban rögtön melegében csatlakozott hozzá. Kijelentette, mindenkinek háttérbe kell húzódnia, akik az utóbbi húsz évben vezették a populista pártot. Háttérbe húzódni a csalárdul megkaparintott vagyonnal? – kérdezhetnénk.

Úgy könnyű. Maga ez a nagy öreg, aki bejelentette, hogy jövőre már nem indul a világváros-vezetői posztért a választáson, pár éve luxusvillát emelt a horvát tengerparton.

Miből?

Ezt a kérdést akkor föltették neki. Valamit felelt is, ez a válasz azonban nem nyugtatott meg senkit, sőt újabb kérdéseket dobott felszínre.

Ezekre azonban már nem felelt.

Azóta sem.

Az ellenben még kiderült, hogy az adófizetők pénzén autózott – köztulajdonban lévő kocsival – a tengerparti luxusvillába. Miközben az adott világvárosban több ezer – más becslések szerint több tízezer – a hajléktalanok száma.

Ő azonban ezzel a borzalmas múlttal a korrupcióellenes új pártelnök mögé sorakozott fel.

Váratlan a fordulat.

Ámde egy-két populista bemondás után meg lehet-e bocsátani a korrupciótrianont? Szemet hunyhatunk-e a luxusvillákat, a terepjárókat, a vagyonbevallásokat látva?

Vagy a populizmus kevés: bocsánatot kell kérni. Majd tisztázni, hogyan keletkezett a vagyon az utóbbi húsz esztendőben. Aztán visszaadni az ebül szerzett jószágot. És kártérítést fizetni a kárt szenvedetteknek. Nem a közös kasszából, hanem a magánzsebből.

Jóvá tenni nem.

De enyhíteni talán így lehet a korrupciótrianon szörnyű pusztításait.