II. A humán erőforrások kezelésének revíziója

Az állam működése, a humán erőforrások újratermelése, a gazdasági és társadalmi dinamika szempontjából számtalan hátrányosság jellemzi a magyar társadalmat. Többek között a társadalom nemzedéki egyensúlya megbomlott: az aktív lakosság aránya 79,6%-ról 59,6%-ra csökkent 1989-1996 között, s a foglalkoztatottak száma 4,7 millióról 3,6 millióra esett vissza. Ez már nagyon veszélyes a társadalomra nézve, a gyerekes családok terhei hozzávetőlegesen a duplájára nőttek. A ma 40-50 évesek korcsoportja jó 200.000-rel fővel nagyobb, mint a most 1-5 éveseké. Ez a demográfiai bomba 15 év múlva fog robbanni.

A munkaerő-reprodukcióval kapcsolatos gondok a háztartáspanel munkaerőpiaci trendjeiből bomlanak ki: a népesség 39%-a foglalkoztatott, 29%-a nyugdíjas, 29% eltartott, 4-7% munkanélküli: Ezek nagyon rossz, sőt, veszélyes arányok.

Egy aktuális népegészségügyi kongresszus hívta fel a figyelmet az élveszülések veszélyesen alacsony számára (első félévben csak 50.000): 1970-ben még 152.000 gyermek született, 1990-ben már csak 126.000. A házasságkötések száma is zuhan: 100.000-ről 50.000-re. A gyerekes családok száma mindössze 1,4 millió. A csökkenő szaporulattal egyidőben egyre betegebb a társadalom, ami azonnali, de a nagyon távoli jövőben érezhető hatású kormányzati beavatkozást igényel.

A demográfiai jellegű hátrányosságoktól eltérően kevésbé látványosak - bár eléggé károsak ugyancsak - a politikai deformálódások. Az értelmiség, az elitek, a nagy nyomásgyakorlók minősége, összetétele meghatározója a társadalmi haladásnak. Meghatározó jelentőségű volt pl. hogy a bukott szocializmusban 1968-1985 között kimerültek a gazdasági, majd a politikai rendszer lehetőségei is, s az értelmiség egyes csoportjai elégedetlenségi mozgalmaikkal támadni kezdték az állam nevében eljáró politikai erőket (ez a mai államellenesség egyik forrása). A társadalom szociológiai és politikai összetételének a hátrányossága az elitek átváltozásában is modellezhető³³, témánk szempontjából az a legfontosabb jellemző, hogy az új elitnek nincs programalkotó fantáziája, kizárólag az adott helyzet konszolidálására törekszik (ezt egyesek a klasszikus vagyonszerzési kapitalizálódásnak hiszik), nemzeti jövőképek készítése érdekei ellen való lenne?!

A szociológiai jellegű vagy típusú hátrányosság a másság politikai reklámkampányával súlyos társadalmi feszültséget gerjeszt a többségi környezetben: a kábítószeresek, nemi devianciák, harsány kulturális kisebbségek a tömegkommunikációban a többségi kultúra helyébe léptek. De a „nagyipari munkásság”, vagy a „termelőszövetkezeti parasztság” is elnyomott kisebbségek, a „radikális baloldali ellenzék”, a „keresztény középosztály” is elnyomottak, az urbánus nagyvárosi csoportok és zsidó közösség dominálnak.

Mind komolyabb terhet jelent a népesség-összetétel hátrányossága, a cigányság szaporodásával, társadalmi kitaszítottságának mind brutálisabb jegyeivel, a többséget fenyegető aszociális megnyilvánulásaival, a cigánybűnözés maffiásodásával. A szaporodó attrocitások a lakóhelyi együttélés normáinak megsértésében már társadalmi méretű problémává nőtték ki magukat, kormányzati beavatkozásra van szükség. Mint minden társadalmi kényszerhelyzetben, itt is hiányoznak a megoldáshoz szükséges eszközök, mindjárt elsőként a pontos adatok. Egy „tudományos” becslés szerint 1893-1993 között 65.000-ről 394.000.re növekedett a cigányság létszáma³⁴, de „nem tudományos” számítások szerint 800-850.000 között lehet a számuk (minthogy hivatalos statisztikai adatok szerint a nők ötnél több gyermeket hoznak világra, még az igen magas halandóság mellett sem lehet olyan alacsony a számuk, mint a „hivatalos” statisztika szerint). Szociológusok fogyelmeztetnek a veszélyre, hogy a társadalomból kizuhant, amorális és kriminalizálódó 200.000-res cigánytömeg tart a főváros felé, szervezi oda az életét (nszava,1996,07.06.p.7.).

             A legfőbb hátrányosság a középrétegek arányának alacsony (és fogyó) volta³⁵, mert e csoportok legfőbb jellemvonása az információkkal bánni tudás, a piaci sikerességre való alkalmasság, a társadalmi felelősségtudat, s ezek konzisztenciája! A mérhető tartományban a társadalom felső két és az alsó két decilisének növekedett legnagyobb mértékben a jövedelme, a legkevésbé - az inflációs küszöb alattian - pedig a középrétegeké: azaz a 10% leggazdagabb és a 10% legszegényebb lakosság jövedelme nőtt, a második leggazdagabb és a második legszegényebb decilisnek stagnált a nettó jövedelme.

A Horn-kormány gyakorolta restriktív gazdaságpolitika nem sújtja az elitet, mert az minden terhet áthárít vagy kikerülhet. Az 1 millió legjobb helyzetű magyar a piaci jövedelem 33,6%-át³⁶ birtokolja, az alsó hat decilisbe tartozó 6 millió ember részesedése pedig mindössze 24,4%, a 7-9 decilisbe tartozó 3 millió emberé 42,0%. A középrétegek általános leromlása a politikai és társadalmi jövő képét is deformálja. Erre fel mondják szakértők, hogy középosztály pedig nincs, de pontosabb a középosztály-tudat hiányáról beszélni, ami a társadalmi felemelkedést lehetetlenné teszi.

Összefoglalóan a társadalmi összetétel hátrányossága a népesség- és munkaerő-reprodukció, a munkakultúra fejlődése, a politikai kultúra színvonala és a társadalmi ellenőrzés fejlődésében hoz létre súlyos deficiteket.

2.3 A politikai társadalomkép furcsaságai

A politika társadalmi bázisát nézve is súlyos rendellenességek vannak. Az átalakulási rendszermodell gyenge társadalmi beágyazottságára már utaltunk, a hagyományos, ill. a mesterségesen gerjesztett és a kifáradásos apolitikusságra most hivatkozunk. Ezzel a társadalom képviseleti hatékonyságának színvonala romlik, aminek a kormányzati programmegvalósítási hatékonyság, ill. a társadalmi várakozások megvalósulása is kárát látja. Összefoglalóan elmondható, hogy a magyar társadalom apolitikussága is abnormális.

A felmérések szerint 1990-ben és 1994-ben nem szavazók közül 57% nem szavazna a következő választásokon.³⁷  A lakossági mintában 38% a magát baloldalinak számító, 28%-kuk nem vesz részt a választásban. A jobboldaliságot vállalók a lakosság 15%-a, 7%-a nem venne részt a választásokon. A lakosság 47%-a helyezi magát a politikai középre, s a nem választók 65%-a is középre helyezi meggyőződését. A teljes lakossági minta 64%-a itéli meg negatívan a Horn-kormány működését, 36% elégedett vele valamilyen mértékben, ez a nem választók körében 87% és 13%. Ebből látszik, hogy az ellenzéki pártoknak vannak jelentős társadalmi (bázis) tartalékaik, de a szavazói szimpátiák elnyerésében nemcsak a kormánypártok szavazó bázisának vonzását, hanem a baloldali monolit apolitikusságra ösztönző politikai marketing fogásaival is meg kell birkózniuk.

A magyar modell furcsaságainak egyike az a tény is, ahogy a tudományos kutató elitek harcolnak a követendő társadalmi modell (struktúra) meghatározásának jogáért?!³⁸ Ennek a ténynek többféle megközelítése is érdekes: az értelmiség szétforgácsolásától (elitekre bomlás) a társadalom politikai szavazói bázisának manipulálásán át a társadalmat felszalámizó kormányzati törekvésekig bezárólag. Súlyos következmény, hogy a pártok nem meghatározóak az új társadalom kialakulásában, formálásában: ámbár a miniszterelnököt az elitcsoportok kompromisszumos megegyezése tartja pozícióban.³⁹  A tudományos elit szinte önjáróvá vált a rendszerváltozás után, folytatva a politikai és a társadalmi rendszert figyelő kutatási tevékenységét⁴⁰, állást nem foglalva, az átalakulásban szerepet nem vállalva.

2.4 A humán erőforrások állapota

A magyar társadalom legfőbb gondja, hátrányossága, hiánya, a biológiai erőforrások veszélyes leromlása és fogyása, különös tekintettel a humán erőforrások állapotára, a reprodukcióra. A népfogyatkozás a felelőtlen politikai és társadalmi magatartás eluralkodása folytán egészen elképesztő társadalmi reakciókat vált ki, aminek következtében nem lehet csodálkozni, hogy a feketegyulai vátesz szerep legjobb esetben is irodalmi érvrendszerként, nem pedig az ország vezetői elleni vádiratként működik. Ma már jelentős társadalmi csoportok vallják, hogy a fogyás tulajdonképpen kedvező a ma élők és az elosztható források szempontjából! Ez a „pragmatikus” gondolkodás bizonyos politikai eredők következménye, amennyiben általában a baloldaliak sokkal kevésbé tartják problémának a népességfogyást^41, az ún. liberális kozmopolita elit pedig egyenesen jónak veszi.

A népességösszetétel megbomlása igen előrehaladott állapotot mutat. Az OMK/KSH bázison a foglalkoztatottság bázisszáma 1996-ban 3.928.000 fő (1993.ban még 4.093.000): az inaktívak száma pedig 3.480.000 (1993-ban még csak 3.151.000). A munkanélküliek száma nem mérhető, a KSH és az OMK huzakodása a regisztrálás hibáit jelzi, a szemlélet is hibás, hiszen a rendszerváltozás után munkából kiszakadtak jelentős része ment nyugdíjba (500-600.000 fővel mintegy 12-13%-ra növelhetné a munkanélküliek valódi számát). A kiindulás a helyes arányok meghatározására a Munkaügyi Kutató és az OEP adataival⁴² együtt képzelhető el:                          

                                                           1993                 1994                   1995

            népességszám              10.310.000            10.277.000        10.245.000

            munkavállaló korú            6.056.000            6.071.000            6.082.000

            foglalkoztatott                 4.352.000            4.136.000            4.045.000

                                                       (71,9%)              (68,1%)               (66,5%)

Ezt a tendenciát erősíti meg az OEP más adatösszeállításon alapuló mérlege, amely szerint 1995-ben 3,5-3,6 millió fő termelt és 6 millió fő volt a nem keresők száma. A munkavállaló korúak foglalkoztatása az 1980-as évek átlag 79-80%-os arányáról 1995-ben 59,2%-ra esett vissza, ami egyedüállóan veszélyes társadalmi folyamatokat sejtet.

A népességeloszlás alakulása az utánpótlás összefüggésében ugyancsak kevéssé népszerű téma, csak legújabban hallani olyan felvetéseket, hogy miként lehetne a fogyást kiegyenlíteni. A központi statisztikai szolgálat még ma sem tud elszámolni a kinn tartózkodókkal, a bevándorlókkal, a migrációs adatokkal, információkkal, előrejelzésekkel. Beszélnek migrációs nyomásról, ami - ugye - nem tudatos népességpolitika feltételezése, illetve állandóan a közpolitikai térben kering kínai és nemzetközi zsidó minőségi betelepedési, orosz, ukrán, ázsiai megélhetési betelepedési igények (s egyre kevésbé magyar igények) hangoztatása. A határontúli magyarok csalódása az anyaországi lehetőségeket illetően hatalmas. Azt le sem merjük írni, hogy az 1990-1995 közötti 45.000-nyi magyarországi magyar betelepedő mellett, milyen arányú a nyugatra vándorlás a határontúli magyarok között.

A főváros és a nagyvárosok népessége csökken az életmód változása miatt is, de a fogyás ennél jelentősebb. A főváros az összes demográfiai hátrányosság állatorvosi lovaként reprezentálja az országot: 1995-ben ugyanannyi terhességmegszakítás történt, mint ahány gyermek született. Egy 2020-ig kitekintő tanulmány⁴³ szerint a fővárosi lakosság az 1990-es 2,017 millióról 1,697 millióra apad, a fővárosi aktív keresőké pedig 925.000-ről 770.000-re. A demográfiai tartalékok mára kimerültek, növekedni fog az ingázás, vendégmunkásokra lesz szükség, ha lesz munka és munkahely.

A népességösszetétel megváltozása az elöregedés és az ifjúság arányának torzulásában különösen élesen mutatja meg a magyar társadalom betegségét: a népesség 18%-a gyermek (a fejlődő országokban a 25 életév alatti lakosság aránya 30-60% között van, Japánban 31%), 19%-a időskorú, 63% a felnőtt, 100 felnőttre 29 gyermek és 31 időskorú jut. Csökkent a háztartások száma: 3.386.000 háztartásban 9.995.000-ren élnek, 100 aktív keresőre 193 eltartott jut.

Komor társadalmi jelenség, hogy több mint egy millióan élnek egyedül. Az irracionális társadalmi jelenségek sorát szaporítja a termékenység csökkenésének trendje (a családok csak 1gyermeket vállalnak, vagy egyet sem: a válások növekedésének trendje: a házasság nélküli együttélés trendjének radikális növekedése. Az egyszerű reprodukció 2,1 mutatónál lenne, ma viszont 1,6 alatt van, ami nem egyedülálló, de az európai trendekkel való összevetés azért nem helytálló esetünkben, mert nálunk mindenoldalú romlás van: kevés születés + előregedés + magas (és korai) halandóság.

Szemléletbeli változásra van szükség, a gyermeket „közjónak” kellene tekintenünk⁴⁴ a társadalmi teherviselés szempontjából. Azonban a magyar társadalom kulturálisan korlátozza már a termékenységet: 955.000 özvegy van, 1995-ben 54.000 házasságot kötöttek és 84.000-et választottak szét, a házasságban élő népesség aránya 52,9%, vagyis nem lehet szó a reprodukció növeléséről.⁴⁵ Ezért mondják egyes szakértők, hogy Magyarország már öngyilkos társadalom (vagy kultúra) lett, amelyben a társadalmi irracionalizmusok a közösség és az egyén létét veszélyeztetik. Mindent összevéve a magyar társadalomról elmondható, hogy alapvető feladatát, népessége megtartását már nem képes teljesíteni.          

2.5 Az egészségügy válsága

A társadalmi hátrányosságok között a népegészségügy válsága a biológiai alapok és az intézményrendszer válságát egyformán jelenti. A politikai és a társadalmi felelőtlenség világában csak a szakértelmiség és a szakbürokrácia képes kimozdítani ebből a trendből a nemzetet. A magyar orvosok IV. világtalálkozóján több mint 500 kutató és gyakorló orvos foglalt állás abban, hogy a magyarság válságban van egészségügyi állapota miatt (magas halandóság, alacsony várható élettartam, csökkenő születésszám), s ez azonnal beavatkozást igényel, átfogó nemzetgyógyítási cselekvési program formájában (mn,1996,08.30.p.10.)

Ahogy azonban a népesség állapotának bajait illetően nem vagyunk képesek évtizedek óta érdemlegesen beavatkozni, úgy a magyar egészségügyi rendszer megreformálása is erőnket meghaladó feladatnak bizonyult. Pedig már az 1980-as években nyilvánvalóvá vált alkalmatlansága, az infrastruktúra lepusztulása, a megnövekedett terhelés (a népesség egészségügyi állapotának drasztikus romlása) miatt. Ez az állapotot tetézi be most a pénzügyi racionalizálás rombolása. A jóindulatú felfogás szerint is érthetetlen, szemléleti elefantiazmust kell feltételezni a jelenlegi egészségügyi kormányzat részéről, amikor a mai német, brit, amerikai egészségügyi reform⁴⁶ (értsd: fejlett jóléti állammodellek költségvetési racionalizációs alapú modernizációja) mintájára próbálja átalakítani a kétségtelenül korszerűtlen, pazarló magyar egészségügyi ellátó rendszert. A különbségekre vagy eltérésekre éppen az USA betegségellenőrző és megelőző központja egyik betegségkutató munkatársa figyelmeztet magyarországi tapasztalatai alapján (nszava,1996,12.18.p.13.): alacsony átlagéletkor, magas a szív és érrendszeri, daganatos megbetegedések száma, a drogosok, depressziósok, öngyilkosok száma, a 14-18 közötti fiatalok 35%-a dohányzik, a közegészségügyi intézet személyzetét vizsgálva 100-ból 27-nél találtak magas vérnyomást stb.

Igaz, Magyarország sokat költ az egészségügyre, egy világbanki mérleg szerint a GDP 8%-át (azon belül gyógyszerkiadásokra 2,3%-ot, ami világviszonylatban a legmagasabb szám?!), de a költségcsökkentő intézkedések mellett a szerkezetváltás nem halad. Mára az ország 185 egészségügyi intézményéből 26 kap támogatást, miközben fele eladósodott, s a másik fele is milliós hiányokkal gazdálkodik. A kórházak adósságának (11 Md HUF a hiány) legnagyobb tétele a tébé,  azután az SZJA, majd a közműdíj következik. Hihetetlen, de 1994-1996 között 45%-kal csökkent az ágazat támogatása, a gyógyszer- és vérellátás a kritikus szintre csúszott, lényegében a gazdasági szükségállapot éveit éljük.

Ugyanakkor a lakosság várakozásai egyre nyilvánvalóbban az állami gondoskodás helyreállítását igénylik: a közérdekű tevékenységek sorrendjében a gyógyítás, gyermekvédelem, családvédelem, öregek védelme az első helyen áll (Szonda-Ipsos,1996,10-08.mn,p.4.). A kormányzó erők ellentétes elképzelései az állam szerepéről, a hibás gazdaságpolitika egy szükségállapot helyzetet hozott létre, amelyben az egészségügyi intézményrendszer költségvetési leépítése folyik az infrastruktúra lerombolásával, miközben az igények egyre növekednek: nagy a halandóság, a fiatal korccsoportok fenyegetettsége egyre erősebb, az elhasználódási betegségokok világstatisztikáiban vezető helyeken vagyunk, terjed a kábítószerezés, öregszik a népesség. A fogyasztást korlátozó gazdasági szükségállapot folytán újratermelődik az egészségügy terhelése: az UNICEF képviselet megbízásából készített OÉTI vizsgálat kimutatta, hogy a magyar (12-13 évesek) átlagos energia-, fehérje-, ásványi anyag és szénhidrát-bevitele nem éri el az ajánlott (nemzetközi) mennyiséget: 60% nem eszik tejterméket, közel 50% gyümölcsöt. Az eredmény a sorállomány fizikai-pszichikai minőségének katasztrófális állapotában jelenik meg, az alkalmatlanság 60% körül alakulásával! Az egészségi állapotkutatás szerint (mn,1996,p.7.) a lakosság 40%-a rendszeresen gyógyszert szed, 750-800.000 az alkoholista, 100.000 körüli a gyógyszer- és drogfüggő, s az eredmény, hogy nincs reprodukció, hogy 1981-1996 között 340.000-rel csökkent a népesség. Mindezt megtetézi a kóros társadalmi pesszimus, a sikertelenség önbeteljesítő próféciája, a reménytelenség.⁴⁷ Ez a fejlett szocializmus és a rendszerváltozás mérlege.

Az ifjúság fizikai és mentális egészsége a jövő záloga, ezért veszélyeztetettsége⁴⁸ az első számú közellenség a gondos kormány szemében. A 15-29 éves fiatalok körében végzett közvélemény-kutatás negatív gazdasági várakozásokat mutat: 39% állandó anyagi problémákkal küszködik (Procensus,mh,1996,10.14.p.6.), 7-10% jár templomba rendszeresen, 37% hisz istenben, 43% apolitikus, a keresztény konzervatív pártokkal kapcsolatos vonzódásuk alacsony. Az iskolázott fiatalság körében végzett felmérések még aggasztóbb eredményekkel szolgálnak az illúzióvesztésről, a bölcsész és műegyetemi hallgatók 1995-ben már egyetlen pozitív választ sem produkálnak a rendszerváltozás értékeivel kapcsolatban, mindössze 2% érdeklődik a jövőről (nszava,1996,09.24.p.4.).  

2.6 A magyar kultúra válsága   

A kultúrapolitika nagyon zavaros viszonyokat mutat a magyar modellben: a kultúratermelő értelmiség kiszolgáltatottságát, politikai széttagolodását, morális elzüllését, kenyérharcait, egzisztenciális függését. Igazi autonómiáját nem volt képes létrehozni, nem tudott megújulni, különféle szerveződései harcban állnak a kultúratámogatás egyre fogyó forrásaiért. A Nemzeti Kulturális Alap, Magyar Történelmi Filmalapítvány, más patinás fórumok (Magyar Napló, Magyar Szemle, Valóság) állandó pénzzavarban küzdenek túlélésükét. Az összeomlás bizonyítékaként a művészek után a szórakoztatóipar is szenvedi a szociálliberális kultúramenedzserek áldásos tevékenységét. Eltűnt az izlés, s helyébe egy harsány, trágár, túlérett polgári modellekben a füstös kabarék és lokálok zárt világában tenyésző szórakoztatás lépett.

Kínos politikai közjátékok mutatják a most hatalmon lévők társadalmi és kulturális izlésdiktatúráját: aminek eklatáns példája a történelmi ikonosztáz botrány⁴⁹, a színházmegszüntetések és összevonások, a laptámogatások odaitélése, a kulturális intézmények vezető személyiségeinek kinevezése. Mivel a késő kádári tájékoztatáspolitikánál sokkal merevebb médiaviszonyok (nyilvánosság) mellett sem lehetett elnyomni a kultúra elleni merényletek miatti felháborodást, felmérések kezdődtek Magyarország kulturális állapotáról bizonyos műhelyek megbízásával (ami ugyancsak egy zseniálisan irányított kultúrpolitikai fogás, az elégedetlen és elszegényedett szakértelmiség megbízása állami pénzen).⁵⁰

Ma a legtöbbet idézett téma a kultúra támogatása (mecenatúrája nem jön szóba, mert az önzetlen bizonyos mértékig): 1995-ben 160 Md HUF-ot fordítottak kulturális célokra, melyből 12 Md volt a költségvetési támogatás, 120 Md volt az árbevétel. A Nemzeti Kulturális Alap további folyamatos elvonásokkal számolhat. Következésképpen, pl. a szinházlátogatók száma az előző évihez képest 204.000-rel (az 1970-es adatokhoz képest 1.696.000-rel) csökkent. Kizárólag a Nemzeti és az Opera látogatottsága növekedett. A kultúrafogyasztás számai is zsugorodást mutatnak: az MTA Szociológiai Intézet mutatói szerint átlag havi 2050 HUF-ot költünk kultúrára (a vállalkozó 2950 HUF, az agrármunkás 104 HUF-ot): Ma már a lakosságnak csak 10%-a olvas rendszeresen (napilapot is csak 55%), 81% nem volt komolyzenei koncenterten, 56% nem volt moziban, 55% nem volt szinházban, 50% nem volt étteremben (Szonda-Ipsos,mh,1996,p.18.).

A művelődés számai ugyancsak elszomorítóak: 61% nem jár könyvtárba, a diplomások között is 47% az arány, az aktív népesség 29%-a olvas mindössze. A szellemi élet elsivárosodása a társadalom minden metszetében nyilvánvaló, nem meglepő hát a felfedezés, hogy a magyar művelődés megtermékenyítése már a határon kívülről, Erdélyből történik (nszab,1996,12.18.p.16.). A baloldali liberális szellemiségű kultúrlobbi esztétikai teljesítményei növelik a közönyt, az elfordulást. A médiaértelmiség érdeklődése, értékrendje nem teszi lehetővé, pl. hogy a tokaji írótábor speciálisan magyar művelődési gondjai társadalmi nyilvánosságot kapjanak (nszab,1996,08.21.p.8.). A magyar művelődés és kereszténység kapcsolatainak, a millecentenáriumnak botrányos ünnepi külsőségei a kormányzó hatalom részéről ékes bizonyítéka a követhetetlennek. A Kodály-módszer nem váltotta be a reményeket, írja egy magyar szakember (nszab,1996,07.18.p.9.), ami a magyar oktatás és nevelés mélypontja. A magyarok nem tudják énekelni nemzeti dalaikat, nem tudják eltáncolni nemzeti táncaikat, nem tudnak verseket mondani, kulturálisan retardált európaiak lettünk.

2.7 Az oktatás utolsó versenyelőnyünk volt

A rendszerváltozás egyik legnyomasztóbb gondja, hogy egyre hátrább sorolódik az oktatás és nevelés fontossága (ezt a lakosság is így gondolja, mert a leginkább támogatandónak 1990-ben még a lakosság 65%-a, 1995-ben viszont már csak 40%-a tartotta).⁵¹  A rendszerváltó törekvések szempontjából teljesen érthetetlen tendencia, a kormányzati törekvések szempontjából bűnös mulasztásnak tűnik: a magyar oktatás intézményrendszerének fontossága azonban már az 1980-as évek elejétől csúszik fokozatosan lefelé,  ahogy azt az ELTE átvilágításával készült összehasonlító mérőszámok tanúsítják (míg Utrechtben 1 egyetemi hallgató éves költsége 2,8 M HUF, Sussexben 1,6 M HUF, Stockholmban 1,3 M HUF nagyságrendű, addig az ELTE 0,5 M HUF, a JATE 0,4 M HUF költséget számolhat) (mn,1996,06.11.p.8.). Egy FDSZ tanulmány szerint 1 főre vetítve Magyarországon 32,8 USD az állami felsőoktatási költség, Ausztriában 330 USD, az USA-ban pedig 540 USD.

A korábbi fordulat (hogy ti. a világ legrosszabbul fizetett tanárai oktatják a világ legjobban felkészített gyermekeit) mára elveszítette érvényességét, az évtizedes süllyedés hatására nemzetközi összehasonlításban az informatikában a futottak még kategóriába, a matematikában és a természettudományokban pedig a harmadik vonalba estek vissza a magyar diákok. Persze a süllyedő trendet egy emelkedő trend keresztezi: a magyar diákok ülnek a legtöbbet a tévé előtt (mh,1996,11.21.). Ehhez társul a gyermekszám gyorsuló csökkenése: 1992-1996 között az általános iskolai gyermeklétszám 1.044.164-ről 967.840-re csökkent.

A rendszerváltozás azonban más furcsasággal is járt, mert miközben általános leépülés van a magyar közoktatásban, a lefelé tartó trenddel egyidőben formálódik a „láthatatlan kollégium” intézményrendszere, az elitképző törekvések megerősödőben vannak, ahol az egy főre jutó havi támogatás értéke több mint 53.000 HUF (a konkrét példában a Soros Alapítvány, a Postabank, a Ford Alapítvány, a Corvina Alapítvány, az ÁÉF, cégek és magánszemélyek támogatásával 615 jelentkezőből végül 16 fő kapott ilyen elbánást)-(nszab,1996,11.05.p.14.).

A leépülés az oktatás színvonalában és a diákok tudásában is elképesztő méretű, tanítóképzősök történelemtudását mérő KTF vizsgálat szerint 26% úgy tudta, hogy Magyarország a második világháborúban a SZU szövetségese volt (nszava,1996,11.05.p.4.). Az MKM közoktatási stratégiája⁵² nem számol el ezzel a színvonaleséssel, hanem eltekintve a revízió szükségességétől előremenekül egy lényegesen rosszabb (alacsonyabb) színvonalú helyzethez alkalmazkodás felé.

2.8 A tudomány rendszerváltozása

A tudomány rendszerváltozása nem történt meg. Sokáig vajúdott az Akadémia politikai, szaktudományos, generációs feszűltségeinek kihordásával is, mígnem a második kormányciklus idején nagy kompromisszumos kényszer révén főtitkárváltással (186-175 arányú szavazással) kezdtek letisztulni az erőviszonyok. Az MTA intézményes adósságokat halmozott fel a rendszerváltó kormánnyal szemben, most pedig a bizonytalan egzisztenciájú, megfélemlített, elkényelmesedett tagság kénytelen-kelletlen átalakításba kezdett. Mintegy 40 Md HUF-ra lenne szükség az Akadémia átalakítására, hogy a kádári osztályszerveződések megszűnésével új formációk jöjjenek létre. Erre nincs kormányzati hajlandóság, hisz a K+F támogatása is a stagnálás alatti szint fenntartásához elég.

Az Akadémia lobbizni kezdett a programalkotási deficitekkel küzdő kormánypártoknál, nemzeti stratégiát készítene, tudományos vizsgálatot indítana a kulcstechnológiák esélyeit keresve, útjára indítja az első magyar technológiai előrejelzési programot. A kormány ma 1% címén 3-4 Md HUF forrást költ a K+F-re, de az ország helyzetét tekintve legalább 70 Md HUF-ot kellene.⁵³  Az MTA roppant szerény produkcióval járult hozzá a rendszerváltozáshoz, de most egy programcsomagot kínált a kormánynak, benne a legfőbb témakörök: az EU-integrációs problémák (1), a piacgazdaságra áttérés hatása a társadalomra (2), a modernizáció problémái (3), a magyarság képe külföldön (4), a magyar kultúra válsága (5), az anyaország kapcsolata a határontúliakkal és a szórvánnyal (6), mint a legfőbb jövőkép képző témacsoportok (ehhez 300 M HUF kormánytámogatást kap).

Az Akadémia hozzájárulása a mai társadalmi válságképző gondok kioltásához egészen sajátos a szomszéd országok gyakorlatát tekintve: a magyar őstörténettel kapcsolatos állásfoglalásaiban az őstörténeti szempontok visszaszorulnak, a népi kultúra nagyon bizonytalanul dokumentálható, helyette valami dühödt forráskritika folyik a Magyar Nyelvtudományi Társaság millecentenáriumi ülése apropójából (mn,1996,p.8.), ami szép lassan megsemmisíti múltunkat a társadalmi tudatban. Helyes vagy sem, ezzel szemben a szomszédos országokban az eredet- vagy őstörtörténeti kutatás igen komoly szerepet játszik a mai nemzeti és társadalmi tudat megerősítésében.⁵⁴ A szomszédoknál folyik a történelemfeltárás,  Magyarországon pedig a deheroizálás.

2.9 A társadalom cementje

A magyar társadalom legfőbb hiányossága a rendszerváltozás idején, hogy korábban individualizálódott, majd atomizálódott, mára a racionális közösségi viselkedés szempontjából öngyilkos kultúrává vált, amikor az egyéni és közösségi irracionalizmusok önmeghajtó folyamatokká válnak, veszélyeztetik a közösség (és már az egyén) életét. A társadalmi cement hiánya ebben a társadalomban a szolidaritás veszélyes mértékű meggyengülését, a nemzeti kohézió tagadását, a vallás és erkölcs elhanyagolását jelenti. Az egyház szerepét az ateista hatalom és a kereszténydemokrata politikai közösségek egyformán próbálják behatárolni. Ezt mutatja, hogy Horn-kormány Vallástudományi Információs Központot hoz létre (nszab,1996,06.14.p.4.), ill. hogy a katolikus püspöki kar kommunikációs bizottsága az MTA társadalmi konfliktusok kutatóközpontja megbízásával vizsgálatot indít.

A vallásosság (hozzá kapcsolódva az erkölcs) 1990-1996 között nem emelkedett (sőt!), a lakosság 15-17%-a vallja magát hívőnek, 50% gyengén vallásosnak, 30% nem vallásosnak (1991-ben még csak 25%). A szavazóbázis szempontjából a vallásos lakosság a KDNP, az FKGP és az MDF szimpatizánsa, ebben a sorrendben. Szakértők figyelmeztetnek rá, hogy a konzervatív kötelességetika vereséget szenved a sokkal hatékonyabb baloldali pragmatizmus, a kevésbé etikai igényű érdekérvényesítő hajlandósággal szemben.⁵⁵ Mások figyelmeztetnek, hogy az Egyház egy nem létező középréteg felé orientálódik, s a keresztény közép platform csak majd évek múlva lehet életképes (Molnár,T.,mn,1996,10.26.p.15.). Az Egyháznak sokáig nem volt bátorsága szembesülni saját tehetetlenségével, korszerűtlenségével, nem volt elég kemény szembesíteni a társadalmat képmutatásával.

A társadalom cementjét, a nemzeti kohéziót és társadalmi szolidaritást a rendszerváltozás sem erősítette: az eredeti republikánus eszmények megbuktak, s helyette egy radikális, személyi és csoportérdekek érvényesítésére szegődött politikai partikularizmus vagy oligarchizmus jutott hatalomra,⁵⁶ ami alapjában határozza meg az ország jövőjét, hacsak nem lesz újabb, a szó igazi értelmében vett hatalomváltás.

Irodalom és jegyzet

22. Az EU-barométer 1995-ös közép- és kelet-európai volt szocialista országokban készült összehasonlító közvélemény-kutatása szerint a magyarok 79%-a szerint rossz irányba mennek a dolgok, s ezzel a véleménnyel a legpesszimistábbak a mezőnyben. (Eurobarometer,Modus,VG,1996,04.04.p.1.)

23. Molnár Attila remek írása hívja fel a figyelmet: a multikulturális szellemi diktatúra lényege, hogy a periferiális kerül a centrumba! (mn,1996,p.14.)

24. Ennek jeleit szaporítják az olyan tanulmányok, mint a „Az életszínvonallal való elégedettség társadalmi tényezői” (Jel-Kép,1996,1.sz.p.31-) vagy „A nem regisztrált lakossági vásárlások...” (Közg.Szemle,1996,11.sz.).

25. Ez a Síklaky István féle önigazgató, jóléti Mo.-modell mint nemzeti gazdaság- és társadalomstratégia. (újmo,1996,11.09.p.6.)

26. Tamás Pál (nszab,1996,09,27.p.10.) és Kolosi Tamás (nszab,1996,11,07.p.12.) érvelése.

27. Ebben 46 ország között Mo. a 44. helyen áll 1996-ban: a GDP és az ipari termelés a harmadik világba sorol bennünket, az oktatás színvonala a 29. helyre elegendő, a beruházások értéke évi 2,5%-kal csökken! Egy másik mutató szerint az ország darabokra hullóban van, amit a megyék sorrendje demonstrál a GDP termelésében: az országos átlagot 100-nak véve Győr-Moson-Sopron 106 449.000 HUF/fő), Szatmár-Bereg 54 (252.000 HUF/fő), a főváros 180 (767.000 HUF/fő).

28. Mint pl. az Emberközpontú, Fenntartható Társadalomért Alapítvány konferenciája a 2010-2020-ra kitekintő társadalom-modellezése 8,5 milliós optimista, 7 milliós körüli népesség pesszimista modellje. (újmo,1996,09.30.p.5.)

29. Győri,P.: Eladósodott társadalom. I-II. Esély,1995,1,2.sz.p.32-45,p.59-70.

30. A torzulást mutatja, hogy a népesség 33%-a látja csak egyértelműen pozitív eseménynek 1956-ot, Kádár szerepét pedig egyforma arányban látják negatívnak és pozitívnak. (TeleDirect,1996,10-21.mh,p.1.)

31. A zsidó kárpótlás kapcsán kibontakozott, újszerű antiszemitizmus-élmény kialakulását kockáztató/eredményező társadalmi kampány a magyar államot ismételten megbélyegző állításokkal. Az „1100 éves együttélés - A magyar és a Mo-i zsidóság a haza és a fejlődés szolgálatában” című „tudományos” tanácskozáson a Magyar Holocaust Emlékalapítvány szervezésében az ELTE-n olyan előadás hangzott el, hogy a zsidók együtt jöttek be a magyarokkal a Kárpát-medencébe, tehát saját jogukon országalapítók, és már a 14. század óta érik őket diszkriminatív rendelkezésik a magyar állam nevében! Göncz Árpád itt a keresztény intoleranciát hangoztatta. (újmo,1996,11.18.p.5.)

32. A szegénység önmeghajtó mechanizmusainak működéséről az ELTE Szociálpolitikai Tanszék szegénykonferenciája (mint szegénységi gyorsjelentés-készítő szocialista grémium) a lakosság 5%-át tartotta mélyszegénynek, 50-60%-át szegénynek a 20.000 HUF körüli létminimum alapján: A kétkeresős és kétgyermekes családot már 80-100.000 HUF körüli havi jövedelemszínt táján helyzeték el a társadalmi minimumok meghatározásakor! (1996,11.21.)

A Tárki-BKE nyomorszint-számítás szerint viszont 1995-ben már 12% élt a szegénységi küszöb (akiknek jövedelme nem elég a minimális megélhetéshez) alatt, 1996-ban pedig 14%, ill. további 5% él nyomorszinten (akik nélkülözők létfontosságú javakból).

A legfontosabb megállapításuk az, hogy kiforrott demográfia szegénység van már Mo-on, mely egyre fiatalodik és etnikai alapon is strukturálódik.

33. Szalai E.. Az elitek átváltozása című munkájában a késő kádári technokrácia, a demokratikus ellenzék, ill. az új reformer értelmiség hármas kategóriát állította fel, mint az új elit kifejlődésének ősformáit, az 1994-es „második rendszerváltással” (amit mi rendszervisszaváltásnak tekintünk, bár nem a kommunista rendszerbe való visszatérést jelenti) a posztkommunista elit új formában jelenik meg, de ennek az elitnek nincs programalkotó fantáziája, csak az érdekközösség és hasonlóság tartja össze őket?! (nszab,1996,09.07.p.10.)

34. Lásd. a Statisztikai Szemle, 1996,11.sz.p.908-929. Ugyanakkor kialakulóban van a cigány középréteg 1989-1995 közötti dinamikát tekintve. A cigánykutatás szerint 1971-ben kétharmaduk még cigánytelepeken lakott, 1993-ban viszont már csak 14%-uk. (nszava,1996,09.21.p.7.)

35. A társadalmi önbesorolás  következőképpen nézett ki 1991-ben és 1996-ban:

                                    - felső osztály                  0,3%                0,2%

                                    - felsőközép                    2,0%                2,8%

                                    - közép                          47,5%               40,8%

                                    - munkásság                 28,2%               37,1%

                                    - alsó                            20,4%               17,1%

                                                                                                (Tárki,nszava,1996,12.24.p.12.)

36. Sőt, 1996-ban már 38%-át! (mn,1996,11.23.p.14.)

37. A Tárki felmérései (mh,1996,p.5.)

38. Mind többen hivatkoznak bizonyos elitalkukra, melyek a rendszerváltozás lelassítására köttettek. (nszab,1996,12.30.p.10.)

39. Az értelmiség jelentős csoportjai szorultak a ki a hatalomból, ami jelentősen szűkíti a politikai rendszer rendszer legitimációját. (nszab,1996,12.30.p.10.)

40. Gondolunk itt pl. a „Vélemények és attitűdök az államról, politikáról és társadalmi különbségekről nemzetközi összehasonlításban” című OTKA T 18 433 jelzésű kutatásra (hivatkozás Róbert,P.: Fogcsikorgatva: a megkeseredett rendszerváltás. Gondolatok a társadalmi helyzet értékeléséről Mo-on. = Századvég, 1996,2.sz., ősz, p.59-86.)

41. Közvélemény-kutatás szerint a lakosság 18%-a nem érdeklődik a népességfogyás problémája iránt, 15% pozitív fejleménynek tartja. (KSH,mh,1996,05.10.p.1.)

42. „Foglalkoztatás’95”: mérleg. (napi,1996,08.29.p.11.)

43. A fővárosban ma 100 aktív keresőre 125 eltartott jut. (nszava,1996,11,12.p.3.)

44. Andorka R. fogalmazása (mn,1996,10.05.p.14.)

45. A társadalmi igazságosság megrendülésének számos összetevője van: az 1881-es arányokat 100 %-nak véve a következő torzulásokra lehet számítani a jövőben:

                                          1981            1991            2001            2011            2021

a népesség egésze             201            194               195             190            180

a 0-19 évesek aránya         126             121               105             102             98

a 60 felettiek aránya           496             554              550              560            580

A társadalom biológiai konzervatívizmusának erősödése miatt félő, hogy a szükséges modernizációkat (innovációkat) nem hajtják végre! (nszava,199610-19.p.1.)

46. „A gyógyítás termékenysége”: a McKinsey Global Institute tanulmánya az egészségügyi szektor gazdaságpolitikájáról az USA, Németország és Nagy-Britannia példáján. (vg,1996,p.11)

47. „A magyar lelkiállapot az átalakuló társadalomban. 1983-1995)”: orvos és pszichológus szerzők munkája a „negatív érzelmi állapot”-ról, ami a sikertelenségek következménye, s a jövő beteljesítője lehet. (Századvég,1996,ősz, hivatkozás vg,1996,12.06.p.12.)

48. Az ifjúság veszélyeztetettségét mutatja az általános és középiskolák közbiztonságáról készített felmérés a XI. kerületi önkormányzat (a legnagyobb lélekszámú, legtöbb oktatási intézményt működtető kerület) részéről: a környezeti rizikófaktoroktól függően az iskolák kétharmada az erősen veszélyeztetett kategóriába sorolható: 1995-ben 8.500 bűncselekmény történt, melyből a legtöbbet gyermekek ellen követték el. (mn,1996,09.25.p.1,4.)

49. A Néprajzi Múzeumban Somogyi Győző „magyar hősök arcképcsarnoka” című kiállításán a főigazgató levetetett 8 hortista portrét a falról, ami kristálytiszta bizonyítéka a nemzeti kultúrát (tradíciót és művelődést) semmibe vevő (baloldali) liberális szemlélet és kultúrpolitika diktatúrájának.

50. Kutatási program az MKM, a Szonda-Ipsos, az MTA Politikatudományi Intézet, az MTA Szociológiai Intézet részvételével. Másrészt a Kultúraközvetítők Társasága által szervezett „a kultúra pénze, a pénz kultúrája” című konferencia mutatja ezt a helyettesítő kultúrpolitikát, amely a súlyos elszegényedés feltételei közepette a közgazdasági ráció alapján, ill. a fizetőképes kereslet nyomán formálódó/fennmaradó kultúrafogyasztás nevében kormányoz. (mn,1996,04.13.p.19.)

51. A közszolgáltatásokkal kapcsolatos elégedettség is egyre erőteljesebben romlik: ötfokú skálán az oktatás 3,2, az egészségügy 2,8, általában az ügyintézés 2,4 pontértéket kapott. Országos Közoktatási Intézet-Szocio-Reflex Kft. (nszava,1996,10.03.p.4.)

52. Az MKM Közoktatási Stratégiája. (mh,1996,10.29.p.)

53. Pungor Ernő Mo. fejlődéséért című tudománypolitikai könyve szerint az infrastruktúrának és a K+F-nek 20%-kal kellene részesedni a GDP-ből.

54. Ukrajnában a Vorszkla és az Orjol folyók közötti fennsíkon (Poltavától délre) honfoglalás előtti magyar sirt találtak: közelítő becslés szerint 837-ből származik. A szovjet birodalom éveiben talált leleteket időnként eltüntették, bizonytalanság esetén máshova lajstromozták, most a magyar állam tanúsít teljes közönyt, a média nem rohant tudósítani! (mn,1996,11.27.p.7.)

55. A PPKE szociológiai felmérése az értékkonzervatív intézmények (mint a vallási küldetéstudat, vagy a jobbközép politizálás is felelősek a konzervatív politizálás háttérbe szorulásáért. (mn,1996,11.13.p.6.)

56. Mezei Balázs: A rendszerváltás vége című remek írása az MDF szétszakadásáról és a technokrata kiszolgáló értelmiségről. Hitel,1996,máj.p.21-27.