Az állam szerepének megítélése a politikaformáló erőcsoportok részéről ellentmondásos: miközben az SZDSZ (idealizált programját tekintve) a gyenge állami szerepvállalás híve, az MSZP csak a retorika szintjén az (idealizált programja szerint az erős állam híve). A Miniszterelnöki Hivatalt (MeH) birtokló MSZP folyamatos átszervezéseket hajt végre az államigazgatásban, a központi kormányzati apparátusokban. Ennek tipikus megtestesítője a MeH keretében alakuló 200 fős költségvetési szervezet a központi közbeszerzések bonyolítására.²  A MEH átszervezéses megújítása egyébként a Horn-kormány presztizs jellegű „modernizációs” erőfeszítése, miután az Antall-kormány (már az első kormányciklusban elakadt) kancellária típusú átalakításait azonnal lerombolta, s egy némileg a korszerűsített MSZMP-s titkárságokat idéző szervezeti átalakításba kezdett (lásd. a Havas-féle szóvivői, vagy az Apró-féle kabinetirodai kudarcokat).

A hibás átszervezés (profilértelmezés) példája a HTMH és kisebbségi hivatal esete, ami látszólag egy költségvetés-racionalizálási ügy, a határontúliak képviseletét azonban a magyarok világparlamentje szervezeti formába lehetne az új kormány felállásával delegálni, vagyis nem a kormány, hanem a parlament hatáskörébe, sokkal nagyobb kompetenciákkal pl. a nyugati magyarság képviseletében (a zsidó világszövetség mintájára)!

1.1 Az állam biztonsági deficitje

Az állami gondoskodás nem egyszerűen támogatás, hanem a mindennapi élet biztonságának garanciája valamilyen szinten: a szocialista állam nagyon szegényes garanciákat nyújtott, de a mai állapotok már egyenesen veszélyeztetik a társadalom létét. Számos példát produkált az élet, a katasztrófa sújtotta területeknek nem biztosít a kormány forrásokat, nincs katasztrófa-elhárítás, nincs előrejelzés, a honvédelmi katasztrófajelző és elhárító intézményrendszerrel összekapcsolt polgári háttér.

A biztonság újkeletű intézményeire példa a Nukleáris Pénzügyi Alap, az atomtörvény tárgyalása a hosszú távú energiapolitika, környezetgazdálkodási és biztonsági kérdések és gazdasági erőforrások koordinációja, véglegesen az atomenergiát jelölve meg a távlati energiaigények kielégítőjeként.⁴  Új biztonságpolitikai koncepcióra van szükség a katasztrófa- és szükséghelyzetek kezelésén túl az egészségügy (elsősegély) segítségnyújtásra neveléstől a honvédelmi reformokig bezárólag. A terrorveszély növekedése a lakossági biztonsági igények hangsúlyozásával, a bűnözés, a kábítószerezés terjedése számos biztonsági kérdés felvetésével jár. (Csak mellékesen vetődik fel, hogy szaporodnak a rendszerváltozás jelképei elleni fellépések is: mint Antall József emlékének megsértése, templomok elleni merényletek srb.) A biztonsági információs rendszerek sorsának átfogó rendezése várat magára: a bűnügyi nyilvántartások mellett a meteorológiai, földrengés, sugárzás, levegőtisztasági jelző rendszerek működésének zavartalanságát biztosítani kell.

Egy vonatkozó példa az okmányreform problémája ellentmondásos cserékkel, korrupcióra utaló kivitelezésekkel, tágabb összefüggésekben a nagy nyilvántartó rendszerek reformjáról van szó. A BM és a NBH közötti kompetenciák leosztásával, a Népességnyilvántartó Iroda jogkörének és lehetőségeinek kiterjesztésével kapcsolatos problémákkal. A személyi azonosítók három szintjének átvezetése 5-10 Md HUF költséget jelentett a biztonság garanciája nélkül.

A legátfogóbb biztonsági mérce a közérzet alakulása, közvélemény-kutatások bizonyítják, hogy a lakosság fele tart már valamilyen atrocitástól.⁵

1.2 Az államháztartási reform iránya

A nagy nyilvántartó rendszerek működésének anomáliái nem azonosak a számviteli-adminisztrációs hiányosságokkal, a bürokratikus trehánysággal, elbizonytalanodással, de bízvást írhatók a politikai elbizonytalanítás számlájára. Az államháztartás alrendszereinek működését illető elmarasztaló vélemények (pl. a költségvetés hiányával, a költségvetés finanszírozási igényeinek kielégíthetetlenségének magyarázatával) a PM, MNB, Kincstár, ÁKK intézményrendszer széttagolódásával (a gazdasági minisztériumi funkciók és szerepek nem mellőzésével) járó zavarok emlegetésével, nem foglalkoznak a szerepek szerinti számviteli és statisztikai adminisztrációs analítika gondjaival, korszerűtlenségével mint alapvető problémákkal. Ezt a nálunk látszólag sűrű homályba burkolt állami adminisztrációs (tulajdon-, szervezet- és pénzforgalom-regisztrálási) elmaradottságot felszámolni⁶ itéli a Világbank 7,75 M USD-os hitele is a költségvetéskészítés reformjával, makroelőrejelzési technikák átvételével, a kincstári funkció beüzemelésével, új információs rendszer-hálózat kialakításával.⁷

Az államháztartási reform a Horn-kormány kétéves működésében néhány költségvetésracionalizálási akción kívül, mint rendszerváltoztató állami intézményrendszeri reform nem halad előre, bár miniszteri biztosa, kormánybiztosa van⁸, apparátusok dolgoznak ilyen témákon, de érdemi kezdeményezések az 1998-as választások után várhatók csak: a szocialista-szabad demokrata erők újbóli győzelme esetén folytatódik a leépítéses-központosításos (erőcsoportok, lobbik huzakodásával formálódó) átalakulás, az ellenzék győzelme esetén viszont egy új, felülről induló (egy-kormány-ciklusos) intézményreform-sorozat kezdődne. A jelenlegi hatalom államelméleti filozófiáját és szakértelmét reprezentáló tanácsadók az elkészült alkotmánytervezetben tízpontos államháztartási reform-koncepciót tartottak fontosnak a szociális ellátó rendszerek, adópolitika, önkormányzatok, a központi költségvetési intézményrendszer korszerűsítése, a kincstár fejlesztése, az államháztartási információs rendszer és a gazdasági tervezés korszerűsítésével mint általánosságokkal.⁹

Az államigazgatás 1.500 intézményt, 290.000 főnyi munkaerőt, 615 Md HUF-nyi fenntartási költségvetést jelent. A Horn-kormány tervei a költségek 70%-át, a támogatás 60%-át, a létszám 74%-át érintő racionalizálást jelentenek. A minisztériumok létszámát átlag 10%-kal csökkentik, de a funkcionális és szervezeti-szerkezeti reformok nélküli rombolásnak az állam hatékonysága szempontjából nem lesznek eredményei. Az átalakítás állatorvosi lova az IKIM (ami egyben az ipari termelés jelentőségének kezelését is szimbolizálja): az ipari és a kereskedelmi profilok kezelése rossz, de a turizmus tárcaharcai (önálló szervezetté válásának lehetőségei), a külgazdasági képviselet, a K+F és a technológiapolitika képviseletének hiánya, a távközlési és kommunikációs aspirációk kisebb szervezeteket és korszerűbb profilokat, gazdasági tervezési és államigazgatási menedzselést, korszerű és megbízható igazgatásstatisztikai adminisztrálást igényelnek. Az EU-integrációs átszervezések ma még jobbára zavarokat keltenek csak. Minden ipari szakértő egyetért abban, hogy a tárca 1994-1996 közötti átszervezései csak hátrányokkal jártak: sem funkcionális, sem hierarchikus feladatterv nem készült, korrupcióba kerültek, s nem teljesültek a kormány racionalizálási (költségmegtakarító) várakozásai sem. Lassan minden felelős vezető elhagyta a tárcát.

Más tárcák ugyancsak botrányos ügyekkel küszködnek: az FM a nemzetközi szervezetekkel van harmonizációs vitában, közben egyre kevésbé képes áttekinteni a hazai fejleményeket, ágazati lobbik megbuktatják a minisztert, ráadásul minden nemzetgazdasági nyereség nélkül (a kisgazdák után a szocialisták dúlták fel a szakmai vétó szintjeit). A KTM ugyancsak a jelenlegi kormány egyik vereségeket halmozó tárcája: a napi kihívások, az ellenzéki szakmai bírálat, a környezet több évtizedes rombolásának következményei most jelentkeznek, ráadásul Bős terheli meg a mérleget. Az országos hatáskörű szervezetek kategóriában a földhivatalok (az Országos Kataszteri Program), az OKKH, az APEH vagy a VPOP, az ÁBÉF, a háttérintézetek kategóriában a PM Gazdaságelemzési Intézet sorsa¹⁰ jelentik a reform „haladását”.

A legtöbb ellentmondást azonban a MEH szolgáltatja, melynek keretein belül a modernizációs programiroda csendes - dolga végezetlen - megszűnése után felállt integrációs projektiroda azt demonstrálja, hogy az MSZP új és újabb szerveződéseket hoz létre, melyek elsősorban információs központok, központi költségvetési pénzeket rendelnek hozzájuk, azután rövid időn belül megszűnnek, ha politikai előnyeik kimerültek, függetlenül attól, hogy deklarált céljaiknak eleget tettek vagy sem. Az átszervezés logikai vezetője mindazonáltal egy koordinációs titkárság életrehívása a kormánydöntések hatáselemzésére, ill. a végrehajtás ellenőrzésére. A kormányzati munka korszerűsítését célzó törekvések - melyek lényegében az 1980-as évek elejétől késnek, rendre elmaradnak - a kormányfői döntéshozó kabinet kipróbálására helyezték a fő hangsúlyt, a kormányzati előterjesztésekkel kapcsolatos kormányzati állásfoglalások kidolgozására. (Horn hajmeresztő miniszterelnöki rögtönzései mutatják, milyen sikerrel!) A reform főcsapásában az országos hatáskörű szervezetek számát csökkentik (helyesen), a minisztériumok hatáskörét pedig a megszüntetendő intézményekkel erősítik (kevésbé helyesen). Egységes megyei közigazgatási hivatalokat hoznak létre: a jelenlegi 37 területi államigazgatási szervezetet - 600 hivatallal, 41.000 főnyi foglalkoztatottal - átvilágítják, korszerűsítik. Az új szervezeti-szerkezeti formában a BM-től a MEH kompetenciájába vonják a felügyeletet, (élén helyettes államtitkár állna).¹¹

Az új szerveződések példája az Európai Integrációs Kabinet a miniszterelnök vezetésével (alatta működnek a MeH integrációs „szakértői” munkacsoportjai Inotai András vezetésével), ami mutatja a horni politikai államirányítás bizalmatlanságra épülő felépítését, hogy ti. a legfőbb külföldi politikai orientáló, forrásszervező és elosztó, nemzetközi politikai népszerűséget biztosító befolyásszervező csomópontokon nem engedi független értelmiségi, vezető szakbürokrata stb. beépülését a hatalmi láncba maga és a források közé. Ugyancsak ilyen példa a Központi Bűnüldözési Igazgatóság, mely angol minta alapján a központi rendészeti felettes (koordinációs) bizottságként, de egyszemélyes felelősségi függésben Horn felé információhatalmi csomópontként működik, parlamenti ellenőrzése nincs.

1.3 A kormány és a miniszterelnök állami szerepvállalásai

A kormányzat intézményes (hatalomtechnikai) és intellektuális (erkölcsi, alkotmányozó stb.) teljesítményei ma nem jogosítanak fel semmire abban az értelemben, ahogy az Antall-kormány idején minden megnyilvánulás a megújulásra serkentő tenni akarást sugározta. A kormány (és a miniszterelnök) mögött álló politikai erők a puszta hatalomvágyon kívül nem rendelkeztek cselekvésre ösztönző programmal, nincs nemzeti jövőképük, a jelen idejű viszonyok konszolidálására fordítják minden erejüket, ennélfogva a gyenge államban, spontán válságkezelésben gondolkodó hatalmi csoportok a minimális állam működtetését biztosító intézményrendszer kialakulását a költségvetési racionalizálási folyamat végén biztosítottnak látják. Nincs szükség tehát az állam szerepét egészében újragondoló, aktív állami beavatkozásokat követelő felzárkózási modernizációs programra sem.

A miniszterelnöki intézmény szerepét csonkolták a KET létrehozásával, kettős állami intézményrendszer jött létre, melynek bonyolult elhatárolódása nehezen észlelhető, de létezik kétségtelenül, hiszen a szocialista és szabad demokrata aspirációk egyformán utat találnak saját érdekcsoportjaik érdekérvényesítési törekvéseinek kielégítésében, ha nem, akkor politikai patthelyzetek jönnek létre. Ennek a kettős államigazgatásnak (is) következménye a politikai modernizáló aktivitás (alkotmányozás) és erkölcs (korrupciós leépülés) gyengülése, sőt, látványos leromlása. Az államigazgatás intézményrendszerében kirobbant korrupciós esetek a felbomlott állam (a szakmai vétó szintjeinek megszűnése¹² + politikai összefonódások) bizonyítékai: az olajgate esetei a nemzetközi korrupció (titkosszolgálati és bűnöző szervezetek) kapcsolatfelvétele a magyar államigazgatási szintekkel, a privatizációs vagyonkezelő szervezettől kicsalt pénzek a politikai pénzmosásnak a példái.

Az alkotmányozás különös fényben tűnik fel ilyen körülmények között, amikor az MSZP-SZDSZ a közhatalmi és igazgatási funkciók korlátlan birtoklásával már-már a korábbi chilei vagy dél-koreai diktatúrák színvonalára ért, csak éppen nem az állam megerősítése,  hanem az államtalanítás, ill. egy oligarchia hatalma révén. Az alkotmányozás kezdeményezése részükről nem rendelkezik elég erkölcsi és jogi bizalommal, ill. hitelesítéssel, az általuk gyakorolt hatalom már alig tizedét kezdvezményezi a társadalomnak. A rendszerváltozásnak magának is volt/van erkölcsi deficitje, amennyiben 1989-ben nem volt katarzis: forradalom kellett volna, mondja egy elemző, de nem a francia, hanem amerikai mintára.¹³

A miniszterelnökkel szembeni bizalmatlansági indítvány minden bizonnyal megszolgált két év kormányzás után, ilyen ügyekkel a „fejlett demokráciákban” feltehetően meg is buktatnák függetlenül a kormánytöbbségtől.

1.4 Államformáló szervezetek

Az állam legfontosabb szerepformáló intézményei a magyar modellben maguk is modernizálásra szorulnak. A magyar Parlament 386-os létszámát tervezik 200-250 főre csökkenteni, egy- vagy kétkamarás¹⁴ formációval. Persze, a korábbi gyakorlathoz hasonlóan itt sincs szó a képviselői tanácsadói háttér kialakításáról, egyáltalán az új parlamenti munka feltételeinek, vagy a választási mechanizmus hozzáigazításáról.

Az önkormányzatiság a demokrácia alapvető intézménye, a magyar átalakulás minden problémája modellezhető rajta. A politikai deficitje sokféle, nem kevés a múlt öröksége: 1990-1994 között a polgármesterek háromnegyede és az önkormányzati  képviselők harmada korábban is hivatalnok volt. A volt tanácsi vezetők aránya a polgármesterek körében 45%, a helyi képviselők között 20% (az országgyűlés tagjainak 30%-a korábban önkormányzati döntéshozó volt).

A „demokráciatöbblet” és a „demokráciadeficit” alakulása az önkormányzatiság lakossági megítélésének, ill. a költségvetési finanszírozás gondjainak van kitéve. A lakossági bizalmi index (100 fokú skálán mérve) 41-49 pont között mozog¹⁵: az önkormányzatok és a lakosság kapcsolatát 34% negatívnak ítéli, a központi költségvetési támogatást 63% tartja kevésnek. A távlatos gondolkodás és programalkotás nevében hivatkozni kell a fenntartható fejlődés és az önkormányzatok viszonyát taglaló területfejlesztési, regionális politika címen megjelent koncepciókra.¹⁶

Az önkormányzatok és a jelenlegi költségvetési politika viszonya rossz: az igény minimálisan 519,3 Md HUF, a költségvetésbe viszont 491,9 Md HUF volt beállítva, miközben a belterületi földértéket (57-90 Md HUF) lefaragták, ami további forráskivonást jelent az állami (köztulajdoni) szférából. Az Önkormányzati Szövetségek Tanácsa vitában áll a PM-mel a bázisszámokat illetően: 1996-ben 330,3 Md HUF állami támogatás az év végére 345,2 Md HUF-ra növekedik: az alapösszeg az áthúzódó kötelezettségek és a SZJA visszaszármaztatásból adódóan 476,3 Md HUF körül alakul. Az ÖSZT számításai szerint kötelezettségeik 512,7 Md HUF-ra rúgnak 1997-ben, s ezzel szemben a PM 431,6 Mf HUF költségvetési tételt jelölt meg.

A lehetséges jövőket feltárni törekvőknek számolni kell: az ÁSZ-jelentés az önkormányzatok gazdálkodását vizsgálva 1992-1995 között jelentős gondokat tárt fel, többek között az adósságállomány majdnem 300%-kal növekedett. A (200 fő alatti) kisközségek a hatszorosára, a középközségek (200-1.000 fő között) ötszörösére növelték adósságukat, miközben forrásaik csak a háromszorosára növekedtek, ami az esélyeiket nagyban behatárolja. Az ÁSZ-vizsgálat azonban számos kormányzati mulasztásra is fényt derített: a pénzügyi mérleg, az adózás, az infrastruktúra-fejlesztések, a távhőszolgáltatás pénzügyi elszámolásai, a víz- és csatornadíj támogatási rendszer stb. Nem utolsó sorban az közös bölcsesség hiánya az önkormányzatok vagyonának mérése: az összes vagyont 1076,2 Md HUF-ban állapították meg, amelyben 407,9 Md a telek- és ingatlanvagyon, ezzel szemben független szakértő becslései szerint 3-4.000 Md HUF értékű lehet a vagyon, amelyből 42% a főváros részesedése. (Ez a részesedési arány abnormális, ami a településszerkezet korszerűtlenségét mutatja, egyben forrása a fővárosi, korai kapitalizmusra jellemző ingatlanügyletek kialakulására (gondolunk itt a megyeri Duna-part és Káposztásmegyer, a csepeli szabadkikötő-Gubacsi-híd partszakasz, vagy a közraktárak belvárosi Duna-parti ingatlanok sorsára).

A közszolgáltató intézmények és vállalatok sorsának alakulása ugyancsak e tárgykör elszámolásra váró gondja, ill. a jövő infrastruktúra-fejlesztéseinek egyik terepe.

A Parlament és az önkormányzatok mellett a legtöbbet hivatkozott és a leginkább vitatható eredményességű közszolgálati intézményrendszer az érdekképviseletek, a politikai érdekképviseletektől a szakmai kamarákig bezárólag. A szakszervezetek a magyar modellben a baloldal megnyomorította tömörülések, az átalakulás visszásságai máig terhelik le nem rendezett politikai és pénzügyi adósságokkal:¹⁷ az MSZP ölébe hullott minden, a vagyonuk, a képviseltek mint szocialista szavazóbázis. Ma egyedülálló helyzetben vannak a legnagyobb szakszervezetek, mert vezetőik az MSZP sorait erősítik, s mint ilyenek a kormánypárt képviselői. A szakmai kamarák sem voltak képesek önállósodni, mert ahhoz állami segítség, majd az állam önkéntes visszavonulása kellett volna. Az MSZP ugyancsak jelentős sikereket ért el az érdekképviseletek megszállásával, megosztásával, a három éves megállapodás aláírásával lényegében szabad kezet kapott a bérek és az infláció alakításában, bár a szakmai érdekképviseletek időnként nyílt vitába keverednek a kormánnyal a megalapozatlan prognózisokra alapozott bértárgyalások miatt.¹⁸

1.5 A politikagyakorlás állami keretei

A permanens belpolitikai válság felveti a Horn-kormány alkalmasságát, de témánk szempontjából fontosabb, hogy a belpolitika formálásában és kezelésében érintett intézményrendszer mire jogosít fel a jövőt illetően. Az figyelmeztető kell, hogy legyen minden politikai erő számára, ahogy a jelenlegi kormány válságból válságba bukdácsol az átalakulás bizonytalanságaiból adódó problémák, kormányzati ügyetlenségek, politikai érdekkonfliktusok, ill. az állam intézményi válsága miatt. A Horn-kormány laikus miniszteri teljesítményei (Keleti, Nikolits, Szabó, Suchman, Baja, ill. Fodor, Kuncze, Lotz) számos belpolitikai eseményt idéztek elő, de külső hatások is bizonyították a személyi és intézményi alkalmatlanságot (gondolunk itt a tűzelhalásos növényfertőzés, vagy az árvizes lakossági veszélyhelyzet megoldására)

A belpolitikai válságok egy általános társadalmi bizonytalanság és bizalmatlanság kialakulásához vezettek, különös tekintettel a terrorizmus (templomrobbantás, parlamenti robbantás, vállalkozások elleni merényletek) politika- és rendszerfüggő megjelenésére. A közbiztonság  a bűnözés dinamikus növekedésével egyidőben a rendbiztosítás működésképtelenségének kialakulásával egyre mélyebbre süllyed, amit nem szabadna az EU-normák, vagy a piacgazdaság szükségképpeni deregulációs következményének tekinteni, hanem sokkal inkább a magyar állam jogi szabályozatlanságainak és rendbiztosítási intézményrendszere teljes leépülésének. A titkosszolgálatok ellehetetlenítése (aminek bel- és külbiztonsági következményeit egyszerűen nincs is módunk felmérni!), a rendőri vezetők menesztése, a belügyi tárca jogi, államigazgatási, információszerzési és feldolgozási, tájékoztatási zavarai vagy hiányosságai, az állam működtetésében az elemi biztonságérzet követelményeivel tisztában nem lévő, azt politikai-ideológiai elvek szellemében tagadó szellemiségű politikusok magas pozíciókba kerülése tragikus hatással járt a magyar állam szóban forgó intézményeinek működésére.

Mára a belbiztonság gyakorlatilag megszűnt, amikor Stinger rakétával lövöldöznek bűnözők, az már egy délamerikai banánköztársaság színvonala. Az intézményrendszer szervezeti leépülésén túl, hatalmi és erkölcsi súlyának megszűnését mutatják a fegyveres rablások, ma már százmilliós tételekben, a pénzintézetek és biztonságiak maffiabűnözéses érintettségével.

A permanens belpolitikai válságnak megfelelően tartós és időnként különös élességgel megmutatkozó külpolitikai tehetelenség jellemzi a magyar államot a Horn-kormány működése idején. A biztonsági kérdések sokadrangú szereplőjévé degradálódott a honvédelem ügye. A tárca teljes szakmai és erkölcsi lezüllése tapasztalható a laikus miniszter alatt, egy felszámolásos jellegű haderőreform keresztülhajtása mellett. Nincs átszervezési program, nincs haderőreform, nincs katonai doktrina.¹⁹ A HM-nél is megszűntek az állami-szakmai vétó szintjei, amit a radartender-ügy bizonyít egyértelműen.

A külpolitika megítélésében a politikai konszenzus azonnal felbomlott 1994-ben az új kormány felállásával, a hatalomba visszakerült szocialisták azonnal visszahozták a korábbi internacionalista gyakorlatot, ami a „baráti” országok esetében egy egyeztetéses alkufolyamatot jelentett különösebb nemzetgazdasági és biztonsági stratégiai érdekszempontok ütköztetése nélkül. A román, szlovák, orosz elvbarátaiktól elszenvedett vereségek sora sem győzte meg mind a mai napig Hornékat, hogy partnereik (a korábbi nemzeti kommunisták, nacionalisták, soviniszták) most már az európai intézményes diplomácia művelői, de akik érdekeiket az európai comme il faut keretei között is vasakarattal érvényesítik, de ha kell, azonnal felrúgják a szabályokat.

A magyar külpolitikai gondolkodásnak (és állami intézményesülésének) egyébként is vannak deficitjei: az Antall-doktrína felmondása minden szempontból új felismerések megszületését igényli. Addig is folyik az eltávolodás a hivatalban lévő magyar kormány, a magyar állam és a határon túliak között (a Horn-kormány elveti az autonómiákat²⁰), arra a szociológiai vagy társadalomlélektani tényre építve, hogy az anyaország lakosságának kevéssé fáj ma már, ami a határontúliakkal történik. Nincs geopolitikai stratégiai gondolkodás (legalábbis ennek nincs nyoma a szakmai fórumokon.²¹), nincs nyoma a Mo. közép-európai szerepét megerősíteni igyekvő kezdeményezésnek, a geopolitikai és geoökonómiai centrumok működési elveit illető felismerésnek, az EU-közeledéssel járó megpróbáltatások felismerésének. Mo. jelenlegi helyzetének leírása is éles cezúrát jelentene feltehetően a kormányerők szakértői, a hivatalos külpolitikai dogmatika korifeusai és a néhány eretnek gondolkodó között, akik Mo. jövőjét egészen másként képzelik el.

A geopolitikai konstelláció, a geopolitikai és a geoökonómiai, a modernizációs és a civilizációs centrumok (a vonzások és taszítások) helyes megitélése döntő fontosságú a modernizációs (felzárkóztató) program készítői számára. A KeK, a DeEK és más hasonló újabb keletű szervezetekben való működésünk helyes, de nem helyettesítheti a „Mo. Közép-Európa közepe-elv”  nagyobb kezdeményezést igénylő diplomáciai erőfeszítéseit.

Az állami szerepvállalás talán legjobban hiányzó láncszeme a tájékoztatás, mely a belpolitikában a kényszerítő hatású társadalmi programok végrehajtásában, a társadalmi tükör szerepének működtetésében, a külpolitikában az ellenirányú külügyi tevékenységek (dezinformáció) elleni fellépésben, a országimázs ápolásában fejti ki stratégiai szerepét. Az „így látják mo-ot” típusú nemzetközi reakciók figyelmeztetnek bennünket egyrészt valóságos előnytelenségeinkre, másrészt a tudatos mo-kép-rombolásra, mindkettőt komolyan kell venni. A programalkotóknak helyre kell állítani a magyar állam makrokommunikációs szerkezetét a rendszerváltozás után kialakult új információs modell alapján, a bevezető és a követő tájékoztatás korszerűsítése, ill. a tájékoztatás társadalmi tükör szerepének helyreállításával lehet csak a modernizációs program megvalósításához kezdeni.

Végül, de nem utolsó sorban itt kell említést tenni a választási rendszerről, a magyar modell egyik jellemző és nem rosszul működő intézményéről, mely a politikai erőviszonyok alakulásában, a kormányzáshoz szükséges hatalmi helyzet kialakulásában döntő szerepet játszik. A képviseletei rendszer és a választási rendszer még rendelkezik tartalékokkal a magyar polgári demokrácia alapú lehetséges jövők formálása szempontjából.

irodalom és jegyzet

2. A Miniszterelnökségi Közbeszerzési Gazdasági Igazgatóság a ma 70-100 Md HUF nagyságrendűnek becsült központi közbeszerzési forgalmat feltételezi, ill. hogy mintegy 20%-os árengedményes kereskedést feltételezve 14-20 Md HUF megtakarításra épülhet az új apparátus. (VG,1996,10.31.p.4.)

3. Ma mintegy 100.000 köztisztviselő van 670 államigazgatási szervnél, 3200 önkormányzatnál, a kormány 40.000 főről dönthet a tervezett (6 ezres) leépítésnél, amitől 6 Md HUF megtakarítást remélnek?! (VG,1996,11.12.p.9.)

4. A Nukleáris Pénzügyi Alap működése 0,3-0,5 HUF/kWh költségelemet jelent. (VG,1996,06.25.p.1.)

5. A lakosság közel fele tart a létbizonytalanságtól, az elszegényedés miatti feszűltségek kirobbanásától: vagyis az állam gyengeségének és a közösségek felbomlásának megfogalmazása megtörtént: a nők 60%-a és a férfiak 43%-a tart valamilyern attrocitástól. (Szonda-Ipsos,MN,1996,09.16.p.4.)

6. Mely nélkül az informatikai fejlesztésekre fordított források gyakorlatilag kidobott pénznek minősülnek. 

7. A Világbank több mint 1 Md HUF-os hitele lényegében egy kényszermodernizációs adminisztráció finanszírozása, s mint ilyen külföldi tanácsadók és technológiák átvételének támogatása egy jó költségvetési szoftver megvételével, a makroadatbázisnak egy kormányzati információs központba telepítésével lenne racionális.

8. Verebély Iván és Györfi István (miniszteri biztos) hivatkozza is, hogy csak növekedő GDP mellett lehet az államháztartás szerkezetét átalakítani! (nszab,1996,09.10.p.11.)

9. De azt az ÉT mint vitára alkalmatlant elutasította. (nszava,1996,05.30.p.4.)

10. A PM Gazdaságelemzési Intézet (vezető Szabó László, 50 fő) a KSH állományába kerül: amit Katona Tamás (KSH elnök, Horn személyes tanácsadója) helyeselt, bár felvethető, hogy a központi kormány gazdaságelemző informatikai részlege miért kerül a központi statisztikai szolgálathoz, miközben azt  éppen elidegeníteni próbálják a kormánytól: az információtörvény, államigazgatási törvény, statisztikai törvény vonatkozó részei sérülnek.

11. A végrehajtás referensei Verebély Iván és Balázs István: 1996 januárjában indult második deregulációs hullám 382 kormányzati és miniszteri jogszabály eltörlését célozta meg.(Az 1997 januári deregulációs jelentésben Verebély tájékoztatása szerint 1994-1996 között 779 jogi normát iktattak ki, s a hatályos joganyag 43%-a már 1990 után született.)

12. A többszintű korrupció példája egyfelől a Nemzetbiztonsági Hivatal tisztjének „magánbankja”, mely bennfentes információkra építve 50-75%-os hozamot igérő befektetéseket szervezett (nszab.1996,07.30.p.4.), s a gazdasági információval dolgozó szakértők szerint több százra tehetők a hasonló (értsd. az állami döntési mechanizmusokba beépült) státuszú, pénzforgató állami tisztségviselők száma: másfelől a pozícióval visszaéléses esetek (ilyen a Tocsik-ügy néven ismertté vált, kormányzati főtisztviselők politikai pénzmosásos esete) száma, harmadrészt az információkereskedelmmel foglalkozó állami tisztviselők (a korrupció leggyakrabban illegális információcsere) száma alapján a magyar állam a korrupciós minősítéssel nemzetközi minősítőknél már kizuhant a feltörekvő államok csoportjából.

13. 1989-ben a nemzet nem harcolt ki magának semmit, ezért nincs katarzis sem, amikor új erkölcs támad. (mh,1996,06.29.p.11.)

14. Új tendenciák a közigazgatásban és a közigazgatási jogban. Közigazgatási Tudományok Európai Szervezete konferenciája a Parlamentben, 1996,08.24.(mn,p.3.) Mind többen fogalmazzák meg a rendszerváltozás nagy mulasztásai között a kétkamarás formációt, mely a szélesebb képviselet biztosításával a rendszerváltozás híveinek táborát növelte volna jelentősen. (a többi mulasztás az adósságszolgálat fel nem mondása, a bürokráciával kötött szövetség elmulasztása, az expó elmaradása)!

15. A 100 fokú skálán a kisközségek 48, a nagyközségek 49, a városok 46, a megyeszékhelyek 42, a főváros 33 pont értéket kaptak, ami jelentős lakossági elégedetlenséget jelent. (Marketing Centrum, nszava,1996,11.11.p.1.)

16. „A települések és a fenntartható fejlődés”. Az MTA Településtudományi Bizottsága munkaprogramjában szereplő kutatás (Magyar Tudomány, 1996,9.sz.p.1045-1056.)

17. „Helyzetkép az érdekegyeztetésről - 1990-1994”: az Érdekegyeztető Tanács Tényfeltáró Bizottságának jelentése (Ladó M. és Tóth F. szerk.).

18. Az IPOSZ állásfoglalása rámutat, hogy a tervezett 20%-os infláció helyett közel 25% volt, a tébéhiány becslése 350%-ot tévedett, a közalkalmazottak 2%-os reálbércsökkenéssel számoló szerződést kötöttek, s közel 6%-os csökkenés lett. (újmo.1996,12.11,p.7.)

19. Ezt Bátor F. dandártábornok interjújában hitelesíti. (nszab,1996,09.16.p.9.)

20. Az EBESZ csecsen-missziójában végzett magyar tevékenység (a később egységes nemzetközi állásfoglalással hivatalából kipenderített Gyarmati személyében) bizonyítja e magatartásmódnak a létezését!

21. A „Geopolitika tegnap és ma” című konferencián (a Budapesti Nemzetközi Gazdasági Tanulmányok Intézete és a F.Naumann Alapítvány rendezésében) legalábbis nem volt nyoma invenciónak és kezdeményezésnek. (nszab,1996,03.30.p.3.)