Elképesztő történetek, megnyilatkozások, és polémiák jellemzik a magyar szellemi életet. Ezt a mértéktartó és –adó szellemi elit maradéka mélységes szomorúsággal ítéli meg. Legtöbben már nem is folynak bele a diskurzusba, annyira méltatlannak tartják a morálisan és intellektuálisan lerongyolódott (baloldali liberális) elit mai produktumát. A közelmúlt nyomasztóan szellemtelen és lélektelen eseményeiből hármat emelünk ki, mintegy a korszakot minősítő naplózás kedvéért: ezek a „megerőszakolós gyermekbűnözősdi”, a Tamás Gáspár Miklóst letámadó „baloldali” és „antiszemita” narratíva, valamint az „információszabadságot” árnyaló értekezés.

„A közösülés már akkor is megtörtént, ha a nemi szervek érintkeztek."

Napjaink irtózatos, társadalmi méretű, erkölcsi és szellemi leépülésének mindennapi példái között különleges eseménynek számítanak a 9-10 éves gyerekek nemi erőszakos kilengései. Nem kuriózumról van szó, hisz egyik helyen csoportosan elkövetett, „klasszikus” erőszak készülődött vagy valósult meg, másik helyen egy vécékefével követtek el erőszakot az áldozaton. Tehát minősített esetekről van szó. Aligha tévedünk nagyot, ha itt megemlítjük az Interneten magát áruló, illetve diákjával közösülő pedagógus-történeteket is, mint az összefüggések és a korszellem hivatkozását. A dilemma az, hogy nem lehet eldönteni, magát a cselekményt kell abszurdumnak tekinteni, vagy az esetekkel kapcsolatos tájékoztatás hiányát, dilettantizmusát, diktatúrákban szokásos elfojtási kísérleteit.

„Nemcsak a kislányt, hanem a vele erőszakoskodó fiúkat is áldozatnak tartja annak a szegedi iskolának az igazgatója, amelynek néhány kisdiákja ellen korábban erőszakos közösülés miatt vizsgálódott a rendőrség.” /1/ A totális elhülyültségre utaló veljárás, és az illetékesek megszólása zártosztályi környezetre utal, amennyiben a következőképpen adták közre az eseményt.

„A kisfiúk - akik közül nyolcéves volt a legfiatalabb - és a kislány bebújtak egy csúszda alatti házikóba. Azt, hogy ott mit csináltak, pontosan nem lehet tudni, de a szó hétköznapi értelmében sem erőszakra, sem közösülésre nem került sor… A diákok nem maradtak felügyelet nélkül, a mintegy két tucat gyerekre vigyázó napközis tanár végig a játszótéren volt. A gyerekek azonban őrszemet állítottak, és amikor a tanár odaért hozzájuk, már mindannyian felöltöztek.”

Ugyanez a rendőrségi közleményben így jelent meg: „A szegedi rendőrkapitányság az elmúlt év őszén büntetőeljárást indított egy általános iskolában történt erőszakos közösülés ügyében. A körülmények felderítése után az eljárást lezárták, mivel valamennyi gyanúsított gyermekkorú volt.” A szakértői közlemény szerint „a büntető törvénykönyv szerint erőszakos közösülés akkor valósul meg, ha valakit erőszakkal vagy fenyegetéssel közösülésre kényszerítenek, vagy védekezésre, akaratnyilvánításra képtelen ember állapotát közösülésre használják fel. A közösülés büntetőjogi és biológiai fogalma eltér egymástól. A büntetőjog szerint a közösülés már akkor is megtörtént, ha a nemi szervek érintkeztek.” /2/

Ekkorra már a társadalommal kapcsolatos felelősséget senki sem viseli, illetve senki sem vállalja a magára. Az anya áldozattá vált leányát elköltözteti más iskolába, az elkövetők pedig maradnak a helyükön. Mindenki úgy tesz, mintha mi sem történt volna. A bűncselekmény társadalmi veszélyessége sehol nem minősül, nem kap hangsúlyt.

„Ha balhét szerettem volna, azonnal a médiához fordulok – hárította el az édesanya azt a feltevést, hogy a történtekről három hónap után ő értesítette a tévéseket. A többgyermekes asszony a megerőszakolás szinte összes körülményét elmesélte nekünk, beszélt az elkövetőkről, a tanárokról, de azt kérte, hogy ebből semmi ne jelenjen meg… Beszéltünk a kislány egyik volt osztálytársával és annak anyjával is. Ők sem vitatták, hogy a faházban megtörtént a nemi aktus, de szerintük mindez a kislány belegyezésével történt.” (delmagyar.hu)

A TGM-ügy, balról és szélről ugyanúgy

A mai magyar társadalomban a rendszerkritika hiánya, következetlensége, az írástudók felelősségének és a tájékoztatás társdadalmi tükör szerepének elhalása szégyenletes eseteket produkál. Ennek tipikus példája a TGM-ügy, amikor – szinte egy időben – a baloldaliság és az antiszemitizmus narratívával kapcsolatban is nekirohantak, a magát egyébként a jelenlegi politikai konstellációban inkább baloldalinak valló tudós, közéleti személyiségnek az önkéntes és fizetett apologéták.

A korábbi TGM és HÁ közötti polémiában találkozó, szögletes nézetek nyomán kialakult ütközés élét tompította ugyan mértéktartóbb kommentár, /3/ mint Vári Györgyé, amikor leszögezi, hogy a két tudós elnagyolt, sommás, egyszínű, árnyalatlan, ezért hiányos, következéskép hibás véleményt fejtett ki. De azért ne feledjük, egy háborús helyzettel kapcsolatos (érthetően) ellentétes állásfoglalásokat sikerült (világszerte is) antiszemitizmusként minősíteni, ami annyira elfogadhatatlan, mint maga az antiszemitizmus.

Persze, ebben a vitában is, tulajdonképpen a magyarországi helyzetről van szó. A többszörösen megrágott történet alapja a következő. „Heller Ágnes és Tamás Gáspár Miklós komoly vitába keveredtek a Népszabadság hasábjain. TGM (Az írástudók újabb árulásai, január 14.) arról beszélt, hogy a magyar kritikai értelmiség nem tölti be feladatát, jóformán eltűnt. Ha jól értem, úgy véli, hogy elsősorban taktikai érdekek, félelmek térítik el kritikai feladatától az értelmiséget. /…/

A baloldali és liberális kritikai értelmiség annyira tart a Fidesztől, hogy még a jelenlegi kabinet morálisan legelfogadhatatlanabb döntéseit sem meri megkérdőjelezni… Ezért nem számoltatják el a hozzájuk közelebb álló politikai pártokat döntéseikről. Így nagyban hozzájárulnak a teljes politikai osztály korrumpálódásához, elzülléséhez. Bibóval szólva: TGM "hamis realizmust" vet az értelmiség szemére és figyelmeztetni kívánja őket e hamis realizmus pusztító következményeire. /…/

Heller Ágnes válasza (A gyűlöletbeszéd mint az értelmiség hivatása, január 17.) sajnos szintén gondolati következetlenségeket mutat, nem tisztázza a helyzetet. TGM-mel - a gázai helyzet megítélésén kívül - az a gondja, hogy eszetlen radikalizmusában azt várja az értelmiségtől, "tagadják meg még a legminimálisabb szolidaritást is egy ország választott vezetőitől".

A történet menetében aztán fellazul a merev ultraliberális és kvázi-baloldali monotóniából, előkerülnek TGM viselt dolgai, és kezdik kimagyarázni őt kritikai hitelességéből. /4/ Az „Orbán-Torgyán-kormány munkásellenes intézkedéseit bíráló szakszervezeti vezetők mellett nagy feltűnést keltő Tamás Gáspár Miklós mint közismert liberális politikus” már kedvesebb lett a médiafőirányban, a romantikus vagy áporodott baloldaliságba süppedt közönségnek pedig a másik figurát kínálták fel, azt a TGM-et, aki „a bátor szakszervezeti aktivisták előtt tette meg a legfontosabb lépést a jó irányba. Nem mások szapulásával, ócsárolásával vagy rágalmazásával kezdte hosszú útját a kizsákmányoltak megalázott közösségeibe, hanem saját magát bírálta. Ő volt az egyetlen, aki a rendszerváltók közül beismerte, hogy tévedett.” /5/

Balról is megdühödtek TGM-re, mivel a baloldaliság minden eszménye eltünt, a baloldali monolit pedig a panamázásai révén jelenik meg nap mint nap a médiában. A baloldali politikai rezsim és a gazdasági rezsim technokráciája egyenesen anarchista professzornak minősíti TGM-et. A társadalom magát baloldalinak tartó része nem tud szembenézni a valósággal. „Hogy van olyan baloldaliság is, amely erőteljesebben hangsúlyozza a rendszer kritikáját az tény! Meg olyan baloldaliság is, amely a rendszer javítgatásával foglalkozik elsősorban! Nem tudom melyik a sikeresebb! Hogy a francia baloldalon erőteljesebb a rendszerkritika az valós megállapítás! Meg az is, hogy a francia baloldal differenciálódott, és sikertelen, legalábbis a választópolgárok többségének megnyerésétől messze került! Csak azt nem értem, hogy akkor miért is követendő ez a nagyon intenzív "rendszerkritikus baloldaliság?" /6/

A magyarországi zsidóidentitás háború is napirenden van ekkor, bár független a TGM-ügytől vagy a gázai háborús cselekményekkel kapcsolatos vitától. Ilyen mondatot olvashatunk többek között: „A honi zsidó közélet diszkriminatív struktúrája mára már közismert. Nagy Ákos cikke (Érik vagy rothad a flódni?, 2008. december 18.) a magyar állam által 1950 óta generált diszkriminatív helyzet és a Mazsihisz mellett hitközségünket, az EMIH-et is kritikával illeti. A legfőbb vád, hogy "a globálisan terjeszkedő haszid mozgalomhoz közeli EMIH... "a McDonald'shoz hasonlóan nem eléggé magyar". /7/

És hát komoly vitafolyammá vált a Mazsihisz típusú, „magyarországi zsidóság” skatulyába rendezett pártállami megítélés, valamint a zsidó magyarok képviseleti érdeklődésének feléledéséből következő identitásnarratíva hírforgalma. A vallás mint igény megjelenése ebben a sorozatban ingerlékennyé tette a baloldali monolit táborában „boldog túszként” emlegetett szerzőket mindennel és mindenkivel szemben (ezeket természetesen antiszemita fejleménynek vagy személynek minősítve, aki-ami nem azonosul a nézeteikkel). Ennek a keveredésnek terméke a következő szövegfordulat.

„Nem hiszem, hogy értelme lenne, ha két zsidó szervezet nevetséges csatározásba kezdve bizonygatná, melyikük inkább magyar. Habár a szerző által képviselt cionisták fejéhez vághatnánk, hogy a cionizmus sem kifejezetten hungarikum, vagy előhozakodhatnánk azzal, hogy a holokauszt pusztítása előtt Magyarországon az ortodox zsidóság közel fele a haszid irányzathoz tartozott, ez mégsem lenne korrekt, ugyanis - a szélsőjobbtól megszokott - "nem eléggé magyar" vád eleve és velejéig romlott gondolkodásra utal, az pedig kivált különös, ha egy zsidó vádol ezzel egy másik zsidót.” /8/

Ilyen körülmények között természetes következménynek hat, hogy a zsidóságot mint olyat 10 pontba rendezi valaki, mégpedig Dr. Köves Slomó rabbi, PhD, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséget képviselő tudós személy. A definíció a következő.

„1. Az antiszemitizmus ellen fel kell lépnünk, de nem mint zsidók, hanem mint emberek. Az antiszemitizmus nemcsak a zsidókra, hanem az egész társadalomra veszélyes, és ezért kerülnünk kell még a látszatát is, hogy az antiszemitizmus "a zsidók és az antiszemiták ügye". És nemcsak a "harc", hanem az oktatás és a kommunikáció is fontos. A zsidóság legnagyobb ellensége a tudatlanság, hisz amiről nem tudunk semmit, arról bármit elhiszünk. Éppen ezért a zsidóság nyílt, tudatos vállalása és megismertetése ellenszere az antiszemitizmus terjedésének, nem pedig gerjesztője annak.

2. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a holokausztról való örök megemlékezés és az antiszemitizmus elleni fellépés fontosságát. De bármennyire is a zsidó közösség tagjait érintő kérdések ezek, nem azonosak zsidóságunk tényleges tartalmával, nem szabad, hogy a zsidó identitás meghatározó elemei legyenek.

3. Pozitív zsidó identitás. Arra kell törekednünk, hogy tudatunkban legyen: "Zsidónak lenni jó!" Ne hagyjuk, hogy félelmeink és érzékenységünk folytán a zsidóság említése valamilyen félelemmel azonosuljon tudatunkban! Zsidóságunkat többé ne valamivel (pl. az antiszemitizmussal) szemben határozzuk meg, hanem a zsidóság valódi jelentését ismerjük meg, és éljük meg tudatosan. Ennek pedig három lényeges pólusa van: hagyomány, közösség, vallás.

4. A hagyomány jó, mert általa a tradíció nemzedékről nemzedékre tökéletesített mesterművének részévé tehetjük személyünket.

5. A közösség jó, mert lehetőséget ad arra, hogy a számunkra fontos hagyományoknak jelent teremtsünk, hogy összetartozzunk, hogy erényeinket megosszuk egymással.

6. A vallás jó, mert személyes belső intimitásunknak, spiritualitás utáni vágyunknak, nemes céloknak és önmagunk keresésének ad keretet. Évezredek útkeresői által kijelölt útként ad irányt, hogy megtaláljuk a belső hangot és a kapcsolatot a transzcendentálissal.

7. Ennek a pozitív identitástudatnak a kiépítése után lehet szó a zsidóság küldetéséről, amely egy értékvesztett világban annak az erőnek a demonstrálása, ami egy több évezredes hagyományhoz és bölcsességhez való ragaszkodásban és szilárd identitástudatban rejlik. Ha megerősödünk hitükben, akkor képesek vagyunk megjeleníteni olyan univerzális értékeket, mint az egyistenhit, az élet értéke, a munka és pihenés pólusa, a közösség jelentősége, a család szerepe vagy a szolidaritás.

8. Sokszínű a magyar zsidóság. A fent említett értékrend persze nem abszolút. A társadalom egészéhez hasonlóan a magyar zsidóság is sokszínű, nem homogén tömb, és persze nincsenek jobb és roszszabb, magyarabb és kevésbé magyar zsidók. A magyar zsidók között is vannak vallásosak és nem vallásosak, ortodoxok és neológok, haszidok, cionisták stb.

9. Hiba, ha egy egyház valamilyen politikai erővel azonosul. Egy zsidó hitközség pedig főképp nem azonosulhat vagy szövetkezhet egyetlen politikai párttal sem, hiszen a zsidóságnak Magyarországon nincsenek politikai ambíciói, és a zsidóságra különösen veszélyes, ha a magyar politikai csatározások eszközévé, politikai kártyává válik. Ezzel együtt, a közösség érdekében minden szalonképes politikai erővel fontos a kapcsolattartás. És ugyanígy elkerülhetetlen a kommunikáció a társadalom minden rétegével, hiszen nem engedhetjük meg, hogy emberek tízezrei azt a benyomást kapják a zsidókról, hogy pl. "ők a felelősek a jelen világgazdasági válságért".

10. A demokratikus zsidó közéletet és a hazai zsidóság jövőjét csakis az alulról jövő, valódi társadalmi igényt kielégítő helyi közösségek teremthetik meg. A zsidóság hagyományaival ellentétes, államilag centralizált és kizárólag állami pénzből fenntartott struktúra semlegesíti a közösség valódi és potenciális tagjainak aktivitását, gátolja a közösség építését. A rendszerváltás utáni zsidó közösségi élet még gyerekcipőben jár. Ma a zsidó közösségek célja híveket szerezni, és nem csak jelenlegi híveiket ellátni. Éppen ennek lenne nagyon fontos eszköze az az állami apanázs, amely a mindannyiunk szüleitől, nagyszüleitől elrabolt zsidó vagyon fejében az egész zsidóságot hivatott szolgálni, jelenleg mégis egyetlen zsidó szervezet, a Mazsihisz kasszájába folyik be. Ez a monopolhelyzet a zsidósággal való mindennemű kapcsolattartásban megjelenik. A javakat a valós társadalmi súly és igény arányában kellene szétosztani, erre pedig jelenleg a legkézenfekvőbb objektív mérce az egyszázalékos felajánlások aránya. Az ezen az elven meghatározott finanszírozás biztosítana egyfajta egészséges versenyt is a közösségek között. A helyzeten csakis az állam képes változtatni, ő az, aki a monopolhelyzetet létrehozta és folyamatosan fenntartja." /9/

Információ, szabadság, hitelesség

A zsidóságot definiáló tíz pont is lényegében az intézményesülésről, másfelől a kizárólagosság elleni tiltakozásról szól. Tehát nem idegen tőle a következő téma sem, amennyiben az is a közjóról szól. A mindennapos jogsértések, törvénysértések és normasértések idején (ti. a magyar állam információ- és tájékoztatáspolitikáját tekintve ez a helyzet) érdekes Majtényi László törekvése, hogy megerősítse: „az adatvédelem és az információs jogok magyarországi védelme nem nélkülözheti az ombudsmankodást, azaz adatvédelmi biztos jogvédő szerepe fenntartandó, megerősítendő. Az intézményeknek rendszeresen meg kell újulniuk, ez az ombudsman-típusú intézmények esetén azért is szükséges és természetes, mert az ombudsmanság egyszemélyes mutatvány, erre találták ki, az új biztos személyisége általában fontos hangsúlyokat megváltoztatva viszi tovább az intézmény hagyományait. Ha a parlament új adatvédelmi biztost választ, akkor, hacsak nem eleve reménytelenül elhibázott a döntés, új reményekkel tekinthetünk az intézmény működésének jövőjére.” /10/ Majdnem biztosan nem értünk egyet abban, hogy mely területeken kellene erősíteni, illetve nagyobb következetességet várni, követelni. A Gyurcsány-rezsim mindenapjai tele vannak különféle információjog-ellenes cselekményekkel, eseményekkel.

Mindenesetre örvendetes, hogy Majtényi László szerint is aggasztó jelenség, hogy Magyarországon az ombudsmanokkal szembeni bizalom a politikai intézményrendszer egészéhez hasonlóan, hanyatlik. Másfelől, mindenki számára érthetően ki kellene fejteni, mit jelent az adatvédelmi törvény 2004-es módosítása, amikor „az ombudsman-szerű intézménytípust a hazai jogalkotó eltolta az adatvédelmi hatóság, azaz sajátos közigazgatási szerv irányába” formula.

*

1. "A közösülés már akkor is megtörtént, ha a nemi szervek érintkeztek". MTI, 2009-01-27. 15:06, hirszerzo.hu nyomán

 

2. Több gyerek is falazott az erőszak elkövetésekor? 2009.01.26. 06:30. delmagyar.hu, NOL nyomán

 

3. Ki, ha ők sem? Vári György| Népszabadság| 2009. január 26.| Dodona | 2009. január 26. | 10:18:22. NOL nyomán

 

4. TGM: "Miért csinálsz bajt magadnak, édes öregem?" 2009-01-29 12:29. Figyelő – VGO, vg.hu nyomán

 

5. Ne szólj szám...? NOL nyomán

 

6. Itt a piros! Erőss Gábor, szociológus, NOL nyomán

 

7-9. A zsidóság tíz pontja. Dr. Köves Slomó| Népszabadság| 2009. január 7.| 2009. január 12. | 02:52:12. NOL nyomán

 

10. Majtényi László: Adatvédelem, információszabadság, ombudsmankodás. ÉS LIII. évfolyam 3. szám, 2009. január 16., Egy öreg adatvédelmi biztos jegyzetei. Es.hu nyomán