
Rendkívüli állapotok
Mindenki tudja már, hogy nincs minden rendben. De csak
kevesebbek élik meg ezt rendkívüli állapotként. Az is igaz, hogy az állami
intézményrendszer működésképtelensége olyan fokú már, hogy a napi anomáliák nem
is kerülnek a hírek élére, vagy a hírek közé sem.
Pl. a Zala Megyei Védelmi Bizottság rendkívüli ülést
tartott, mert a megyét 1-5 napig sújtó áramkimaradások kapcsán nem kapott
közvetlen tájékoztatást az áramszolgáltatótól. Sőt, az E.ON képviseletében
senki nem jelent meg a válságtanácskozásra. /1/ Az áramszolgáltató nem
segítette a védelmi bizottság munkáját, a lakosság tájékoztatását, a problémák
megoldását. Telefonon kaptak értesítést, hogy a speciális terepjárók,
lánctalpasok hiánya a legnagyobb gond. A megyében 56 településen szünetelt az
áramszolgáltatás, összesen 14 ezer embert érintve.
A rendkívüli állapotok példái között különösen megdöbbentő
a tízéves gyerekek kilenc éves kislányt, „ténylegesen” vagy „szimbólikusan”
megerőszakoló (!) viselkedése, különösen, hogy pár napra rá kiderül, hogy
másutt, egy kilencéves kislányba dugták tizenéves iskolástársai a vécékefét,
azzal erőszakolták meg. /2/ Az ilyen cselekményekkel kapcsolatos családi,
lakossági magatartás, illetve a hatósági, iskolai/pedagógia tájékoztatás pedig
elképesztő.
Alig valamivel nyomasztóbb esemény, hogy amikor áttöri a
hallgatás falát a cigánybűnözés országos méretű fellángolása, vagyis amikor egy
magas rangú rendőrtiszt a statisztika közreadásával igazolja a lakossági
tapasztalatokat, akkor a politikai kurzus és a kormány felelősei fellépnek e
rendőr ellen.
A rendjívüli állapot jele az is, amikor az egy közgazda
szaktekintély minősíti a miniszterelnök minősíthetetlen munkálkodását,
viselkedését. Csaba László közgazdász, egyetemi tanár kijelenti, hogy ártalmas
a kormány kapkodása, s hogy „a kiszámíthatóságot akkor is biztosítani kell, ha
a miniszterelnök hiperaktív". /3/ Csaba szóvá teszi, többször előfordul,
hogy a kormányfő egy napon belül adócsökkentésről és adóemelésről is beszélt.
Miközben a médiauszály a kurzus melletti kapányolásában
azt firtatja, hogy „válságos időben nem okozna-e káoszt a gazdasági életben a
parlament feloszlatása, az előre hozott választás?”, Csaba konstatálja, hogy
számos nemzetközi példa szerint nem. Egyébként Gyurcsány maga talál olyat
mondani következetlen szövegelésében, hogy most „kormányváltásnál több kell!”.
A rendkívüli állapotok jele, hogy Magyarországot senki sem
képviselte Davosban. Persze, azért szerepeltünk az idei davosi Világgazdasági
Fórumon mint az európai uniós, illetve az újonnan csatlakozott államokra nézve
intő példa. /4/ A kormány állásfoglalása szerint a budapesti Nabucco-csúcs és a
gazdasági világválság magyarországi hatásaival foglakozó rendkívüli parlamenti
ülésnap nem tette lehetővé a képviseletet.
Felmentés: mi alól is?
Számtalan objektivációra lelnek a hazai önkéntes és
zsoldos apologéták, hogy kidumálják a Gyurcsány-rezsimet abból a slamasztikából,
amelynek kialakulásában 90 százalékban sáros. Felmentést adni azonban nem
tudnak, nem is lehet. Nem úgy, a magyar állami és társadalmi intézmények
szerepbetöltését tekintve, amelyekre egyszerűen nem kapják meg a működéshez
szükséges forrásokat a kormánytól. Évtizedek óta nincsenek források a
korszerűsítésre, modernizációra, és az utóbbi években már a működés költségeire
sem futja, mert a magyar gazdaság termelési teljesítménye is folyamatosan
csökken.
Most értesülünk arról, hogy felmentést kaphatnak az önkormányzatok
bizonyos funkciók és kötelezettségek alól, mert a kormány nem tudja biztosítani
a forrásokat. /5/ Ezt úgy tudjuk meg, hogy a gazdasági válsággal kapcsolatos
intézkedésekről egyeztetett a miniszterelnök a szociális, a fejlesztési, az
önkormányzati és a pénzügyi tárca vezetőjével, s ekkor felmerült, hogy „rövid
távú megoldásként az önkormányzatok ideiglenesen felmentést kaphatnának
bizonyos feladatok elvégzése alól”. A kormány évek óta testálja át a
kötelezettségeit az önkormányzatokra, de forrásokat nem ad hozzá. Sőt, minél
több szerepet ruház át, annál kevesebb forrást ad hozzá. Már annak is divatot
csináltak, hogy a központi költségvetést „az önkormányzatok nélkül” formulával
ellátva adják közre.
A furcsa
felmentések kiterjednek a kormány és a kormányzó politikai rezsim viselt
dolgaira is. Ilyen példaként kerül a képbe az európai uniós pályázatok
feltételeinek átalakítási kényszere. A kommunikáció szerint “a nyakunkba
szakadt pénzügyi krízis arra kényszeríti a kormányt, hogy átalakítsa az európai
uniós pályázatok feltételrendszerét”. /6-7/ A valóság itt is más.
Az elmaradott régiókban működő kisvállalkozások az
EU-előírások szerint 70 százalékos támogatást is kaphatnak, s a nagyvállalatok
támogatása is elérhetné az 50 százalékot. Magyarországon a támogatás emelkedik
ugyan, de mértéke csak 45, 35, 25 százalékos lehet, mert nincs saját erő.
Kiemelt összegű támogatásra az elmaradott térségek jogosultak és a
közép-magyarországi régiót kivéve az egész ország ide tartozik.
A semmi szervezése is ilyen felmentési akció, aminek soros
példája a regionális innovációs ügynökségek hálózatba szervezése. Országos
hálózatot alapítottak a regionális innovációs ügynökségek, amelyek a Nemzeti
Kutatási és Technológiai Hivatallal együttműködve kívánják az országot és a hét
régiót támogatni a gazdaságfejlesztési és innovációs programokban. A hálózat
feladata a regionális innovációs folyamatok generálása, összehangolása,
koordinálása, a technológiai innovációs hálózatok szervezése, valamint
innovációs szolgáltatások nyújtása és ezek hatékonyan működő és működtethető
rendszerbe történő integrálása. /8/ Csak programok és források nincsenek.
Feloszlatni?!
Megvolt annak is az ideje.
Amikor kirobbant az „igazságbeszédnek” keresztelt őszödi böszmeség körüli
botrány, akkor kellett volna kivonulni a parlamentből azonnal, felmondani a
megbizatást, és egy fillért sem felvenni. Ez jelezte volna Európának, a magyar
társadalomnak, hogy az ellenzék nem tűri tovább a
magyarkommunista-magyarszocialista politikai banditizmust. Ma már ez nem jelent
semmit. A baloldali monolit magával rántotta a jobboldalt is, és bemocskolta az
egész magyar társadalmat.
Ezért aggályos kicsit, amikor a feloszlatását kezdeményezi
a Fidesz és a KDNP. A Fidesz elnökségi ülése értékelte a kormány válság óta
eltelt időszak során nyújtott teljesítményét, és megállapította, hogy
egyértelműen a kormányzat hibás politikai lépései miatt él meg krízist
Magyarország. A kormány nem a válság kezelésével, hanem a saját nyilvánosság
előtt kialakított képének ápolásával van elfoglalva. Miközben az újabb
hitelfelvétellel kétségessé vált Magyarország válságból való kilábalása. A
mínusz 3 százalékos gazdasági növekedés, valamint a magas államadósság nehezíti
a helyzetet. A válság el fog húzódni. Hangsúlyozza az ellenzék. /9/
A médiamegvezetés miatt egyébként nagy fenntartásokkal
kezelhető közvélemény-kutatások is geyöntetűen elítélik a kormányt és a
miniszterelnököt. (Bár a megfelelő kérdésfeltevéssel még lehet népszerűséget
előállítani a kormány mellett is!) A Nézőpont Intézet januári felmérése (melyet
a Heti Válasz felkérésére készítettek) szerint a Gyurcsány-kormány
legnépszerűtlenebb tagja Gyurcsány (30 százalék). /10/ A miniszterek
osztályzata Gráf József agrárminiszter 57, Göncz Kinga külügyminiszter 52,
Bajnai Gordon 41 százalék, egész jó a kormány működéséhez képest.
A felmérés legfőbb tanulsága talán az lehetne, hogy a
Gyurcsányt menesztők magas aránya (70 százalék), a miniszterek „relatív
népszerűsége” miatt az MSZP részéről ésszerű lépés lenne a váltás.
A második legfőbb tanulság, hogy az ellenzék alig nyer
valamit a kormánypárti népszerűtlenségből. A „közvélemény” hiába menesztené
Gyurcsányt, ha egyébként minden gyurcsányi kommunikációs trükköt „megeszik”.
Így pl. minden második válaszadó egyetért azzal a visszatérő gyurcsányi
felvetéssel, hogy az ellenzéki Fidesz-Magyar Polgári Szövetséget vezető Orbán Viktornak
találkoznia kellene vele.
A harmadik legfőbb tanulság az EU-tagság megítélése.
Inkább előnyösnek érzi a csatlakozást 51 százalék, negatívan értékeli 35
százalék, és a Fidesz-szavazók 40 százaléka szerint inkább hátrányos a tagság.
Az „európai Fidesznek” szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy támogatóinak
jelentős része nem sokra tartja az uniót.
„Mit üzen a rádió?”
A legfőbb üzenet az a kormányoldali társadalmi térbe,
-térből, -térnek, hogy „a gaz ellenzék ilyen nehéz világgazdasági helyzetben
is…. A Fidesz és a KDNP annak ellenére is kitart az új országgyűlési
választások kezdeményezése mellett, hogy az MSZP és az SZDSZ egyértelműen
elutasította, hogy a csütörtöki rendkívüli parlamenti ülésen napirendre
kerüljön az ellenzéki frakciószövetség parlament feloszlásáról szóló javaslata.
/11/
A másik „kommunikációs vonulat” az őszödi Gyurcsány Ferenc
által kibocsátott böszmeségek sora: mint „a világtörténelem első globális
válságában Magyarország legnagyobb gyengesége az egy évtizede tartó belpolitikai
háborúskodás… Magyarországnak /…/ erősségei, az egyik az, hogy az elmúlt
években intenzíven fektetett az oktatásba, az útépítésbe és az energetikai
infrastruktúrába…, erősség az is, hogy a kormány a gazdasági válság kezdete óta
határozottan, gyorsan reagált.” /12/
Ezek a mondásai annyira messzire vannak a valóságtól, hogy
itt a kommentálás bűnnek minősül.
Gyurcsány ezt mondja még: „elegem van abból, hogy
Magyarországon minden kérdést úgy tesznek fel, hogy Fidesz vagy MSZP, Orbán
vagy Gyurcsány. Elegem van a rossz minőségű politikai bulvárból, elegem van az
önemésztő politikai háborúskodásból, nemzeti perspektívát akarok és készen
állok arra, hogy egy ilyen programhoz csatlakozzak és egy ilyen pártot
támogassak". Ezt a szövegrészt kellene mondogatnia, vagy leírnia úgy
tízezerszer.
A realitások azonban mások. A halmozott hülyeségek,
elképesztő sületlenségek, legjobb esetben, hangoztatott evidenciák mögött a
realitás az, hogy készül a túlélési csomagterv. Ebben a legkézenfekvőbb egy
teljesen új kormány új költségvetéssel. /13/ Még valószerűbbnek tűnik az, hogy
egy válságmegelőző és -kezelő központot hoznak létre. Minthogy a Gyurcsány
vezette új testület operatív ügyekben döntéshozatali centrumként működik majd,
újabb centralizációról van szó.
Vagyis a kormányzati kör és a parlament teljes
kikerülésével fog döntéseket hozni, tájékoztatást megtagadni, a szakmai vétótól
minden fórumot megtagadni. Ez így kívül van a demokratikus kormányzáson, ez
legalábbis a magyar parlamentarizmus csődje.
Brezsnyev-szindróma
Miközben ez az antidemokratikus játszma formálódik, a
parlamenti ellenőrzés tovább hanyatlik, visszatérni látszik a legsötétebb
kommunista, szocialista diktatúráink tipikus baloldali betegségeiből néhány.
Ilyen hírek adják ezt tudtunkra, mint hogy Horn Gyula
mandátuma nincs napirenden. /13/ Horn országgyűlési képviselői mandátuma nem
ügy. „Ha a hosszabb ideje betegeskedő Horn Gyula családja nem kezdeményezi a
gondnokság alá helyezést, az MSZP-ben ezt vita nélkül tudomásul veszik.” - írja
a Népszabadság. Azután napi esemény, hogy a bíróság „első fokon”
cselekvőképtelennek nyilvánította Toller László volt pécsi polgármestert.
Ezek a példák súlyos törvénysértések, amenyiben minden
tekintetben alkalmatlan személyekkel töltenek be olyan posztokat, amelyekre
közpénzeket folyósítanak. Egyfelől, az MSZP annyi ilyen státuszt üzemeltethet,
ahányat csak akar, saját pártpénzéből. Másfelől viszont a társadalom
felelőssége, annak a kisebb közösségnek a felelőssége, amelyik „képviseletében
illetékes” személyekről van szó, hogy ilyen súlyos törvénysértések
előfordulhatnak. És el ne feledjük, „nincs napirenden Pécs elhunyt
polgármestere, Tasnádi Péter utódlásának kérdése” sem, közölte az MSZP pécsi
elnöke.
Részben ide tartozó fejlemény a Szili (Píár) Katalin
esete is, aki most – miután eddig
egyetlen felelős pozíciójában sem tudott maradéktalant alkotni - az MSZP
polgármester-jelöltje lehet Pécsen. /14/ Vannak mindenféle érvek emellett,
pozitív tartalmak kevésbé.
A Brezsnyev-szindróma egyik logikai vezetője az volt, hogy
a nagy politikus már elemről működött, de a posztját „betöltő” nagysága még
működött. A másik logika vezető az, hogy az elemről működő Brezsnyev alatt
lopták ki a Szovjetunió közvagyonának legnagyobb részét az elvtársak, miközben
a felelősséget a „töltésre” utalták.. Ez a hazai viszonyok között most a
legkülönfélébb kormányzati és kormánypárti panamákban ölt testet. (Bár
legújabban már felléptek MSZP-s funkcik is, akik hosszú munkával felhajtottak
olyan fideszes önkormányzatokat, ahol panamagyanús esetek vannak, de ezek
kiteregetése még folyamatban van!)
A liberális bulvársajtó most felkapta a kerületi panamák
ügyét, és irodalmi igényű történetet kerekített belőle. Eszerint „a
magyarországi ingatlanvagyont a Rákosi-korszakban legalizált rablásként
államosították. S úgy tűnik, most politikailag fedezett bűncselekmény-sorozat
keretében privatizálják.” /15/ Miután már végigfutott a cselekmény hírszerű
változatában a médiafőáramban is, most kicsit tényfeltárós publicisztikára,
kicsit gugyerákos bulváros szövegbe formálva a HVG-ben, „hivatalosan” is
erkölcstelenné, elítélhetővé válik.
„Míg a VII. kerületben csupán egyik-másik városatya
bukhatott orra a kenőpénzek banánhéján, addig Terézvárosban egész frakciókat
rabosítottak. Ami jogtörténeti kuriózumként talán a rekordok könyvébe is
bekerülhet. Ha cinikusak akarunk lenni: az SZDSZ-képviselőcsoport nem elégedett
meg azzal, hogy liberálisként propagandaszinten híresztelje, miszerint az állam
(jelen esetben önkormányzat) a legrosszabb gazda. Saját kezűleg, tettlegesen
demonstrálta is. A szociknál pedig bebizonyosodni látszik a kádári időkben
terjedő vicc parafrázisa. Jelesül, hogy demokráciában minden köztulajdonú
vagyontárgy a dolgozó népé. Amit választott képviselőnek zsebén át értékesít.”
A baloldali monolit és
panamista rezsimjének működésében ilyen példa az is, amikor az üvegzsebfelelős
Keller Laci, amúgy ma a Pénzügyminisztérium államtitkára, olyan tartalmú
törvényszöveget küldött meg Szili Katalin házelnöknek aláírásra, amelyről az
Országgyűlés nem is szavazott. Magyarul szólva és a MHO tudósítása szerint
belehamisított a törvénybe?! /16/ A botrány története annyi, hogy a PM
elkészítette törvényszöveg meg is jelent a Magyar Közlönyben, de kilenc
hónappal később az Alkotmánybíróság visszamenőleges hatállyal „közjogi
érvénytelenség" miatt megsemmisítette a törvény 25 paragrafusát, és két
mellékletét hatályon kívül helyezte. Az AB szerint mindezt a tárca
államtitkárának törvényátírása okozhatta.
A politikai konstelláció most
A Századvég-Forsense eheti értékelése szerint a
szavazóképes lakosság 58 százaléka menne el szavazni. A Fidesz támogatottsága
24, az MSZP-é 15 százalék a lakossági mintában. /17-18/ Az összes többi párt
együttes támogatottsága 3 százalék, ezen belül egyedül a Jobbik ér el 1
százalékot. A biztos szavazó pártválasztók körében 55: 32 a Fidesz javára.
A Szonda-Ipsos-nál a Fidesz–MSZP 61:28 arány mellett,
rossz a közhangulat, a válság megoldásának eddigi lépései nem győzték meg a
közvéleményt. /19/ A lakossági mintában első a Fidesz 32, második az MSZP 17
százalékkal. A magyar társadalom depressziós állapotban van, az emberek 89
százaléka úgy érzi, hogy rossz irányba mennek a dolgok. Az MSZP-sek - egy
százfokú skálán - 12 pontra értékelik az ellenzék tevékenységét, míg a Fidesz
hívei 9 ponttal illetik a kormány teljesítményét.
A politológusok elemzései kevés innovatív gondolatot
tartalmaznak. A esélyek száma csökken, a lehetséges kimenetelek bizonytalansága
mégis fokozódik. Giró-Szász András politikai elemző szerint a robbanást
kockáztatja Gyurcsány. A 2010-es választásokig romló gazdasági helyzet
erodálhatja a szocialistákat, de Gyurcsány rövid távon sikeres taktikájával
megőrizheti a politikai hatalmat 2010-ig. /20/ A Fidesz és a KDNP parlament
feloszlatására tett indítványa az SZDSZ-nek, az MDF-nek és az MSZP-nek sem
érdeke. A politikai elemző szerint a Fidesz és a KDNP az indítvánnyal azt
mutatja, hogy minden alkotmányos, törvény adta lehetőséget megpróbált.
A Tárki felmérése szerint nincs változás a politikai
erőviszonyokban. /21/ A Fidesz-MSZP állás 34:17 százalék (decemberben 35-16,
novemberben 31-19 volt) a lakossági mintában. A pártválasztóknál 61:30
százalékon állnak. A lakosság körében a választási hajlandóság 52 százalékos.
A média turbózza, az elemzők relativizálják a Jobbik
„áttörését”. /22/ „Különböző jelek mutatnak arra, hogy a párt befolyása
növekszik”, más jelek szerint pedig nerm! Igaz, hogy a párt 1 százaléknál sehol
sem kapott többet, de a média szerint „azt viszont egyszerűen nem tudjuk, hogy
a szélső- és radikális jobboldal szavazói ugyanúgy rejtőzködnek-e, mint
korábban, vagy a Jobbik kimutatható támogatottsága attól nőtt, hogy
szimpatizánsai immár nyíltan megvallják, hova húz a szívük”. /23-24/ Egy elemző
teszi csak szóvá, hogy „az MSZP és SZDSZ számára a Jobbik erősödése kudarc:
2002-ben kormányra jutva az volt a céljuk, hogy felszámolják a Jobbik-féle
politizálás táptalajaként szolgáló társadalmi és politikai problémákat.
Emellett azonban e két párt számára a Jobbik esély is, hiszen rá és a mögötte
álló jelenségekre hivatkozva tovább küzdhetnek a szélsőségesek ellen; és ez
maradék politikai tőkéjük fontos része”.
***
1. Az
áramszolgáltatót nem érdekli a tömeges áramkimaradás? 2009. 01. 29. 14.55. Hírextra,
Forrás: MTI, hirextra.hu nyomán
2.
Vécékefével erőszakolták meg a kilencéves kislányt társnői. 2009. január 29.
15:47 | Forrás: STOP/HavariaPress, STOP nyomán
3.
Ártalmas a kormány kapkodása. 2 perces interjú: Csaba László közgazdász,
egyetemi tanár. Kiss Gergely, mho.hu nyomán
4.
GYURCSÁNY: kormányváltásnál több kell! Stop.hu, MTI, FH, ma.hu nyomán
5.
Hazánkat nem képviseli senki Davosban. 2009. 01. 29. 08.30 Hírextra nyomán
6.
Felmentést kaphatnak az önkormányzatok. 2009. január 26., Forrás: MTI, magyarorszag.hu
nyomán
7.
gondola 2009. január 26. 15:15.
Surján: Gyökeresen át kell alakítani az európai uniós pályázatok feltételeit.
gondola.hu nyomán
8.
Országos hálózatban a regionális innovációs ügynökségek. 2009. január 27. kedd
09:39:43
MTI/Menedzsment
Fórum, mfor.hu nyomán
9.
2009-01-27 15:07. A Fidesz kezdeményezi az Országgyűlés feloszlatását
(+videó) (hírTV, FH) nyomán
10.
Felmérés: ki menjen, ki maradjon a kormányban? Hírszerző, 2009-01-28 14:48.
hirszerzo.hu nyomán
11.
Előrehozott. Az jobboldal kitart az elvei mellett. 2009. 01. 28. 14.31.
Hírextra, Forrás: MTI, hirextra.hu nyomán
12. Ma
2009. január 28., MTI, Gyurcsány: nem az a kérdés, hogy a Fidesz győz-e.
piacesprofit.hu nyomán
13.
Népszava Online – Belpolitika. 2009.01.28. | 04:49:27. Átalakítja a kormányzás
szerkezetét Gyurcsány, Válságmegelőző és -kezelő központot hoznak létre,
Népszava Online nyomán
14.
2009-01-27 09:52. Horn Gyula mandátuma nincs napirenden. NOL, (MR) nyomán
15. Nincs
napirenden Tasnádi Péter utódlásának kérdése. 2009. január 28. 14:00. MTI,
hvg.hu nyomán
16. Szili
lehet az MSZP polgármester-jelöltje Pécsen. 2009-01-29 08:10. AS Network, vg.hu
nyomán
17. Papp László Tamás: A politikusbűnözés fokozódik. 2009. január 27.
05:34, hvg.hu nyomán
18.
Keller belehamisított a törvénybe? Magyar Hírlap/FH, 2009-01-29 07:48.
hirszerzo.hu nyomán
19.
Századvég-Forsense: 58 százalék menne el szavazni. [origo]2009. 01. 27., 15:47,
origo.hu nyomán
20.
Nézőpont Intézet, 2009. január 28. 15:25. Nézőpont Intézet: A
legnépszerűtlenebb miniszter Gyurcsány – 70 százalék lecserélné. gondola.hu
nyomán
21. MTI,
2009. január 28. 09:30. Szonda Ipsos: Fidesz – MSZP 61:28 – bukott a gyurcsányi
válságkommunikáció. gondola.hu nyomán
22.
InfoRádió, 2009. január 28. 08:43. Robbanást kockáztat a miniszterelnök –
szocik is támogathatják az előrehozott választásokat. gondola.hu nyomán
23.
Tárki: nincs változás a politikai erőviszonyokban. 2009. január 28. 16:24. A
TÁRKI legfrissebb felméréséhez január 14. és 21. ezer választókorú állampolgárt
kérdezett meg. hirado.hu/MTI nyomán
24.
Jobbik: áttörés előtt? Lakner Zoltán| Népszabadság| 2009. január 30.| NOL
nyomán
- ajánlatunk
- Schmitt: Egységes, látható és érezhető a nemzetpolitika
- Férfiágon öröklődik a szívbetegség?
- Megvalósult gyermekkori álom
- „Magyarországon sajtószabadság van”
- Új törvények - A szorgalommal nem volt baj
- Rengeteg madár pusztul el
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Bankárok a Nyugat diktátorai
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Liptai Claudiát elrabolták
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Volt egyszer egy puccsÉg a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.















