
A együttes vezetője - könnyen kitalálható, hogy - John Burnett, aki a zenélés és a dirigálás mellett Chicago egyik legnagyobb, jazz specialista rádióadójának a műsorvezetője. A zenekar új albumának a felvételei az idei év februárjában készültek, méghozzá egy jó hangulatú koncerten. A korong néhány héttel ezelőtt került ténylegesen az utcára. A közel 70 perces játékidejű repertoárban 17 zenetörténeti értékű kompozíció vonul fel. A zeneszerzők listáját végig böngészve (Dizzy Gillespie, Richard Rodgers, Lorenz Hart, Count Basie, Jerry Herman, Cole Porter, Victor Young stb.) a borítón már láthatjuk, hogy nem mindennapi korong került a kezünkbe. Szerencsére a produkciót fel tud nőni az említett szerzők által "megkövetelt" színvonalra. Koncertfelvétel révén az együttes a közönségnek játszik és az élő adás hangulatát a cd is jól tükrözi. Bár az is igaz, hogy az élő zenét, egy koncert atmoszféráját, a "konzerv" sohasem képes visszaadni… De, a "Night in Tunisia"-t, a "Hello Dolly"-t, a "Love for Sale"-t és a többi örökzöldet hallgatva legalább egy kicsit eljátszhatunk a (koncert) jelenlét gondolatával.
Biztos ritmusú a muzsika, nagyon energikus minden hangszer, változatos az előadás még a nyugodt részeken sem ül el a hangulat. Ha a műsorban szereplő számokhoz valamilyen vizuális alkotást kellene kötni, akkor leginkább fekete-fehér fotók vagy filmrészletek illeszkednének a legjobban hozzájuk.
A produkcióban vendégmuzsikusként a trombitás Randy Sandke is megjelenik. Akiről annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy a tengerentúli jazz élet meghatározó alakja és eddig több, mint 20 albumot készített saját együttesével. Valamint olyan világhírű muzsikosokkal játzsott együtt, mint Michael Brecker.
Kiadó: Delmark Records
Megjelenés időpontja: 2008.
Honlap: www.JohnBurnettOrchestra.com és www.delmark.com
- ajánlatunk
- Gyurcsányék "elhagyott robbanó böröndje" - leállt a Malév
- Ausztriában is mentősáv
- Európa is a fagy szorításában
- A közös Európa eszménye - ugyan már, Miniszter Úr!
- 1 millió 238 ezer magyar él Romániában
- Szükség van nemzeti légitársaságra
- Magyar Filmművészek Szövetsége: érvényesíteni akarjuk a "szakmai értékrendet"
- "A cél, hogy mindenkit megvédjünk"
- Jövedelempótlékkal kompenzálhatják a kismamákat
- Meghosszabbították a jelentkezési határidőt
- A 4K! nem támogatja a "Békamenetet"
- Jöttek, mentek, maradtak - A legnagyobb trauma az MSZP-t érte
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- Gyurcsány elvette a táblát...
- A "Dohányon vett kapitány" - Bokros "igazi konzervatív" kritikája
- Liptai Claudiát elrabolták
- Az unió talán nem is európai
- Billary Klinton levele Magyarországhoz
- Kit képvisel az Európai Unióban Bokros Lajos?
- Gyurcsány száműzne
- Hová menjen Göncz Kinga?
- Alkotmány- és plágiumvadászok
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Liptai Claudiát elrabolták
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- VV Verát tízmilliós pornós szerződés várja kint
- Gyurcsány száműzne
- Halottasbicikli eladó!
- A "Dohányon vett kapitány" - Bokros "igazi konzervatív" kritikája
- Bokros Lajos pakkolA 2010-es választások idején az akkori MDF miniszterelnök-jelöltjeként azzal sokkolta a polgárokat, hogy pakkjából salsa-táncosnőket bontott ki.
- Áttört a korrupciófrontHiába telt már el tizenhat év: a suskus, a mutyi napvilágra kerül. A korrupt politikus lelepleződik akkor is, ha az ügyészség már nem tud vele mit kezdeni.
- Rendteremtés a múltbanGondoljon bele a dolgok rendjébe, s rájön, az egyetlen dolog amit alakíthatunk: a múlt.
- Incze László arca kapcsolataink visszapillantó tükrében (1.)Azt is tudtuk, hogy a hamis dogmákra alapozott iskolai történelemoktatással torkig van.















