Magyarválság-adalékok – 265. rész
Miközben a médiauszály szerint a külföld gyűrűzteti be ide a válságot, a valóságban a magyarországi események egy rothadó politikai rezsim mindennapjairól szólnak. A közpolitikai térben, megkerülő manőverként és tematizációként elindított polipozás az MSZP-ről szól.
2008. október 21. 08:30

Erkölcstelen, törvénytelen

Jellemző esemény, amikor az egész országra kiterjedő vizsgálatot rendel el az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) bűnügyi főigazgatója „úgynevezett kisebb lopások ügyében”. /1/ Az ORFK az összes olyan ügyet értékeli, amelyet a rendőrök a polgármesteri hivatalok jegyzőinek küldtek tovább, mert azokat szabálysértésnek minősítették. A Magyar Nemzet korábban több polgármesteri hivatal jegyzőjétől is kapott olyan információt, hogy az utóbbi időben számos olyan 20 ezer forint alatti elkövetési értékű lopás ügyét küldték át hivatalukba a rendőrségtől, amely szerintük a kis értékű lopás minősített esete, vagyis bűncselekmény, így a rendőrségnek kellene eljárnia az ügyben. A legfőbb ügyészség szóvivője szerint a rendőrség főként Borsod, Békés, Szabolcs és Zala megyékben teszi át a jegyzőkhöz szabálysértési értékre elkövetett, de bűncselekményeknek minősülő ügyeket.

A lehallgatási ügyek kapcsán jelentkező fordulat arra mutat rá, hogy miközben a közvélemény elsősorban a kormány-ellenzék háború részének tekinti a megfigyelési ügyeket, készül a magyar magyar Hodorkovszkijügy, Csányi Sándor OTP elnök-vezérigazgató (vélt) politikai aspirációi mentén. /2/ „A lehallgatási botrány kirobbanása pedig hadüzenetként értékelhető. A történet azzal indult, hogy Csányi Sándor szerepel a Dávid Ibolya által bemutatott CD-n. A "polipközpontként" emlegetett UD Zrt. két nappal azelőtti lerohanásánál pedig az OTPvezér érdekeltségeinek (a Bóly Zrt., a Dalmand Zrt., a Pick-csoport, a Sole-Mizo és a Csányi Pincészet) pénzügyi adatait tartalmazó szervereket is lefoglalták a rendőrök. Az emiatt reklamáló bankár szeptember 11-i telefonhívásáról Bencze József országos főkapitány feljegyzést készített, amit Daróczi Dávid kormányszóvivő előzékenyen ki is osztott az újságíróknak.

A homályos politikai szerveződésekkel kapcsolatos esemény, hogy – úgymond, a Tisztelet Társaság szakított az MDF-el. /3/ A Tisztelet Társasága az MDF 2010-es választási együttműködésére vonatkozó ajánlatát elutasította, és felszólítja Vas János képviselőt, hogy lépjen ki az MDF-frakcióból és függetlenként képviselje tovább a szépkorúakat. Ezt Schmuck Andor, a társaság ügyvivője közölte az MTI-vel. A laikus közvélemény csak áll és bámul.

A panamista rezsim tipikus eseménye a Zuschlag-per, Zuschlag János és 15 társa ellen indított per, melyben a volt szocialista képviselőt mint felbujtót különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntettével vádolják, további hét ember ellen jelentős kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalás a vád. /4/ Zuschlag úgy is viselkedik, amenyiben semmilyen vallomást nem tett, ami a klasszikus maffiaperekben szokás. A nyomozás szerint a vizsgált egyesületek és alapítványok mintegy 75 millió forint pályázaton nyert pénzzel nem tudnak elszámolni. A kár nagy része megtérült, amikor Zuschlag védője egy 50 millió forint átutalását bizonyító okiratokat csatolt be az ügyészségnek, de ennek forrásáról tájékoztatást nem adtak, ami csak megerősíti a gyanút.

Azután tipikus napi esemény a Gergényi Péter rendőrfőkapitány ellen, szolgálati visszaélés miatt indított eljárás, s hogy ő rendre beteget jelent a tárgyalások előtt, mígnem visszaélési ügye is elévül. /5/

Erkölcs, eszme és program nélkül, szövegterrorral

Egy Kartal Zsuzsa nevű, baloldali liberális apologéta adja a tipikus példázatát annak értelmiségi magatartásnak, amelyik szélsőségesen öntudatos, de önkritikája nincsen. „1990-ben SZDSZ-Fidesz közös jelöltként választottak meg egy katonatiszti lakótelepen. Akkoriban még a Fidesszel egy táborba tartoztunk, és átállásukat a jobboldalra személyes csalódásként éltem meg.” – írja. /6/ „Mi azért szavazunk valamelyik baloldali pártra, mert azt szeretnénk, ha győzne. Hisszük, hogy győzhetünk, hiszen ötből háromszor győztünk. Lehet, hogy Gyurcsány pártja épp azért, mert - mint ön írja - felelőtlenül költekezett. Mégis örültem, mikor Gyurcsány Ferenc egyik héten a nyugdíjat emelte, a másikon babakötvényről beszélt, egyszer a kismamákról, egyszer a cigányokról. Mintha taxatíve felsorolta volna, kinek van szüksége segítségre… Nekem-nekünk Gyurcsány Ferenc nem bukott politikus. Nem tartom pálfordulásnak, ha valaki belátja és kijavítja hibáját. Mi arra az MSZP-re szavazunk, amely be akarja szedni az adót arra a célra, hogy nekünk jobb legyen. De szavazhatnak rá a vállalkozók is, hiszen adójuk csökkenni fog. Ez meg nekik lesz jó. Hogy mi módon? Segítsen az SZDSZ. Igenis, az az SZDSZ, amely csak az MSZP-től várhatja, hogy programjának egyes részei megvalósuljanak. Egyezzenek ki azzal az MSZP-vel, amelynek szavazói átszavaztak az SZDSZ-re, hogy bejusson a parlamentbe.”

Ugyanez az érvelés egy MSZP-s dokumentumban, a párt hétvégi kongresszusára készült állásfoglalástervezetben, a Gyurcsány Ferenc és Szekeres Imre észkombájn páros szerzőiségével. /7/ „A 11 oldalas, hat részre tagolt dokumentum első szakasza a rendszerváltás óta eltelt időszakot értékeli. A rendszerváltás megteremtette a demokratikus átalakulás jogi és politikai kereteit, de nem jött létre átfogó nemzeti megegyezés a követendő társadalmi és gazdasági modellt illetően. Ebben a hibában a szocialista-liberális koalíciós kormány is elmarasztalható.

Az elmúlt hat évről szólva kiemelik: négy évig a szociális egyensúly megteremtése, míg az azt követő kettőben a gazdaság rendbetétele volt a cél. A dokumentum második szakasza arra mutat rá, hogy Magyarországon emésztő politikai háborúskodás zajlik, aminek egyik legfontosabb oka nem egyszerűen a politikai megosztottságban, hanem a Fidesz stratégiájában keresendő. Nem spórolnak a durva kritikával a szerzők a legnagyobb ellenzéki pártot illetően: politikai vita helyett háború van, a magyar demokrácia fő veszélye ez a logika, amely erőszakos és gyáva, mivel retteg a vereségtől. A dokumentum szerint a radikális szélsőjobbig terjedő Fidesz kocsmai nyelvet használ és így sértegeti a kormány tagjait…

Az állásfoglalás-tervezet hatodik szakasza arra tesz javaslatot, hogy az ország zárja le a politikai háborúskodást. Szakítani kívánnak a nagyot- vagy éppen semmit mondás politikájával”…; ami, mint tudjuk, az MSZP politikai kommunikációs stratégiájában van lefektetve.

A válsággal trükközés

A szakértők szerint Magyarországot szomszédainál mélyebben érinti a válság. A sebezhetőség okai pedig azokban a politikai és gazdasági kockázatokban keresendők, amelyeket a kormány hiteltelensége hívott életre. /9-10/ Barcza György elemző szerint a jelenlegi válság is megmutatta, hogy hazánk nem mozog gazdaságilag azonos pályán a visegrádi országokkal, és a nemzetközi pénzvilág is már a balti államokkal és Bulgáriával azonos, magas kockázatú kategóriában kezel bennünket. Ezzel szemben a Miniszterelnöki Hivatal tájékoztatása szerint a kormány nem kötelezhető az adójogszabályok módosítására minden évben. Az adóegyszerűsítéseket és -csökkentéseket a kormányzat levette a napirendről, a nemzetközi válságra hivatkozva. A kormány adóemelésben gondolkodik, hiszen a házbizottság ülésén kiderült, hogy az energetikai vállalatok terheit növelő úgynevezett Robin Hood-adóról nem mondott le a kabinet.

A helyzet komolyságát jelzi, hogy útmutatót adott ki az Európai Bizottság hétfő délután arról, milyen feltételek biztosításával garantálhatják az európai uniós tagországok, hogy a pénzügyi válság miatt bajba került bankjaiknak tervezett állami támogatásukat Brüsszel gyorsan jóváhagyja. A Európai Bizottság útmutatójában szerepel a támogatáshoz való diszkriminációmentes hozzáférés bármely bajba került bank számára, az állami elkötelezettség időbeni korlátozottsága, világosan célzott és a célra korlátozott intézkedés kidolgozása, a magánszektor "megfelelő arányú" hozzájárulása, a támogatással való visszaélést megakadályozni képes magatartási szabályok, valamint a pénzügyi ágazat egészére vonatkozó szerkezeti utóintézkedések kidolgozása. /11/

A vörös polip

A közpolitikai térben, megelőző vagy megkerülő manőverként és tematizációként elindított polipozás az MSZP-ről szól. Ebben az összefüggésrendszerben a legjellemzőbb történetek a következők.

Toller László gondnokság alá helyezését indítványozza a gyámhivatal. /12/ Ez a polgári aktus és gesztus egy gyalázatos politikai tettet számolna fel, amenyiben az MSZP egy teljesen cselekvőképtelen, öntudat nélküli embert tartott politikai vezető tisztségben eddig, és vett el állami javadalmazást a nevében. (Ahelyett, hogy az MSZP saját kasszáját terhelve, kegyeleti okokból saját szervezetén belül tartotta volna „munkában”.) A két évvel ezelőtti autóbalesete óta kómában fekvő Toller László szocialista politikus gondnokság alá helyezését indítványozta a szekszárdi gyámhivatal a Pécsi Városi Bíróságnál a napokban - közölte a bíróság szóvivője hétfőn. Hajdú István bíró beszámolt arról, hogy a gyámhivatal az elmúlt hónapokban lefolytatott vizsgálata során orvosszakértői véleményt kért a parlamenti képviselő állapotáról, keresetét ennek alapján adta be a bírósághoz. Toller László cselekvőképtelenné nyilvánítását tavaly novemberben, egy névtelen levélíró kérte a pécsi gyámhivataltól. Mivel az önkormányzat elfogultságot jelentett, a közigazgatási hivatal a szekszárdi gyámhivatalt jelölte ki az eljárás lefolytatására.

A Strabag-ügy betekintést enged a tiltott pártfinanszírozás módszertanába - a 2002 óta tartó időszak politikatörténetét is új megvilágításba helyezi. Kiderül, hogy a sztráda- és metróépítések mögött pitiáner üzleti lökdösődés állt, ahol az SZDSZ a Strabag, Medgyessy Péter pedig más (például orosz) lobbicsoportok érdekét képviselte. /13/ A Heti Válasz tényfeltárásában a Strabagot érintő vesztegetési ügyekben hónapok óta vizsgálódó Központi Nyomozó Főügyészség ingerküszöbét: „bekérték szerkesztőségünktől azt az iratcsomót, amely az osztrák építővállalat és a magyar politika feketekasszái közötti - egyelőre feltételezett - pénzáramoltatást dokumentálja. Noha a hitelesség megállapítása a hatóság feladata, annyi bizonyos, hogy az elektronikus formában is rendelkezésünkre álló feljegyzések adatlapján a "szerző" rovatban többnyire Aczél Zoltán neve jelenik meg. Ő képviseli azt az Euro:contact-csoportot, amelynek magyar cégén az utóbbi négy évben 13,5 milliárd forint folyt át "tanácsadási díj" címén. Mindezek ellenére az érintettek hamisítványnak vagy lopott "árunak" nevezték az Euro:contact-papírokat. Némi tartalomelemzés után azonban világossá válik, hogy az iratok csakis olyan bennfentesektől származhatnak, akik ismerték a magyarországi autópálya- és metrótenderek időzítését, a politikai felvilág szereplőit, pénztárnokait - velük alig kimagyarázható gyakoriságú munkakapcsolatot ápoltak -, és "érzékelték" a Strabag győzelmi esélyeit.”

A Zuschlag-per poliposodása folytatódik, amikor Lados István, a Zuschlag-per másodrendű vádlottja a bíró kérdéseire válaszolva alátámasztotta a vádhatóság állítását, mely szerint a civil szervezetek nevében folyó pályázati tevékenységet az elsőrendű vádlott koordinálta, és neki kellett elszámolni a pályázatokon elnyert összegekkel is. /13/ Lados beszámol arról, hogy a pályázatokon elnyert pénzeket a civil szervezetek számláiról különböző magánszámlákra utalták. Lados a magánszámlájára érkezett átutalásokból a nagyobb összegeket átadta Zuschlagnak. Vallomása szerint a kisebb összegekből Zuschlag utasításának megfelelően többek között egy Zanzibárba szervezett utazást fizetett be, amit Zuschlag vett igénybe, valamint Zuschlag közüzemi számláját is kifizette, de volt olyan eset is, hogy mobiltelefont vásárolt az elsőrendű vádlott részére.

Egyébként Baja Ferenc, Baráth Etele, Csiha Judit és Szilvásy György is érintett lehet a Zuschlag János nevéhez köthető büntetőügyben, a per másodrendű vádlottjának csütörtöki bírósági vallomása szerint. Lados István korábban Arató Gergelyre, az oktatási minisztérium államtitkárára tett terhelő vallomást.

„Lados István, aki Zuschlag János személyi titkára volt, délutáni vallomásában egyebek között beszélt arról, hogy Baja Ferenc a 2006-os választásokat megelőzően egy zártkörű alapítványi találkozón gyakorlatilag arra szólította fel őket, hogy minden olyan választókerületből, amelyben indul szocialista képviselőjelölt, nyújtson be pályázatot egy-egy civil szervezet valamilyen általános célra a Táncsics Alapítványhoz (az MSZP pártalapítványához), és az így elnyert pénzeket a szocialista jelöltek kampányára használják fel.” /14-15/

Egy mellékvágányon 255 milliós visszaélés szálai a cigány kisebbségi vezetőig nyúlhatnak. Erre utal, hogy az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökéhez köthető két civil szervezetnél is házkutatást tartottak, és bűncselekményre utaló bizonyítékokat foglaltak le. „Rendkívüli fordulatnak kellene bekövetkeznie ahhoz, hogy Kolompár Orbán ne legyen vádlottja egy 13 millió forintos gazdasági bűncselekménynek” – tudta meg a Magyar Nemzet ügyészségi forrásból. /15/

* * *

1. Lopás 20 ezer forint alatt: a rendőrség lepasszolja a feladatot? MTI/Magyar Nemzet, 2008-10-13 08:09. hirszerzo.hu nyomán

2. Lehallgatni arany. Ezért keverték Csányit a lehallgatási ügybe! - Gyurcsány szerint az OTP elnöke veszélyes. Ablonczy Bálint, 40. szám, 2008.10.02. hetivalasz.hu nyomán

3. A Tisztelet Társaság szakított az MDF-el. 2008. október 8. 12:34:00. MTI, pb.hu nyomán

4. Ma kezdődik a Zuschlag-per. 2008-10-08 08:26:35. MTI-Hírszerző, vg.hu nyomán

5. Gergényi betegségre hivatkozva megússza a felelősségre vonást? MTI. 2008-10-08 08:44. hirszerzo.hu nyomán

6. Mi: MSZP és SZDSZ. Népszabadság, Kartal Zsuzsa, 2008. október 10. nyomán

7. MSZP: a kocsmai hangú Fidesz erőszakos és gyáva, mivel retteg a vereségtől! 2008. október 10. 04:55 STOP nyomán

8. Alkotmányellenes szupertitkos listák? A Kenedi-bizottság szerint szemfényvesztés volt az összes állambiztonsági törvény. Népszabadság, Nyusztay Máté, 2008. október 14. nyomán

9. Sebezhetővé tett a hiteltelenség. Szalontay Mihály, mho.hu nyomán

10. A pénzügyi válság Közép-Európa számára jelenti a legnagyobb veszélyt (2008. október 14. 7 óra 20 perc). MTI, tozsdeforum.hu nyomán

11. A szabályok lehetővé teszik az állami támogatást. 2008.10.14 07:05, MTI, ma.hu nyomán

12. Toller László gondnokság alá helyezését indítványozta a gyámhivatal. 2008. október 13. (MTI) NOL nyomán

13. Aszfaltbetyárok. Végre kiderült, miért buktatták meg Medgyessy Pétert! Bódis András, 8. évfolyam 41. szám, 2008.10.09, hetivalasz.hu nyomán

14. Zuschlag-per: Lados bevalotta az utalásokat. 2008. október 14. 16:48. MTI, hvg.hu nyomán

15. Zuschlag-per: Lados István vallomása. 2008.10.17. MTI, jogiforum.hu nyomán

16. 2008-10-16 19:29. "Zuschlag szidalmazta Szilvásyt, mert későn szólt". hírTV, HavariaPress nyomán

17. Szervezett bűnözők MSZP-je. Álláspont. Torkos Matild mho.hu nyomán

18. 2008-10-15 07:06. Vádlott lehet Kolompár Orbán. hirtv.hu nyomán

 

gondola, cgp
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó