Sarkozy újabb sikerei - Levél Franciaországból (35)
2008. augusztus 20. 12:35
Hosszú tárgyalások után remélhetőleg sikeres eredményt ér el az Európai Unió
Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök vezetésével az orosz-grúziai fegyveres konfliktus megoldásában. Ebben a ritkán ismétlődő esetben az Unió egységesen állt ki és a tagországok egyhangúlag támogatták elhatározásokat.

Ezt a nagy jelentőségű diplomáciai közvetítés Sarkozyn kívül Bernard Kouchner francia külügyminiszter, finn kollégája Alexander Stubb és a Unió külügyi vezetője Javier Solana készítették elő. Moszkva és Tbiliszi közt utazva tárgyalták meg a megegyezést, amelyet mindkét fél hajlandó volt elfogadni.  A végső tárgyaláson a megegyezést azonban Sarkozy hozta létre. Ezek a feltételek a következők:

1. A fegyveres erőszak megszüntetése.

2. A harcok végleges leállítása.

3. Az emberbaráti segélyek szabad szétosztása.

4. A grúz csapatok visszavonása eredeti támaszpontjaikra.

5. Az orosz csapatok visszavonása a harc megkezdése előtti vonalak mögé. A
nemzetközi békebiztosító erők felállításáig orosz békefenntartók tartják
fenn a közbiztonságot.

6. Nemzetközi tárgyalás megindítása Abházia és Dél-Osszétia kérdésében.

A Sarkozy által összeállított feltételek eredetileg csak az első négy pontot
tartalmazták, a két utolsót az oroszok kérésére csatolták.

Az oroszok azóta több ízben megsértették a megegyezést azzal, hogy csapataik
egyre mélyebben hatoltak be Grúzia területére és a harcokat nem szüntették meg véglegesen. De egyes megfigyelők szerint ez csak idő kérdése.

Sarkozy villámgyors intézkedése és az Unió egységes fellépése nagy elismerést váltott ki világszerte, és növelte az Európai Unió és Sarkozy politikai tekintélyét. Franciaország régen nem játszott ilyen fontos szerepet a világpolitika színpadán.

Csütörtökön Bush amerikai elnök utasítására Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter felkereste a Bréganconban nyaraló francia elnököt és az úgynevezett Sarkozy-Medvegyev megegyezésen újabb változásokat eszközöltek.
Ezek szerint nem biztosítják Grúzia jelenlegi területi integritását, csupán függetlenségét és szuverenitását garantálják. Ezzel lehetővé téve a két tartomány függetlenségét vagy Oroszországhoz való csatolását.

Rice amerikai külügyminiszter ezután Grúziába utazott, hogy az új megegyezést Szaakasvili grúz elnökkel aláírassa. Másnap Sarkozy utazott Moszkvába Medvegyev orosz elnökkel tárgyalni. A megegyezést mindkét államfő aláírta. Sarkozy szerint Medvegyev megígérte, hogy az orosz csapatok hétfőn elkezdik kivonulásukat az elfoglalt grúz területekről.  Ez azonban mind máig akadozik.

Sarkozy másik nagyszabású külpolitikai terve, amely a jelenlegi grúz események
miatt némileg háttérbe szorult: a Földközi tengeri Unió.  Ez az elgondolás
magába foglalná a Földközi tenger partján fekvő országokat és az Európai
Unió 27 tagállamát. Ennek a tervnek előzménye az úgynevezett Barcelonai
Processzus, amit 1995-ben hoztak létre az Unió keretében. Ez kisebb keretek
közt állított volna fel egy szabadkereskedelmi zónát, közösen munkálkodtak
volna a Földközi tenger vízszennyezésének megakadályozásában, a terrorizmus
és a bevándorlás ellenőrzésében.  Mivel a tervezett mögött nem állt egy dinamikus, erőskezű vezető, a terv nem valósult meg és azóta nagyjából feledésbe is merült.

Sarkozy a 2007-es elnökválasztási kampányában a tervet a Földközi tengeri
Szövetség néven újraélesztette. Személyesen látogatott el számos arab államba, ahol sikerült vezetőiket - Líbia kivételével - meggyőzni a csatlakozásról. Közben Merkel német kancellár kifogásolta, hogy csak a Földközi tenger melletti uniós országok lehetnek ennek az új csoportnak a tagjai, így Sarközy a tagságot kiterjesztette az egész Európai Unióra, így Magyarországra is. Ezek szerint ez az új csoportosulás 756 millió lakost fog magába foglalni, melynek 25 százaléka, 187 millió ember, az arab államok polgára lesz.

Ez év július 12-én az arab országok vezetői Párizsban találkoztak, ahol arról tárgyaltak, hogy először e helyi problémákat, mint az atommentes Közel-Keletet, Izrael és Irán tagságát, és az Egyesült Nemzetek Izraellel kapcsolatos határozatainak teljesítését kellene megoldani a Földközi tengeri unióhoz való csatlakozás előtt.  Másnap a Sarkozy elnöklete alatt összeülő találkozón, ahol Kadafi és a marokkói király kivételével az összes érdekelt államfő részt vett, Sarkozy meggyőzte az arab államfőket és a jelenlevők egyhangúlag elhatározták az új szervezet megalakítását. A legközelebbi találkozó októberben lesz, ahol a megindulás mikéntjét és a kivitelezés részleteit tárgyalják majd meg.

Sarkozy e hét végén fejezi be  több ízben megszakított szabadságát. Kíváncsian várjuk, hogy a vakációján kipihent energikus elnök milyen új teljesítményekkel fogja felélénkíteni a még nyári tespedésben leledző francia és világ közvéleményt.

Edmund.lazar@orange.fr
Lázár Ödön
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
A két kaszás kijár neki, miután éltének évtizedei alatt annyiszor el akarták kaszálni, és, ha színműveinek hazai, azaz magyarhoni sorsát vesszük alapul, ez évtizedeken át sikerült is.
  • Volt egyszer egy puccs
    Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó