Kemény, velőkig hatoló címmel hevíti vérünket a Népszabadság Hétvége mellékletének címoldala: Horthy és Orbán – ezt sikoltja világgá a lap. A szerző a magyar politikai elemzés lángeszű fenegyereke, a balsajtóban rendszeresített polgári etalon: Debreczeni József.

A parádés nyitány – Legutóbb a parlamentben egyenesen ezt mondta egy szocialista képviselő: "Orbán alól már csak a fehér ló hiányzik" – csak arra jó, hogy a lelkekbe látó Debreczeni kimondhassa: téved a derék MSZP-s. Azért téved ő (ha jól emlékszünk, Mesterházy Attila), mert – na most tessék figyelni:

a fenyegető Orbán-rendszer merőben másnak ígérkezik.

A Horthy-rendszernél rosszabbnak!

Úgy ám, kedves Népszabadság-olvasó!

Ezután következik a gyönyörű okfejtés: a Horthy-világ tulajdonképpen jó világ volt, eltekintve a szörnyű végkifejlet: a háborús katasztrófa, a holokauszt borzalma, a nyilas rémuralom rémségeitől.

Kedves Népszabadság-olvasó, nyugodj meg, a holokausztot nem relativizáljuk, a háború is katasztrófa volt, de – ideje újat tanulni, kedves Népszabadság-olvasó – meg köll különböztetni a Horthy-korszakot és a Horthy-rendszert. Előbbi több gusztustalan dologgal terhes (először is antiszemitizmussal, aztán antikommunizmussal és revizionizmussal, pfuj), ám az utóbbi, mármint maga a rendszer, igazán decens történelmi fejlemény vala.

Mert a Horthy-rendszer, az igen! Az egy pöpec parlamentarizmus volt, és bár Horthyt émelyítő személyi kultusz övezte, azért rendszerének csak egy súlyos hibája volt: a szűk és torz választójog.

Na és most tessék figyelni!

Bizony, az a nagy helyzet, kedves bal- és jobboldali barátaim, hogy Orbán Viktor nem Horthy Miklós politikai örököse, hanem a parlamentarizmussal szembeforduló Gömbösé és Imrédyé! Természetesen régóta semmi köze a konzervatív liberális Bethlen Istvánhoz, és nincs már köze (hiába avatott neki szobrot!) Tisza Istvánhoz sem. Ezek ugyanis nemhogy parlamentáris politikusok voltak, hanem a parlamentarizmus megrögzött hívei.

Ezek után, népnevelő célzattal, igazi eredeti Tisza- meg Bethlen-idézeteket olvashat a derék baloldali Népszabadság-olvasó, aztán valóságos tigrisbukfenc következik. A jóravaló baloldali Népszabadság-olvasónak azon kell meghökkennie, hogy az 1939. májusi országgyűlési választásokon a gyors demokratikus jogkiterjesztés az adott politikai konstellációban nem a baloldal javát szolgálta, hanem a jobboldali szélsőséget hozta helyzetbe: a nyilasok és hasonszőrű társaik hirtelen 49 mandátumot (csaknem 20 százalékot) szereztek.

A történelmi „nóvum” okozta sokk leküzdésére Debreczeni gyorsan prizniceli a derék Népszabadság-olvasót: Ma természetesen nincs mód revízió alá vonni az általános választójogot. A népszavazás szerepéről azonban – amely felelőtlenül alkalmazva láthatóan alkalmas a parlamentáris kormányzás szétverésére - volna okunk gondolkodni.

Ezek után Debreczeni összeollóz vagy fél tucat Orbán-idézetet, megfejeli némi Stumpffal, majd az egész koktélt eladja mint a demokráciára leselkedő orbáni végveszélyt. Hosszas idézgetés helyett csak a fenyegető orbáni diktatúra esszenciáját adjuk:

Orbán által uralt, kétharmados országgyűlési többségű kormánypárt, átszabott Alkotmánybíróság, megerősített hatalmú köztársasági elnök, átírt népszavazási törvény, a mindig aktuális helyzethez igazítható választójog, és végül – jesszusom! – új médiatörvény, totálisan uralt közmédiával és jól megrendszabályozott privát sajtóval.

Hát nagyjából így fog kinézni a magyar világvége, ahogyan azt váteszünk, Debreczeni József elénk tárja.

A mű, amelytől minden jóakaratú Népszabadság-olvasónak illenék azonnal bétsinálni, és rohanni leszavazni az MSZP-re a Szonda Ipsosnál vagy bárhol másutt, de legalábbis naponta egyszer Felcsút felé fordulva fennhangon megátkozni Orbán Viktort, nos ez a mű háromszor olyan hosszú, mint például a bibliai Jónás könyve. Ebből is látható, hogy vannak lelkes amatőrök és vannak vérprofik, utóbbiak közül is kiemelkedik irányt mutató bölcsességével Debreczeni József.

Hogy éreztessük a magyarság sorskérdései iránt mélyen elkötelezett, nemes lelkű közíró Debreczeni erkölcsi magaslatát, idehozzuk a befejezést is: …az már igazán csak nüánsznyi különbség, hogy Horthy a maga módján ráadásul még kiszámítható úriember is volt...

Mielőtt letennénk a klaviatúrát, nem állhatjuk meg azt a mondatot is beidézni, amelyik megítélésünk szerint mindennél ékesebben tárja föl a Debreczeni-stílust: A Fidesz vezérének azonban – bár titkon talán szeretné – aligha van köze Horthyhoz.

Hát nem gyönyörű? …bár titkon talán…

Ez a mondat annyira példás, hogy a magunk módján megpróbáljuk utánozni, bár töredelmesen beismerjük a Kende Péter-i hatást is:

Erősen tartja magát a fővárosi pletyka, miszerint Debreczeni József a Gyurcsány-könyvért nemcsak a kiadótól kapott tízmillió forintot, hanem a „más forrásokból” még harmincmilliót. Azért sikerült olyanra Az új miniszterelnök.

Na, ezzel menjen bíróságra Debreczeni József.