Köztünk maradjon, a magunk módján kedveljük Fodor Gábort. Tán meg sem tudjuk mondani, miért; ahogyan a Fideszből kilépett, az bizony magyarázatra szorul hovatovább 15 éve (ugye, milyen sok?). Amit a Horn-kormány oktatási minisztereként produkált, az cirka nulla. Teltek-múltak az évek, és gyanúsan szerette, szereti a balliberális sajtó. Újabb miniszteri produkciója alig fényesebb az oktatási tárcavezetőinél, de a zöldminisztériumban legalább kedvelhető vezetőnek számított, aki mégsem úgy mozog a szférában, mint elefánt a porcelánboltban.

Szóval ha mégiscsak definiálnunk kellene, mit szeretünk Fodor Gáborban, akkor talán azt mondhatjuk, hogy ő még mindig valami be nem váltott bónusz. Talán az utolsó a rendszerváltozás nemzedékéből. Még hihetjük, hogy Fodorban valóban megtalálható valami a ’90-es álmokból, hogy lesz itt még korrekt hatalom, méltányos mérték és emberi hang.

Javára írhatjuk talán, hogy nem törtetett azért az SZDSZ-elnöki stallumért. Kulturáltan veszített; és talán kulturáltan tud győzni is.

Van azonban néhány bökkenő. Nézzünk körül kissé az SZDSZ háza táján, fölelevenítve az újabb kori hazai pártélet némely fejezeteit.

Ha áttekintjük az SZDSZ most választott vezérkarát, fontos megfigyeléseket tehetünk.

Az Országos Ügyvivői Testület tagjai: Béki Gabriella, Csőzik László, Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Gulyás József, Gusztos Péter, Horn Gábor, John Emese, Kóka János, Szent-Iványi István, Világosi Gábor és Wittinghoff Tamás.

Fussuk át a húsztagú Országos Tanács névsorát: Bálint György, Bőhm András, Csécsei Béla, Dióssy Gábor, Gerencsér Balázs, Haller Ildikó Anna, Hankó Faragó Miklós, Jüttner Csaba, Kovács Kálmán, Lakos Imre, Léderer András, Magyar Levente, Merker Dávid, Skaliczky Andrea, Szász Domokos, Takács Flóra, Török Gusztáv Andor, Vámos József, Velkey Gábor és Weinek Leonárd.

És következzék a frakció: Béki Gabriella, Bőhm András, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Geberle Erzsébet, Gegesy Ferenc, Gulyás József, Gusztos Péter, Hankó Faragó Miklós, Horn Gábor, Kóka János, Kuncze Gábor, Lakos Imre, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Pető Iván, Sándor Klára, Velkey Gábor, Világosi Gábor.

Két nagyon fontos momentum szembeötlő. Egyfelől a párt gyakorlatilag nincs. Ezt abból szűrhetjük le, hogy afféle gittegyletek vezetői is bejuthattak a grémiumokba, mégpedig szép számmal. A most „hitelesen” összelapátolt hatszázvalahány küldött jelentős hányada valójában nem működő helyi szervezeteket képvisel, illetve jó esetben asztaltársaságokat. Komoly, erős SZDSZ-szervezet alig-alig található az országban. Az SZDSZ nem valódi erő – Potyemkin párt.

A másik tény megerősíti a potyemkinságot. A párt legerősebb emberei, Kuncze Gábor és Pető Iván – nincsenek sehol. Frakciótisztségeikről is lemondtak már régen, a patkóban a karzat alá kérték magukat, az utolsó utáni sorba, annyira hátra, hogy helyük még a totálképeken sem vehető ki. Márpedig a pártot ők sokkal inkább uralják, mint az elnök, lett légyen az bárki.

A potyemkinság fontos eleme, hogy a húsztagú frakció negyven százaléka nem visel párttisztséget! Nyolc SZDSZ-képviselő finoman szólva lazán kötődik a mostani pártvezetéshez. És ebben a nyolcban található Kunczén és Petőn kívül Magyar Bálint és Molnár Lajos is…

Jut eszünkbe, emlékszik még valaki bizonyos Horváth Ágnesre? Vajon melyik párt embere volt ő a miniszteri bársonyszékben? És hol van most az a fontos személyiség, aki miatt felbomlott a koalíció? Nem hazug itt minden?

A helyzet erősen hasonlít Tölgyessy Péter elnökségére. Persze akkor még tömegpárt volt az SZDSZ, de az informális hatalom urai gyorsan és hatásosan szabotálták Tölgyessyt meg azt, amit ő akart.

A következő hetekben Fodor Gábor sorsa is eldől. Most a támogatói a párt megmentésével (fellengzősen: felvirágoztatásával) bízták meg, de a lényeget illető tárgyalások és döntések még hátravannak.

Fodor Gábornak a következő problématömeget kell(ene) kezelnie. A párt szürke eminenciásainak igényeit összeegyeztetni a párttagság reményeivel, továbbá az MSZP elvárásait az SZDSZ korábbi ígéreteivel.

Fodor szeretné megnagyobbítani a játékterét, ezért próbál az ellenzékkel is szót érteni. Ezen a vonalon azonban nemcsak a saját pártjának érdekeit, céljait és reményeit kellene érvényesítenie, hanem olyasmiket kellene mondania, amit SZDSZ-vezető már többé hitelesen nem mondhat. Tisztességesen kellene beszélnie Orbán Viktorról, a Fideszről, no meg az MDF-ről is – ezzel azonban lemenne a baloldali média térképéről, azaz lenullázná önmagát is, a pártját is a sajtóban.

Fodor torkán ott a kés. A KDNP 1995–97-es sorsából tudjuk, a frakció erősebb a pártnál. Ha Fodor sokat egyénieskedik, hamar azon veheti észre magát, hogy volt frakció, nincs frakció – ezzel viszont elveszítené a pártot is, amelyet elnököl. Tanácsos feleleveníteni Giczy György pályafutását.

Mivel az SZDSZ (egyébként az MSZP-hez hasonlóan) nem a tagság akaratának artikulálásával foglalkozó párt, Fodor Gábornak rövidesen választania kell: vagy belehajtja fejét a szürke eminenciások igájába, vagy olyan háborút indít az SZDSZ-t felhasználó árnyékfigurák ellen, amelynek végén Tölgyessy Péter reinkarnációjának érezheti magát.

Lehet, hogy Fodor Gáboron is beigazolódik a Miatyánk fintora: egyszer az Úr megengedi neki, hogy az ő akarata valósuljon meg – és ezzel nagy bajt hoz a saját fejére.

Nem lennénk meglepve, ha pár hét múlva visszasírná Fodor Gábor azokat az időket, amikor még Kóka János volt a pártelnök…