Közéleti személyek tiltakoznak: Állítsák le a nemzeti vagyon gátlástalan kiárusítását!
Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2008. június 3-ra nyilvános árverést tervez, amelynek során a nemzeti vagyonba tartozó társaságok részesedéseit értékesítené. A nemzeti vagyon értékesítésére vonatkozó bármilyen érdemi döntéssel meg kell várni az Alkotmánybíróság határozatát.
2008. május 30. 09:46

Ugyanakkor felhívjuk a nemzeti vagyon értékesítésére felruházott személyek és szervezetek, elsősorban a kormány figyelmét arra az alkotmányos alaptételre, amely szerint az állam tulajdona a nemzet vagyona, így valamennyiünk politikai alapjoga, hogy a nemzet vagyonának sorsába beleszólásunk legyen.
A kormány és a hajdani koalíciós parlamenti többség ezt a jogot a vagyontörvény tavaly szeptemberi elfogadásával megvonta a nemzet polgáraitól. A tulajdonosi joggyakorló szervezet ráadásul a vagyongazdálkodás középtávú stratégiáját sem hozta nyilvánosságra, így az állampolgárok még az értékesítés indokait sem ismerik.
Mindemellett a ma már a lakosság alig pár százaléka által támogatott kisebbségi kormány, illetve az általa irányított Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a bevezetőben említetteken túlmenően is folytatja a nemzeti vagyon elherdálásának gyakorlatát. Teszi ezt ráadásul olyan módon, amellyel kapcsolatos visszaélések lehetőségei a lakás-árverések kapcsán rég ismertek az ország polgárai előtt.
Méltatlannak tartjuk mind az értékesítésre való meghívás kikiáltó hangnemét, mind az értékesítés módszerét. A legdurvábban etikátlannak, egyenesen a joggal való visszaélésnek azonban az értékesítés tényét gondoljuk, különös tekintettel arra, hogy nyolc hónapja az Alkotmánybíróság előtt fekszik a vagyontörvényt kifogásoló beadvány. A tisztesség azt kívánná, hogy a kormány és a Vagyonkezelő az értékesítéssel bevárja az Alkotmánybíróság állásfoglalását.
A kormány azt állítja, hogy „a magyarországi privatizáció történetében először kerül sor ilyen nagy számban állami tulajdonú társasági részesedések árverés útján történő értékesítésére.” Mi fontosabbnak tartjuk, amit a közvélemény-kutatások, és a parlamenti fejlemények bizonyítanak: a magyarországi demokrácia történetében még soha ilyen nagy mértékben nem fordult el a társadalom a kormányától, mint ma.
Ezért kérjük mind a kormányt, mind a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. döntéshozóit, hogy tanúsítsanak önmérsékletet a nemzeti vagyonnal kapcsolatos rendelkezési jog gyakorlásakor. Állítsák le a nemzeti vagyon gátlástalan kiárusítását! A nemzeti vagyon értékesítésére vonatkozó bármilyen érdemi döntéssel meg kell várni az Alkotmánybíróság határozatát, valamint azt, hogy a Magyar Köztársaság ismét rendelkezzen a társadalom többsége által elfogadott és támogatott, hiteles, a parlamenti többséget maga mögött tudó kormánnyal.
Budapest, 2008. május 28.
1. Ács Margit író, szerkesztő
2. Ács Sándorné, agrármérnök
3.
4. Bagi Béla, országgyűlési képviselő
5. Bencsik János, Tatabánya polgármestere
6. Bencze Izabella, jogász
7. Czakó Gábor, író
8. Dux László, egyetemi tanár
9. Egedy Gergely, főiskolai tanár
10. Elek István, közíró
11. Ertsey Attila, építész
12. Farkas Ádám, képzőművész
13. Gáspár Csaba László, filozófus, egyetemi oktató
14. Gulyás János, filmrendező
15. György Lajos, tudományos tanácsadó
16. Kajner Péter, közgazdász
17. Kelemen András, országgyűlési képviselő
18. Kollár István, egyetemi tanár
19. Krizsán András építész
20. Lányi András, egyetemi oktató
21. Lovas Rezső, fizikus, akadémikus
22. Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke
23. Mádl Ferenc, volt köztársasági elnök
24. Márai Géza, ny.tanár, agrármérnök
25. Mellár Tamás, egyetemi tanár
26. Molnár Oszkár parlamenti képviselő, Edelény polgármestere
27. Osskó Judit építész, újságíró
28. Ö. Kovács József, történész, egyetemi oktató
29. Pákozdi Imre, villamosmérnök
30. Porogi András, tanár
31. Schneller István, építészmérnök, egyetemi tanár
32. Sipos József történész, egyetemi docens
33. Vajna Zoltán, akadémikus
34. Varga Géza agrármenedzser
35. Varga Zoltán, biológus, egyetemi tanár
36. Zlinszky János, egyetemi tanár, volt alkotmánybíró
gondola
Címkék:
- ajánlatunk
- Gyurcsányék "elhagyott robbanó böröndje" - leállt a Malév
- Ausztriában is mentősáv
- Európa is a fagy szorításában
- A közös Európa eszménye - ugyan már, Miniszter Úr!
- 1 millió 238 ezer magyar él Romániában
- Szükség van nemzeti légitársaságra
- Magyar Filmművészek Szövetsége: érvényesíteni akarjuk a "szakmai értékrendet"
- "A cél, hogy mindenkit megvédjünk"
- Jövedelempótlékkal kompenzálhatják a kismamákat
- Meghosszabbították a jelentkezési határidőt
- A 4K! nem támogatja a "Békamenetet"
- Jöttek, mentek, maradtak - A legnagyobb trauma az MSZP-t érte
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- Gyurcsány elvette a táblát...
- A "Dohányon vett kapitány" - Bokros "igazi konzervatív" kritikája
- Liptai Claudiát elrabolták
- Az unió talán nem is európai
- Billary Klinton levele Magyarországhoz
- Kit képvisel az Európai Unióban Bokros Lajos?
- Gyurcsány száműzne
- Hová menjen Göncz Kinga?
- Alkotmány- és plágiumvadászok
napi abszurd
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Liptai Claudiát elrabolták
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- VV Verát tízmilliós pornós szerződés várja kint
- Gyurcsány száműzne
- Halottasbicikli eladó!
- A "Dohányon vett kapitány" - Bokros "igazi konzervatív" kritikája
megmondó
Két nap óta reggeltől estig a Klábrédiót hallgatom. Különösen tetszik, hogy csak független szakértőket szólaltatnak meg.
- Bokros Lajos pakkolA 2010-es választások idején az akkori MDF miniszterelnök-jelöltjeként azzal sokkolta a polgárokat, hogy pakkjából salsa-táncosnőket bontott ki.
- Áttört a korrupciófrontHiába telt már el tizenhat év: a suskus, a mutyi napvilágra kerül. A korrupt politikus lelepleződik akkor is, ha az ügyészség már nem tud vele mit kezdeni.
- Rendteremtés a múltbanGondoljon bele a dolgok rendjébe, s rájön, az egyetlen dolog amit alakíthatunk: a múlt.
- Incze László arca kapcsolataink visszapillantó tükrében (1.)Azt is tudtuk, hogy a hamis dogmákra alapozott iskolai történelemoktatással torkig van.















