„Demokraták nélküli demokrácia” – mondja Hankiss Elemér az Inforádióban.

Féligazság, de ötszáz éves.

Magyarországon az építő középosztályt időről időre lenyomták a felélő úri és cselédrétegek.

A XX. század középső évtizedeiben ez az építő középosztály akkora sebet kapott, amekkorát előtte csak a törökvilágban.

Az 1938–48 közötti évtizedben szinte mindenkit, aki a maga erejéből, alkotó életvitel révén akart előbbre jutni, kisemmiztek. Akinek volt valamije, az retteghetett. Néhány röpke év leforgása alatt kiforgatták vagyonukból a zsidókat, a földbirtokosokat – kezdve a nagybirtoktól le egészen a kulákig – a svábokat, a kistulajdonosokat.

Hatalmas, államilag szervezett és támogatott rablás folyt előbb a horogkereszt, azután a vörös csillag árnyékában. A kisemmizettek javaiból – elsősorban a hatalom megszerzése révén – megszületett a pártállam, élén a pártelittel, amelyet Orwell „Belső Párt” néven definiál.

Ne feledjük, létezett a „Külső Párt” is! A nagy rablások farvizén a kis rablások és a kis rablók százezrei. Akik részt vettek az elhajtott zsidók ingóságainak felprédálásában, később a kastélyok kifosztásában, aztán a kitelepítettek vagyonával bántak el, és – nem végül, hanem mindenekelőtt! – beültek a készbe.

Nevén nevezve ez utóbbi gyakorlatot, így kell hívnunk: rablás.

A magyar XX. század a rablások évszázada volt. Erre a rablókorszakra próbálta rácsapni az ajtót Orbán Viktor, de nem sikerült neki. 2002-ben visszajött az egész.

A nagy rablók a kis rablók segítségével demokratikusan győztek, visszavették a kormányt. És most Hankiss Elemér okosan mondhatja: „Demokraták nélküli demokrácia”.

A 19 ezer forintok meg 50 százalékok meg 13. havi juttatások ígéretének erejével szemben ismét kevésnek bizonyult a szorgalmas munka üdvözítő erejébe vetett hit. Többet ért sok választónak az azonnali néhány ezer forint, illetve a remény, hogy a szocialisták visszatértével visszatér a rutinszerű adócsalások, a zsebbe fizetések, a mutyi, a fusi kora.

A magyar választók kis többséggel a leépülésre, a folytatható rablásra szavaztak 2002-ben.

Csakhogy a dolog rendje szerint alul vannak a kis rablók, felül a nagyok. És a történelem kiforogta magát. Mostanra már a Gyurcsány rt. kormányoz, és kiderül, hogy minden mindennel összefügg. Ismét látszik a Tocsik-ügy, az MSZP-t Kulcsár Attila koccintós partnerének a felesége irányítja és a többi.

Amit rendszerváltozásnak hittünk, a mostani kormány felől nézvést csak egy újabb – hatalmas – rablássorozat.

A neve: privatizáció.

És persze törvényes a végtelenségig.

Amint törvényes volt az államosítás, előtte a zsidóüldözés, a svábok kitelepítése meg a többieké.

Ebben az országban minden gazságra alkotnak törvényt. A nagy rablók.

De azért Hankiss téved is. Mert ez még mindig csak az ország fele. Igaz, a nagyobbik fele. De ez a fele igencsak fogyóban van, azt semmi sem bizonyítja jobban, mint hogy az SZDSZ már kimenekült, és az MSZP szavazóbázisa is ébredezik.

Ezért lett ilyen a legújabb Gyurcsány-kormány. Akik nyakig vannak az egészben, most már kénytelenek a rivaldafénybe jönni. Hovatovább elfogynak a strómanok, foszladozik a belső bizalmi háló a vörös camorrában. Az MSZP politikus vezetői kezdik észrevenni, kígyót melengettek a keblükön. S egyre többen dobnák el a virgonccá vált hüllőt.

Május elseje örömére nevén nevezzük azt is, ami most folyik: osztályharc ez, a javából. A rendszerváltozás haszonélvezői próbálják megvédeni szerzett anyagi és helyzeti előnyüket, a nagy hamiskártyás játék révén kifosztottakkal szemben. Kevesen vannak, de roppant szervezettek, ráadásul kezükben az államhatalom.

Azért nem akarnak új választást, mert aki időt nyer, életet nyer. Remélik, 2010-ig vissza tudják vásárolni a misera plebs szavazatait, mert ha nem, akkor kénytelenek lesznek saját pénzből védelmezni rablott jószágaikat, simlisen jussolt előnyeiket.

Profi osztályharcosok vannak kormányon, nem adják olcsón a hatalmat. Az államhatalom azért kell nekik, hogy a magántulajdon jogán élvezett hatalmukat megóvhassák. Más szavakkal: hogy törvény védje az erkölcstelenséget.