Gyorsfénykép: 739 küldöttet vártak az SZDSZ április 27-ei kongresszusára, a nyitásra 466-an érkeztek meg. Végül 519-en szavaztak (ha hihetünk a hivatalos adatoknak), közülük 434-en a válásra az MSZP-től.

A szakításra szavazott az elvben jogosultaknak 58,7 százaléka, magyarán az állítólag létező SZDSZ-nek alig több, mint a fele. Elhullt a nagy politizálásban az SZDSZ küldötteinek 30 százaléka, azaz a párt mandátummal rendelkező tagjainak a majdnem egyharmada. Ebből nem túlzás arra következtetni, hogy a párttagságnak (legalább) a fele csupán papíron létezik. Ha az SZDSZ őszinte akarna lenni, először is rovancsot tartana.

Az „elsöprő többségű” kilépési szándék értékét akkor kaphatjuk meg igazán, ha felidézzük a hivatalos tudósítást: a koalíciós szakítással kapcsolatban több vezető szabad demokrata politikus, köztük Kóka János pártelnök is hangsúlyozta, hogy nem szeretnék, ha előrehozott választásokat kellene tartani. Hogy kerek legyen a történet, Nyakó MSZP-szóvivő ezt mondta: az SZDSZ ma is az MSZP partnere és minden bizonnyal az lesz a jövőben is, ezt nem befolyásolja, hogy a két párt kormányon belül vagy kívül működik együtt.

Bejelentették: Gyurcsány részt vesz a 28-ai SZDSZ-frakcióülésen, Kóka pedig egy héttel később az MSZP-én.

Magyarán színház az egész szoclib világ, és színész benne minden férfi és nő. Pontosabban szólva: ripacs, politikai ripacs.

Szépen körvonalazódik, hogy mire megy ki a játék. Az SZDSZ lesz az ellenzék, az MSZP a kormány, és ők ketten ki akarják tölteni a politikai teret. A sajtónak az lesz a feladata a következő két évben, hogy azt hitesse el a választókkal, hogy ebből a kettőből lehet (érdemes) választani.

A fősodratú média számára ez ígéretes játék lesz, ugyanis változatlanul ők maradnak a kormányzat azon kliensei, akik biztosan számíthatnak a százmilliós apanázsokra. A balsajtón gyönyör fog elömleni az új helyzetben, erre mérget vehetünk.

Ha már pénzről van szó, ne felejtsük följegyezni a naptárba, hogy mostantól érdemes lesz figyelni, hány SZDSZ-szinekúrát fog fölszámolni a kormány és kikét. Világos üzenet lesz az is.

Hogy valójában nem 27-én dőlt el a dolog, azt szépen bizonyítja Horn Gábornak a neten 26-án közzétett írása, Az SZDSZ ellenzéki korszaka elé címmel. Ebben kinevezi a pártját a magyar nyugatosodás és modernizáció következetes hajtóerejének, egyben büszke a belső pluralizmusra. Kicsit később célként jelöli meg, hogy az SZDSZ-nek professzionális párttá kell válnia, egyszersmind véget kell vetnie a „malioid jelenségeknek” – nesze neked, pluralizmus, nesze neked, húszévi amatőrködés.

Természetesen beszélt a kongresszuson Kóka pártelnök is. Tőle megtudtuk, hogy 3-4 esélyes pártelnökjelölt is indul az SZDSZ-tisztújításon, és hogy ez a demokrácia győzelme lészen. Hogy csalás miatt kell újrázni, az nem került szóba.

Ismét bejelentkezett elnöknek Fodor Gábor is. Így szólt: Jöjjenek a jobboldali liberálisok, a szociálliberálisok, a zöld liberálisok az SZDSZ-be! Legyünk befogadó, nyitott párt, amelynek vezetői képviselik és egyesítik az irányzatokat. Legyünk újra nyitott párt, mert minél többen találják meg nálunk a helyük, minél többen tudnak velünk azonosulni, annál erősebbek, annál sikeresebbek vagyunk.

Tehát Fodor egy ellen-Fideszt ígér, nagy, széles gyűjtőpártot. Ha ilyesmire vágyik, talán nem kellett volna kilépni a Fideszből 1993-ban.

Kissé hamiskás a Fodor szózat, mert ezt is leszögezte: Ne legyenek illúzióink: a magyar demokrácia mai állapotában bármely párt elsöprő, kétharmados győzelme súlyos, visszavonhatatlan károkat okozna Magyarországnak. Ilyet gyakorló politikus nem mondhat, pláne nem pártelnök(i igényű vezető). Ugyanis nem kevesebbet állít, mint hogy ő és a pártja nagy országgyűlési győzelme súlyos károkat okozna az országnak. Ha így áll a helyzet, nem kellene politizálni.

Ám Fodor elnökjelölt nem érte be ennyivel, még rátett egy lapáttal. Leszögezte, fordulat kell, és a fordulat azt jelenti, hogy új szereplők csinálnak új politikát. És ehhez önmagát ajánlja, mint új szereplőt, aki „csinál”, mégpedig „új politikát”, ami, mint láttuk, afféle néppárti SZDSZ.

Korosztályom egyik nagy politikai csalódása hajdani demokratikus ellenzék elzüllése, korrumpálódása, politikai prostituálódása. Eddig csupán sajnáltam érte a hajdan annyira tisztelt ellenzékieket, de mostantól úgy látom, végképpen el készülnek játszani a szellemi becsületük utolsó morzsáit is.

Amit látni fogunk, az nem más, mint egy régi színielőadás repríze. Ugyanezt akarták eladni az országnak 1988–90-ben is. Hogy azt higgye a nép, két kormányképes erő van: a kommunisták és ők, a liberálisok. Akkor a túlzott radikalizmusukon csúsztak el, a nép a kevésbé agresszív MDF-et választotta.

Most adnak maguknak két évet rá, hogy elhitessék minél több választóval: vagy az MSZP vagy az SZDSZ.

Most is mellettük áll a média, ahogy akkor.

És most sem képeznek valós alternatívát, ahogy akkor sem.

A nagy színielődás megkezdődik, a nagyérdemű ezt lesz kénytelen nézni a következő hónapokban.

De mielőtt elrévülnénk a bűvészmutatványokon, ne felejtsük el Fodor Gábor kongresszusi hangütését tegnapról: Azért kell változtatnunk, mert a kialakult helyzet nem szolgálja az ország érdekét. Köszönő viszonyban sincs azzal. Az országnak megvalósítható, a fejlődést szolgáló programra van szüksége, nem pedig fejetlenségre. Az országnak stabil, tevékeny kormányra van szüksége, nem pedig bizonytalan, gúzsba kötött kisebbségi kormányzásra. (…) Az országnak eredményes koalíciós kormány kell.

Később ő maga fejtette ki magáról, hogy büszke a miniszteri ténykedésére, és arra hivatkozva kéri a szavazatokat a pártelnöki tisztséghez.

Szóval a kialakult helyzet köszönő viszonyban sincsen az ország érdekével, fejetlenség van, stabil koalíciós kormány kell, és a fejlődést szolgáló program.

És ebből a mostani SZDSZ azt a következtetést vonta le, hogy kilép a koalícióból, de kívülről támogatja a kormányt. Néppárt lesz, amely hallani sem akar előrehozott választásról.

Ez lenne a szürkeállomány pártja? Nem inkább a kivasalt agytekervények pártjának kellene hívni?