A múlt csütörtökön közölték a lapok annak a 140 közéleti személyiségnek a felhívását a szocialista párthoz  és a kormánypárti képviselőkhöz, akik a társadalombiztosítási törvénytervezet közelgő végszavazása előtt még egy kétségbeesett kísérletet tettek, hogy jobb belátásra bírják a címzetteket.

Baloldaliak, liberálisok, környezetvédők, civil szervezeti aktivisták, művészek, tudósok arra kérték a kormánypárti döntéshozókat, hogy „ne bontsák fel az egységes társadalombiztosítási rendszert, utasítsák el a parlament előtt fekvő társadalombiztosítási reformtervezetet”.

Az aláírók, Ferge Zsuzsa, Havas Gábor, Borbély Szilárd, Krausz Tamás, Kóczé Angéla, Sinkó Eszter, Schiffer András, Forgács Zsuzsa, ef Zámbó István, Sükösd Miklós, Vajnai Attila, Jávor Benedek és a többiek azzal érveltek, nincs garancia arra, hogy „a kiegészítő magánbiztosítások függvényében a társadalom ne szakadjon ketté”. A kormány csak formálisan vett részt a társadalmi vitában. A társadalom rég nem látott összhangban és erővel utasítja el a tervet. A nép szolgálatának erkölcse, amelyre fölesküdtek, arra kötelezi őket, hogy kezdjék újra a párbeszédet a közvéleménnyel.  Ne „antidemokratikus, minden baloldali elvet megtagadó döntést hozzanak”.

A parlamenti szavazás napjára megérkezett a válasz.

Nem a címzettektől, hanem másik százegynéhány, magát szintén baloldalinak, liberálisnak, ritka kivételképpen konzervatívnak, legjellemzőbben pedig baloldali liberálisnak nevező neves értelmiségitől.

Almási Miklós, Antal László, Bauer Tamás, Békesi László, Bokros Lajos, Csillag István, Debreczeni József, Donáth Ferenc, Dornbach Alajos, Gábor György, Heller Ágnes, Jancsó Miklós, Kis János, Kőszeg Ferenc, Ladányi János, Ludassy Mária, Ormos Mária, Radnóti Sándor, Rainer M. János, Ranschburg Jenő, Sárközy Tamás és a többiek szerint az előző levél aláírói magukat is és a közvéleményt is becsapják.

Annak a rendszernek a pártjára állnak, amely az egészségügy válságának okozója. Miközben maguk is elismerik, hogy az egészségügy "borzalmas állapotban" van ,  szembeszegülnek annak az intézményrendszernek az átalakításával, amely évtizedek óta újratermeli ezeket az állapotokat.

Furcsa egy válasz.

Már miért jelentené a változtatásáról szóló egy bizonyos tervezet elutasítása, hogy a rendszer változatlanságát pártolják? Hiszen fehéren feketén leszögezték, hogy ők is szükségesnek tekintik a reformálását.

És ugyan mi igazolja, hogy az egészségügy válságának az az oka, hogy egységes a társadalombiztosítási rendszerünk - és ezért a bajai csak a felbontása révén orvosolhatók?

Az ember csodálkozva olvassa, hogy képesek ilyen igénytelenül, ilyen átlátszó demagógiával érvelni a szerzők és aláírók. Ha már vették a fáradságot, hogy az utolsó pillanatban segítségül siessenek a kormánypárti képviselőknek - hadd szavazzák csak meg nyugodt lelkiismerettel azt a tervezetet, ami ellentétes a választás előtti programjukkal; s az érdekképviseleti és a szakmai szervezetek egységes ellenállásával találkozik; és mellesleg a közvélemény-kutatások szerint a polgárok túlnyomó többsége is elutasítja -, akkor legalább tisztességesen érvelnének. Ne hamisítanák meg ilyen feltűnően a vitapartnereik álláspontját.

Micsoda eljárás ez?

Nem mintha olyan sok múlott volna rajta. Mikor leteszem a pontot a sor végén, már ismert tény, hogy meg sem rezzent a léc. Egyetlen kormánypárti képviselő nem volt, akinek feltámadt volna a lelkiismerete. Vagy ha feltámadt is, ne nyomta volna el abban a minutumban.

Akik szavaztak közülük, mindannyian megszavazták a társadalombiztosítási rendszer felbontásának, a pénztár részleges privatizálásának tervezetét.

Azt hiszem, fölösleges volt a válaszlevél aláíróinak igyekezete. E nélkül is átment volna.

Haszontalannak persze mégsem nevezném. Levelüknek köszönhetően kissé még kontúrosabb lett a képünk róluk.