Újra Nemzeti Park lesz az Őrség
2007. februárjától az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságot egy máig magyarázhatatlan kormányrendelet beolvasztotta a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóságba. „Örömmel nyugtázzuk, hogy a szakmai szempontok végül is gyorsan átírják a korábbi kormányzati álláspontot, és 2008 áprilisától ismét önálló Nemzeti Parkként ismerik el."
2007. december 6. 13:23

- Mi, a térségért felelősséget érző helyi döntéshozók örömmel nyugtázzuk, hogy a szakmai szempontok végül is gyorsan átírják a korábbi kormányzati álláspontot, és 2008 áprilisától ismét önálló Nemzeti Parkként ismerik el az Őrséget. E döntés lehetővé teszi a 2002-ben megkezdett szakmai munka töretlen folytatását, féltve őrzött természeti értékeink tudatos védelmét, fejlesztését" - szögezi le a közleményben Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke.

Kovács Ferenc felidézi: Vas megye délnyugati sarkában találjuk ezt az erdőkkel, ligetekkel szabdalt gyönyörű tájat, ahová a honfoglaló magyarok a nyugati kapu védelmére őrállókat telepítettek. Innen a táj neve: Őrség. A természeti értékek, az egyedi flóra és fauna mellett kiemelkedő néprajzi, kultúrtörténeti értékeket hordoz a táj.  A megye e természeti, kultúrtörténeti kincse a helyiek kezdeményezésére öt esztendővel ezelőtt a hazai természetvédelem legmagasabb fokára helyeződött azzal, hogy elnyerte a Nemzeti Park státust. Ezzel az ország legfiatalabb, s egyben legkisebb területű, ám értékeiben sajátosan egyedi Nemzeti Parkja jött létre.

A Vas Megyei Közgyűlés elnöke emlékeztet: az Őrségi Nemzeti Park magába foglalja az Őrséget, a Vendvidéket, a Rába folyó szabályozatlan völgyét, (a Belső-Őrséget,) Szentgyörgyvölgy környékét. Összesen 44 település határát öleli fel, közel 44.000 hektáron. Hozzátartoznak a Kőszegi és a Ság-hegyi tájvédelmi körzetek is. Kiemeli: a Nemzeti Park megalakulása óta számos programot indított el, oktatóközpontot avatott, nemzetközi revitalizációs együttműködésekben vett részt, s a természeti értékek óvásának, tudatos megőrzésének aktív, meghatározó szereplőjévé vált. Nem kis szerepet vállalt a hármashatár menti, elsősorban Ausztriából érkező, Szentgotthárd környékét sújtó környezeti károk, fenyegetettség kezelésében.

A Nemzeti Park munkatársainak elévülhetetlen érdemei közé sorolja azt, hogy idén az Őrség elnyerte az Európai Bizottság díját, vagyis beválasztották Európa tíz legvonzóbb turisztikai célpontja közé a térséget. Az önálló Nemzeti Park érdemei, szakmai munkája tehát megkérdőjelezhetetlen volt - jegyzi meg Kovács Ferenc, aki azt is hozzáteszi, ennek ellenére 2007. februárjától az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságot egy máig magyarázhatatlan kormányrendelet beolvasztotta a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóságba. Az átalakulást akkoriban a térségben élők és a természetvédelmi szakma egyaránt értetlenséggel fogadta.

gondola
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó