
Nyilatkozott a Fidesz választmányi elnöke, hogy pártja
szolidáris a szerdára, a társadalmi szolidaritás napjára meghirdetett tiltakozó
akciókkal. És teljes erkölcsi, politikai támogatásáról biztosítja a szervezőit.
Hogy mik vannak! Hallatlan.
Baloldali véleményformáló körökben nőttön nő a
felháborodás.
A Népszavában például azt olvasom Szász István tollából,
“A Fidesz vezetősége, úgy látszik, természetesnek tartja, hogy két
szakszervezet (a három nagy szakszervezeti szövetség nem csatlakozott a
demonstrációhoz!) akcióját kormánybuktató céljaira átpolitizálja. A
demokratikus érzelmű állampolgár azonban úgy látja, hogy a szakszervezeti, azaz
a civil szféra ilyen megsértése megengedhetetlen, az úgymond erkölcsi támogatás
enyhén szólva - erkölcstelen.
A sztrájkot szervező két szakszervezet pedig úgy tudja
lemosni magáról a politikai befolyás gyanúját, ha világosan visszautasítja
Kövér, Orbán és társai támogatását, még a látszatát is elkerüli, hogy pártokkal
mutyizik.“
Megáll az ember esze.
Több cikluson át ott ültek a reprezentatív szakszervezetek
vezetői az MSZP országgyűlési képviselőcsoportjában. Fogalmazzunk pontosabban,
legalábbis jó néhány ott ült közülük. A legtermészetesebben egyeztették a
szakszervezetek álláspontját a szocialista pártéval. Időről időre
együttműködési megállapodást kötöttek. Emlékeim szerint mindez akkoriban nem
különösebben zavarta a baloldali véleményformáló köröket. Az idő tájt valahogy
nem jutott az eszükbe a szakszervezeti küzdelmek megengedhetetlen
átpolitizálásával vádolni az MSZP-t.
Most viszont mit meg nem tudunk a demokratikus érzelmű
állampolgárról! Képes mutyizásnak látni, ha egy párt a szakszervezeti
követelések, akciók erkölcsi, politikai támogatásáról nyilatkozik.
Gyermeteg próbálkozás, nevetséges igény ez, kedves
barátom, mondanám.
De persze látom, még mindig nem csekély erőt képvisel. A
Liga Szakszervezetek vezetősége mindjárt szükségesnek érzi a magyarázkodást.
“Szakszervezeti szövetségünk nem csap be senkit, hiszen a tiltakozó akciók
szervezésében egyetlen politikai párt sem vesz részt. Azokra nem várunk senki
olyat, aki sanda politikai céllal a szociális követeléseken túl politikai
követeléseket próbál ráerőltetni a tiltakozásokra.“
Sanda politikai célok! Édes istenem.
Balogh Béla, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke
olyannyira megretten a Fidesz vezetőinek szolidaritást jelző szavaitól, hogy
immár el sem mer menni a rendezvényre, nehogy félreértsék a gesztusát. Azt
nyilatkozza, “szolidaritásunk kifejezéseként arra készültünk, hogy képviselőink
jelen lesznek a szerdai demonstráción is. Kövér László megnyilvánulása viszont
egyértelmű pártpolitikai színezetet adott ennek, ezért letettünk róla“.
Ez már egyszerűen szánalmas.
Követelni egyfelől, hogy a kormány vonja vissza az
egészségbiztosítási rendszer átalakítására vonatkozó tervét, a nyugdíjszámítás
januártól érvényes rendjét, tiltakozni a vasúti szárnyvonalak megszüntetése
ellen stb. és közben azt gondolni, hogy amit teszünk, az nem politika, nem
politikai vélemény- és akaratnyilvánítás?!
Hogy férnek össze ezek a képzetek?
Tényleg itt tartanánk?
Ha így van, semmi okunk a csodálkozásra, hogy gyengék a
szakszervezetek.
- ajánlatunk
- Földrengés pusztított Olaszországban
- BL-győztes a Chelsea
- Költözés és kisállat az első
- Paradigmaváltásra van szükség a közpénzügyekben
- A fogyasztóvédők a külföldiek anyanyelvén is tájékoztatnának
- Mit tesz a kormány a zsebszerződések felszámolásáért?
- Feljelentett képviselők
- Percenként és üzenetenként kétforintos távközlési adó
- Országgyűlés: Azonnal, de rögtön!
- Fesztivál a pásztorélet és juhtartás jegyében Túrkevén
- Talált tárgyakat árvereznek a milánói repülőtéren
- A távközlési adóról dönt a parlament
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Nem csak az eper
- Heller, a hazug
- Elbocsátó szép üzenet - Fellegi Tamás levele Orbán Viktornak
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként... - Ottlik, százasAz Iskola a határon-t ezerféleképpen lehet olvasni, használni. Kétszer ugyanúgy sohasem.















