
A hétvége újabb állásfoglalást hozott a rendszerváltás
értékelésének kérdésében.
Hogy emlékeztessem rá az olvasót, vannak, akik szerint a
rendszerváltás még el sem kezdődött. Mert ami nálunk történt, az nem az volt,
hanem legfeljebb csupán gengszterváltás. Úgyhogy ideje volna végre csakugyan
elkezdeni.
Vannak aztán, akik szerint a rendszerváltás már régen
befejeződött. Gondjaink a létrejött új rendszer gondjai. És azon belül
orvosolhatók.
Vannak, akik szerint befejeződött ugyan, de mivel nem az
jött létre, amiért egykor elkezdtük, s ez, amiben élünk, elfogadhatatlan, újra
kell kezdeni. Új rendszerváltásra van szükség.
S végezetül vannak, akik szerint főként abból származnak a
gondjaink, hogy még nem értünk a végére. Az tehát a dolgunk, hogy
következetesen végigvigyük, hogy befejezzük a rendszerváltást.
Vitányi Iván, amint meglepetéssel értesülök róla a
szombati Népszabadságnak adott interjújából, momentán az utóbbiak közé
tartozik. Amit azért furcsállok, mert emlékeim szerint az elmúlt jó egy
évtizedben ő inkább azokkal tartott, akik a rendszerváltást már befejezett
ténynek látták. Most viszont épp azt olvashatom tőle: „még nem fejeződött be a
rendszerváltás.”
Igaz, hogy oktalanul kétségbe ne essünk, mindjárt
hozzáteszi.
„Történelmi fordulópont előtt állunk, hogy egy inadekvát helyzetből sikerül-e egy valóságos, realista társadalmi helyzetet létrehozni mind a közéletben, mind pedig szélesebb szinten, az egész társadalomban. Ez fogja meghatározni a következő öt év történetét.”
Amin megint csodálkozhatunk, mert hát miféle „történelmi”
fordulat lehet az, ami öt évre határozza meg a történendőket.
De nem sok időnk van erre, mert máris jön a következő
meglepetés. Néhány bekezdéssel odébb arról szerezhetünk tudomást, hogy már nem
is a fordulópont előtt állunk, hanem végre „most megtörtént a fordulat. Először
sikerült olyan költségvetést előkészíteni, amely már alkalmas arra, hogy
valóban megvalósítsuk a társadalom átalakítását.”
Képzeljük el ezt az örömteli tényt! Kapunk végre egy költségvetést, amellyel
megalkotói átalakíthatják a társadalmat.
És mit kell látniuk?
„A társadalom jelenleg ezt egyáltalán nem méltányolja, ezt
nevezem én inadekvát helyzetnek. És sokkal adekvátabb viselkedésnek tartanám,
ha szerte az országban örömtüzeket gyújtanának a történelmi fordulat
megünneplésére.”
Magánál van még ez
a kedves Vitányi Iván?
Örömtüzeket kéne gyújtani? Nem vette volna észre, hogy már
tavaly ősszel is égtek? Az MTV székházában is és máshol is a pesti utcákon? Meg
az idén ősszel is.
Vagy ez neki még nem volna elég?
- ajánlatunk
- Földrengés pusztított Olaszországban
- BL-győztes a Chelsea
- Költözés és kisállat az első
- Paradigmaváltásra van szükség a közpénzügyekben
- A fogyasztóvédők a külföldiek anyanyelvén is tájékoztatnának
- Mit tesz a kormány a zsebszerződések felszámolásáért?
- Feljelentett képviselők
- Percenként és üzenetenként kétforintos távközlési adó
- Országgyűlés: Azonnal, de rögtön!
- Fesztivál a pásztorélet és juhtartás jegyében Túrkevén
- Talált tárgyakat árvereznek a milánói repülőtéren
- A távközlési adóról dönt a parlament
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Nem csak az eper
- Heller, a hazug
- Elbocsátó szép üzenet - Fellegi Tamás levele Orbán Viktornak
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként... - Ottlik, százasAz Iskola a határon-t ezerféleképpen lehet olvasni, használni. Kétszer ugyanúgy sohasem.















